Eddigi legnagyobb és legsokszínűbb demó-napját rendezte meg február 7-én a Morgan Stanley az Inclusive Ventures Lab (MSIVL) nevű kezdeményezése keretében.
A program keretében a Morgan Stanley immár a kilencedik alkalommal támogatott technológiai startupokat, amelyek a magvető (seed) befektetési fázis és az „A” sorozatú finanszírozási kör között járnak. Az öt hónapos intenzív program keretében a mentorálás és a növekedést segítő támogatás mellett a pénzintézet cégenként 250 ezer dolláros (régiónkban 250 ezer angol font) befektetéssel is előmozdította a résztvevő vállalkozások fejlődését.
Ledolgozni a női vállalkozók lépéshátrányát
A Morgan Stanley először 2017-ben indított programot annak érdekében, hogy orvosolja a multikulturális hátterű és női vállalkozókat érő hátrányokat, amelyek elsősorban a tőkéhez jutás területén jelentkeznek. 2020-ban a Közép- és Kelet-Európában a kockázatitőke-befektetések alig egy százaléka irányult nők által alapított start-upokba, öt százalék vegyes összetételű cégekbe, 94 százalék pedig kizárólag férfiak által alapított vállalkozásokba áramlott.
„Egy olyan időszakban, amikor a startupoknak nehéz finanszírozási környezetben kell helytállniuk, minden eddiginél fontosabb, hogy platformot biztosítsunk a vállalkozóknak a tőkebevonáshoz és innovatív megoldásaik továbbfejlesztéséhez – mondta el Selma Bueno, a Morgan Stanley Inclusive Ventures Group globális vezetője. – Az idei demónapon a program eddigi legnagyobb és leginkább globálisan sokszínű mezőnye mutathatta meg magát, összhangban küldetésünkkel, hogy világszerte előmozdítsuk a kiegyensúlyozottabb befektetési környezet megteremtését.”
Észt és svéd-magyar sikersztorik
Az idén támogatott 23 vállalkozás közül a legtöbben a fenntarthatóság és a mesterséges intelligencia területén fejlesztenek innovatív megoldást. A régiónkat képviselő vállalkozást, az észtországi Bidrento – amelyet mögött egy női és egy férfi alapító állt 2019-ben – ingatlanpiaci, digitális bérleménymenedzsment szoftvert fejleszt. Az összes támogatott vállalat listája itt érhető el.
A 2017-es alapítása óta a Morgan Stanley programja összesen 92 vállalkozást fejlődését segítette elő, amelyek piaci értéke együttesen immár meghaladja a 923 millió dollárt és a programban való részvételüket követően 217 millió dollárnyi tőkét vonzottak be. A korábbi résztvevők között volt az Imagilabs nevű svédországi vállalkozás is, amelynek egyik alapítója a magyar Pálfi Dóra. Az Imagilabs egy oktatási platformot fejleszt tizenéves lányoknak, hogy a programozást vonzóbbá tegye számukra.
Magyarországról is várják a zöld megoldásokat: határidő március 15.
A program folytatódik: a következő körben legfeljebb 25 céget támogat majd a Morgan Stanley. A hazai startupok előtt is nyitott a lehetőség, hogy bekerüljenek: 2024. március 15-ig várják olyan cégek jelentkezését, amelynek alapítói a már említett csoportokból kerültek ki, és amelyek a fenntarthatóságra összpontosító termékeket vagy szolgáltatásokat kínálnak. A következő hónapokban a Morgan Stanley Észak-Amerikában, Európában, a Közel-Keleten és Afrikában is versenyeket szervez a résztvevők kiválasztására. A program következő felvonása a tervek szerint szeptemberben indul.
„A Morgan Stanley immár több mint 17 éve van jelen a Magyarországon, és budapesti központunk mára a bank egyik legnagyobb informatikai és elemző központjává vált. Közel háromezer munkatárs dolgozik nálunk, így közvetlen rálátásunk van arra, hogy milyen elkötelezett és tehetséges szakemberek vannak Magyarországon, tele nagyszerű ötletekkel. A program már bizonyította, hogy páratlan lehetőséget kínál az ígéretes vállalkozóknak arra, hogy leküzdjék az előttük álló akadályokat, és részévé váljanak egy hasonlóan gondolkodó emberekből álló közösségnek, amelynek segítségével új növekedési pályára állíthatják vállalkozásukat. Reméljük, idén magyar vállalkozásokat is köszönhetünk majd a programban” — nyilatkozta Fogarasi Norbert, a Morgan Stanley budapesti központjának vezetője.