Magyarországon mintegy száz embernek van százmillió dollárt meghaladó pénzügyi vagyona, ők ezzel globálisan is az ultramagas pénzügyi vagyonnal rendelkező magánszemélyek közé tartoznak. (És mint tudható dollármilliárdosunk is van egy vagy kettő… A -szerk- megj.) A Boston Consulting Group (BCG) stratégiai menedzsment tanácsadó cég jelentése szerint húszmillió és százmillió dollár közötti […]
Élet
Azon emberi tevékenységek és folyamatok összessége, amelyek az egész népközösség állami, politikai életével, elsősorban az állami vezető szervek és hatóságok munkájával, működésével kapcsolatosak. A közösség politikai, társadalmi élete, tevékenysége, életviszonyai.
Az Európai Bizottság (EB) kész fellépni, ha egy tagállam nem követi a jogállamisági jelentés ajánlásait, számos eszköz áll rendelkezésére azok megvalósítására – jelentette ki Didier Reynders. Az uniós igazságügyi biztos a múlt héten bemutatott jogállamisági jelentéséról tartott európai parlamenti vitán azt mondta, hatékony az uniós bizottság és a tagállamok közötti […]
Újra megnyílt a Digitális Felzárkóztatási Alap; kórházak, idősotthonok, gyermekotthonok és magánszemélyek is pályázhatnak informatikai eszközökre a június 30-i határidőig. A Magyar Vöröskereszt közleménye szerint a szociálisan rászorulók sokszor nem rendelkeznek az olyan, kapcsolattartáshoz, tanuláshoz, álláskereséshez, munkavégzéshez szükséges eszközökkel, mint az okostelefon, tablet, laptop. Ennek leküzdésében segít a Magyar Vöröskereszt és […]
Az indiai hatóságok 53 ezer rúpia (223 ezer forint) megfizetésére köteleztek egy élelmiszerellenőrt, aki hatósági engedély nélkül több millió liter vizet szivattyúztatott ki egy víztározóból a közép-indiai Cshattíszgarh államban, hogy megtalálja elveszett mobiltelefonját. A BBC híre szerint a Radzses Visvasz nevű férfi azt állította, hogy a szelfizés közben vízbe ejtett […]
Az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottságának Budapestre látogató delegációja felszólította a magyar kormányt, hogy felelősségteljesebben ossza el az európai uniós forrásokat, ne „felülről lefelé”, hanem az érintettek bevonásával hozzon döntéseket, és hajtsa végre a pénzek felszabadításához szükséges feltételeket. Monika Hohlmeier, az EP hattagú delegációjának vezetője elmondta, hogy 28 milliárd euró, […]
Az Európai Parlament képviselői szavazataikkal támogatták, hogy az Európai Unió (EU) csatlakozzon a nők elleni és a családon belüli erőszak megelőzéséről és felszámolásáról szóló isztambuli egyezményhez – közölte az uniós parlament. Az európai parlamenti képviselők 472 szavazattal, 62 ellenszavazat és 73 tartózkodás mellett támogatták az EU intézményi csatlakozását a strasbourgi […]
Magyarország kilép a Nemzetközi Beruházási Bankból (IIB) – áll a Gazdaságfejlesztési Minisztérium közleményében. Az április 12-én bejelentett intézkedések értelmében az Amerikai Egyesült Államok a budapesti székhelyű IIB három vezető tisztségviselőjét szankciós listára helyezte. A kormány megtárgyalta a kialakult helyzetet és megállapította, hogy bár az IIB Kelet-Közép Európában fontos fejlesztésben játszott […]
A teljes magyarországi privátbanki vagyon több mint ötven százaléka mintegy 6500 milliárdos kezében összpontosul — állítja a Blochamps Capital Kft. A pénzügyi tanácsadó részletes összefoglalójából kiderült, hogy tavaly a privátbanki számlákon kezelt vagyon hat százalékot meghaladó mértékben, 7400 milliárd forint fölé emelkedett, miközben az ügyfélszám közel 43 ezerről 48 ezer […]
A jogállamisági feltételrendszerrel foglalkozó európai parlamenti képviselők úgy értékelték, hogy a jogállamiság megsértésének kiküszöbölésére tett magyar intézkedések nem megfelelőek. Petri Sarvamaa, az Európai Néppárt finn képviselője a sajtótájékoztatón elmondta: az Európai Bizottság (EB) „nagyon szűken” értelmezte feladatát, amikor konkrét magyarországi korrupciós ügyeket és érdekösszefonódásokat kifogásolt a közbeszerzések kapcsán. Véleménye […]
Alesz Bjaljacki bebörtönzött fehérorosz aktivista, az emberi jogokat védő Memorial orosz szervezet és az ukrán Polgári Szabadságjogok Központja kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be a kitüntetést odaítélő testület Oslóban. A Norvég Nobel-bizottság indoklása szerint a díjazottak a civil társadalmat képviselik hazájukban, és évek óta kiállnak azért, hogy az emberek […]