Alkotmánybíróság

TASZ siker Pegasus ügyben

Az Alkotmánybíróság kimondta: sérült az információs önrendelkezéshez való jog, amikor a bíróság érdemi vizsgálat nélkül utasította el Németh Dániel újságíró keresetét, aki a Pegasus kémszoftverrel történt megfigyelésével kapcsolatban próbált hozzáférni a róla szóló titkosítási döntésekhez. Miután bizonyíték merült fel arra, hogy két mobiltelefonját is feltörték a Pegasus kémszoftverrel, Németh tájékoztatást kért az Alkotmányvédelmi Hivataltól arról,…

Részletek
Bill Gates

Gates: Musk megöli a világ legszegényebb gyermekeit

Bill Gates bejelentette, hogy 2045-ig 200 milliárd dollárt adományoz jótékonysági alapítványán keresztül, egyúttal élesen bírálta Elon Muskot, azzal vádolva a világ leggazdagabb emberét, hogy az Egyesült Államok külföldi segélyprogramjainak jelentős megkurtításával „megöli a világ legszegényebb gyermekeit”. A Microsoft 69 éves milliárdos társalapítója közölte, felgyorsítja terveit, hogy vagyonának szinte teljes egészétől megváljon, és a korábban tervezettnél…

Részletek
BME oktatóreaktor

Új nukleáris központot alapított a BME

A Mikro- és Kis Moduláris Reaktorok Kompetenciaközpontnak oktatási, kutatás-fejlesztési és innovációs feladatai lesznek… és hát amerikai barátaink a kormány figyelmébe ajánlották az SMR-eiket. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Természettudományi Kara (TTK) Nukleáris Technika Intézetében Mikro- és Kis Moduláris Reaktorok Kompetenciaközpontot alapított. A központ a mikro- és kis moduláris reaktorok (SMR-ek) magyarországi és régiós…

Részletek
Marco Rubio

Rubio ismét bizonyította oroszbarátságát

Marco Rubio (képünkön) külügyminiszter bezártta az amerikai külügy dezinformációvadász hivatalát – a szólásszabadság védelmére hivatkozva. Az Egyesült Államokban bezárták azt a külügyminisztériumi hivatalt, amely évek óta figyelte és próbálta leleplezni az olyan országok – mint Oroszország, Kína vagy Irán – által terjesztett dezinformációs kampányokat. A Global Engagement Center (GEC) mostantól a múlté – jelentette be…

Részletek
A szólásszabadság oxfordi kézikönyve

Magyarul is megjelent a szólásszabadság oxfordi kézikönyve

A szólásszabadság oxfordi kézikönyve címmel magyarul is megjelent az Adrienne Stone ausztrál, valamint Frederick Schauer amerikai jogtudós 2021-es kalauza a szólásszabadság alapvető kérdéseihez. Napjainkban a gyors technológiai változások korát éljük, ez azonban a szólásszabadság alapvetéseire kevésbé van hatással. A nemzetközi szerzőgárda műve éppen ezeket a szabad beszéd jogával kapcsolatos, lassan avuló alapokat rögzíti. A kötet…

Részletek
Farída Sahíd, ENSZ (UN)

ENSZ oktatási jogokkal foglalkozó különmegbízott: óvatos kritika

A kreatív gondolkodás erősítését sürgette a magyar iskolákban Farída Sahíd, az ENSZ oktatási jogokkal foglalkozó különmegbízottja, aki magyarországi látogatása zárónapján tartott sajtótájékoztatóján a többi között kitért a pedagógus-továbbképzésekre, különös tekintettel a sajátos nevelési igényű diákok oktatására. Sürgette a vizsgarendszer lazítását és szorgalmazta a szegregáció megszüntetését. A jelentéstevő kiemelte, hogy a magyar oktatási rendszer gazdag hagyományokkal…

Részletek
Lenovo adomány az ELTÉ-nek. (A képen balról jobbra: Kacskovics Imre, az ELTE Természettudományi Kar dékánka; Szalai István, az ELTE TTK Kémiai Intézet igazgatója, és Lukács Anita, a Lenovo Magyarország ügyvezető igazgatója.)

Lenovó támogatás az ELTE okoslaboratóriumának

A Lenovo Magyarország felajánlásának köszönhetően összesen tízmillió forint értékben, 150 számítástechnikai eszközzel bővül a befejezés előtt álló Super Smart Lab projekt az ELTE Kémiai Intézetében. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) 2022-ben indította el a „Gyakorlatorientált felsőfokú képzés infrastrukturális és készségfejlesztés az ELTE-n” című projektet, amelynek egyik legfontosabb eleme a Természettudományi Kar (TTK) Kémia Intézetében épülő…

Részletek
Michael R. Bloomberg, a Bloomberg News anyavállalatának, a Bloomberg LP-nek az alapítója és többségi tulajdonosa, valamint a Bloomberg Philanthropies alapítója

Bloomberg: A gyerekek túl sokat használják a digitális eszközöket

Az elmúlt két évtizedben az iskolafenntartók az adófizetők dollármilliárdjait költötték arra, hogy laptopokkal és más eszközökkel szereljék fel az osztálytermeket abban a reményben, hogy a gyerekeket felkészítik a digitális jövőre. Az eredmény? A diákok egyre inkább lemaradtak azokban a készségekben, amelyekre a pályafutásuk sikeréhez leginkább szükségük van — állítja véleménycikkében Michael R. Bloomberg, a Bloomberg…

Részletek
Fel!