Bécs új, nemzetközi üzleti weboldalt indított „ViennaBusiness” néven. Az oldal célja, hogy a város gazdasági központként is vonzóbbá válhasson a világ számára. Emellett a program nemzetközi cégeket, startupokat és szakembereket karol fel és többek közt abban is segít nekik, hogy könnyebben letelepedhessenek Bécsben. Bár Európa gazdasági helyzete továbbra is kihívások […]
Startup
A startup tömören egy innovatív, nemzetközi piacra célzó nagy kockázatot vállaló üzleti vállalkozás. Az alapvető és legtágabb értelemben nézve startup-nak tekinthető minden induló vállalkozás, amiben a kezdeti kiadásokat jellemzően a tulajdonos saját befektetett, vagy kapott tőkéből fedezi és az első bevételei előtt van még, bejáratott eljárások, ügyfelek és szállítók nélkül.
A gyors növekedési lehetőséggel rendelkező startupok gyakran informatikai területen jönnek létre, olyan problémával foglalkoznak, ami innovatív, nem egyértelmű megoldásokat igényel, és a szokásosnál nagyobb az esélyük a bukásra. Egyes startupok kizárólag a növekedésre koncentrálnak, és csak utólag foglalkoznak azzal, hogy hogyan lehet nyereséges a vállalkozás.
A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) november végén értékesítette a drónfejlesztéssel és -gyártással foglalkozó startup cégben meglévő tulajdoni hányada jelentős részét. A világ élvonalába tartozó egyetemek sikerének egyik titka, hogy tudásukkal úgy is segítik a gazdaságot, hogy részt vesznek innovatív startup vállalkozások létrehozásában. Ez a lehetőség a magyar felsőoktatási intézmények […]
A Magyar Nemzeti Bank megszünteti a hazai digitális jegybankpénz (DJBP) kutatások terén az elmúlt években úttörő szerepet játszó Diákszéf mobilapplikációt. A Diákszéf kezdeményezés az Európai Unióban az első, lakossági felhasználók számára elérhető digitális jegybankpénz kísérleti projekt volt. A projekt egyedülálló módon, valódi felhasználók bevonásával, FinTech cégekkel és kereskedelmi bankokkal szoros […]
Ivano-Frankivszk a napokban adott otthont egy nemzetközi versenynek. A Cassini Hackathon résztvevői tíz különböző országban személyesen vagy online gyűltek össze, hogy csapatokat alkotva versenyezzenek a díjakért. Minden helyszínen mentorok segítettek a résztvevőknek korszerű megoldásokat kidolgozni különféle kihívásokra az űr- és védelmi szektorban. A Cassini Hackathon résztvevői három kategória közül választhattak: […]
November 28-án, a budapesti Millenáris Parkban rendezték meg az EIT Jumpstarter startup-versenyének döntőjét. Az Európai Unió által támogatott, az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) által létrehozott feltörekvő vállalkozásoknak szervezett Jumpstarter tehetségkutató program idei etapja is segít abban, hogy a fiatal innovátorok versenyképes üzleti tevékenységet építsenek ötleteikből. A versenyen 21 ország […]
A weboldalak karbonlábnyomát csökkentő magyar startup angyalbefektetők segítségével lép nemzetközi szintre — közölte a startup A világszinten naponta küldött 350 milliárd e-mail és a kétszázmillió aktívan üzemelő weboldal a háttérben dolgozó szerverparkok miatt egyre nagyobb részét teszi ki a globális karbonkibocsátásnak. Hozzátették, hogy míg 2020-ban a Föld teljes karbonkibocsátásának négy […]
USA Accelerator Irodát nyitottak a Széchenyi-egyetemen. Az iroda Floridára összpontosít amely -az egyetem szerint- ideális környezetet kínál a magyar cégek globális terjeszkedéséhez. A győri Széchenyi István Egyetemen megnyílt az USA Accelerator Program irodája, amely a vállalkozások és startupok amerikai piacra történő belépésének egyik legfontosabb eszköze lesz, de az oktatói és […]
November 8-án nemzetközi IT rendezvényt tartanak Budapesten. A ME.ET. CEE egy egész napos ingyenes networking esemény és unconference*. A ME.ET. CEE helyszíne az óbudai Goldberger Textilgyár lesz, a főszervező -a működését Szófia és Bukarest után itt is elkezdő- Puzl CowOrKing IT Hub. A bolgár Puzl CowOrKing tapasztalatai szerint a közösségvezérelt […]
A rendszám megadása után csak be kell kapcsolni a mobilon a helymeghatározást és az app automatikusan kiválasztja az autós számára szükséges zónát. A K&H mobilbankjában az összes hazai közterületi parkolási zóna elérhető, számos zárt helyi parkolóval kiegészítve. Múlt héten sikeresen elindult a K&H mobilbankjának legújabb szolgáltatása, amelyen keresztül országszerte közterületi […]
Új nemzetközi technológiai esemény debütál idén novemberben Budapesten, amely egyszerre szeretné megszólítani a szakembereket és a nagyközönséget. November 21-24. között, első alkalommal rendezik meg a TECHXPO 2024-et. A show tartalmas nemzetközi konferencia programmal várja a szakembereket, míg a nagyközönség látványos kiállítás keretében tekintheti meg és próbálhatja ki a legfrissebb technológiai […]