Szilárd Leóról nevezik el az új debreceni szuperszámítógépet. A Nemzeti Információs és Infrastruktúra Fejlesztési Intézet (NIIFI) november elején hirdette meg névadó kampányát, amelyre két alatt több mint hétszáz javaslat érkezett – közölte a szervezet. A szuperszámítógép elnevezésére a NIIFI november elején indított kampányt, a pályázóknak olyan magyar neveket kellett beküldeniük, […]

A fogyasztói mérések alapján a Hi-Res Audio letöltések száma 2014 áprilisa óta 11 százalékról 53 százalékra növekedett — jelentette a Sony. Tudta, hogy a GVH felmérése szerint a cégek 16 százaléka szerint a versenytörvény sportrendezvények rendjének fenntartására is kiterjed? A Kaspersky Lab harmadik negyedévet elemző jelentése szerint két kiberkémkedési kampány […]

2014 3. negyedévében a tartós műszaki cikkek értékesítése 9 százalékos növekedést ért el 2013 hasonló időszakához viszonyítva. Annak ellenére, hogy a piac még mindig növekszik, a növekedés üteme csökkent. A teljes értékesítési összforgalom 122,2 milliárd forintot tett ki. A növekedés fő motorja az okostelefonok, notebook-ok és a táblagépek szegmense volt, […]

Gyors netet kapnak a pénzükért a magyar internetezők, akik átlagosan havi 5300 forintot fizetnek a szélessávú internetért – közölte az Internetet.hu távközlési ár-összehasonlító portál az MTI-vel. Az elemzés szerint ez az ár a szolgáltatók által kínált csomagok díjainak átlaga alá esik, vagyis a magyar internetezők többsége olcsóbb csomagokra fizet elő, […]

A Kaspersky Lab harmadik negyedévet elemző jelentése szerint több, mint egymilliárd rosszindulatú támadást blokkoltak a Kaspersky megoldásai számítógépeken és mobil eszközökön – 33,1 százalékkal többet, mint az előző negyedévben. Jelenlegi kutatások alapján a szélessávra csatlakozni képes eszközök száma világszinten háztartásonként átlagosan 5.7-re tehető – közölte a hálózati eszközöket gyártó ZyXEL. […]

Naponta több ezer támadás éri a német kormányzat informatikai rendszereit, és egyre gyakrabban észlelhető külföldi titkosszolgálatok irányából érkező behatolási kísérlet – figyelmeztet a német alkotmányvédelmi hivatal (BfV) elnöke. Hans-Georg Maassen egy berlini informatikai biztonsági tanácskozáson tartott előadásában elmondta, hogy naponta átlagosan háromezer támadást regisztrálnak, és ezek túlnyomó többsége ugyan ártalmatlan, […]

November végén lezárul az a projekt, amelynek során a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. európai uniós támogatással modernizálja az állami intézmények hálózati berendezéseit. A NISZ szerdai közleménye szerint az 1,6 milliárd forintos projektben csaknem 1000 hálózati eszközt – főként nagy kapacitású routereket – telepítettek és helyeztek üzembe állami intézmények budapesti, központi […]

Az eNET 2014 októberi online kutatása szerint a 18 évesnél idősebb internetezőknek már 60 százaléka rendelkezik okostelefonnal, és 23 százaléknak van táblagépe is. A Cisco friss kutatésa szerint a megkérdezett alkalmazottak 35 százaléka elvárja, hogy a vállalat biztonsági beállításai mindenféle veszélytől védelmet nyújtsanak, közel felük (42 százalék) szerint a cég […]

A Google okosszemüvegére, a Google Glass-ra optimalizált logisztikai és kereskedelmi alkalmazásokat fejleszt a debreceni székhelyű it-vállalkozás, a Pannon Szoftver Kft. — írja az MTI. Poór Károly, a cég marketing igazgatója az MTI-nek elmondta, hogy elsősorban termék-kód azonosításra használható fejlesztésekben gondolkoznak, amelyek jól illeszkednek az online vásárlási szokásokhoz, valamint a gyorsabbá […]

Az okostelefonok webes adataira épült az a kétéves nemzetközi kutatás, amely december végén zárul Szegeden: a FuturICT.hu nevű program során először hasznos alkalmazásokat fejlesztettek ki, majd az azokat használók adatait elemezték. A több mint 1,5 milliárd forintból megvalósult program egy európai összefogás része, amelyben a kontinens szinte összes országa részt […]