Már megint a Bosch szervezte meg a nemzetközi FIRST LEGO League észak-magyarországi döntőjét. Miskolcon rendezték meg a FIRST LEGO League robotépítő és programozó verseny regionális döntőjét. A február 3-i megmérettetésen a 9–16 éves fiatalokból álló csapatok különféle feladatokat végző robotokat építettek és programoztak, valamint egy őket is érintő kihívásra dolgoztak […]

A Biztonságosabb Internet Napja alkalmából a Yettel a DUE Médiahálózattal együttműködve egy országos oktató-nevelő játékot indít Nagy Diák TudatosNet Teszt néven. Tizenöt éve, 2009 óta világszinten minden év februárjában tarják a Safer Internet Day-t, azaz a Biztonságosabb Internet Napját. Február 1-től elérhető a Safer Internet Day 2024 alkalmából indított országos […]

Adókijátszás, fiktív céghálózat: Négymilliárd forint vagyoni hátrányt okozó okostelefonok kereskedelmével foglalkozó bűnbanda ellen emeltek vádat. A Zala Vármegyei Főügyészség közleménye szerint a nyolc vádlott gazdálkodással összefüggő kiemelt bűncselekmény miatt áll a Fővárosi Törvényszék elé. A főügyészség vádirata szerint az ügy elsőrendű vádlottja budapesti vállalkozóként mobiltelefonok és egyéb elektronikai eszközök kereskedelmével […]

Gyermekpornográfia bűntette miatt ítélt börtönbüntetésre a bíróság nem jogerősen egy hajdúböszörményi férfit. Tizenkettedik életévét be nem töltött személyt ábrázoló pornográf felvétel átadásával elkövetett gyermekpornográfia bűntette és tizenkettedik életévét be nem töltött személy sanyargatását vagy erőszak alkalmazását tartalmazó pornográf felvétel tartásával elkövetett gyermekpornográfia bűntette miatt nem jogerősen két év – öt […]

Nagy sikert értek el a magyar edtech cégek a világegyetem legrangosabb oktatástechnológiai versenyén, a Bett Awards-on. A Redmenta négy kategóriában, a Mozaik kiadó két kategóriában, a BOOKR Kids pedig egy kategóriában lett döntős. A nemzetközi zsűri a Mesterséges Intelligencia az oktatásban kategóriában a Redmentát értékelte a legjobbnak, így ez a társaság lett az […]

Jogerősen felfüggesztett börtönbüntetéssel megúszta egy zalai nőt, aki több mint 250 embertől csalt ki pénzt nem létező áruk ígéretével és gyermekének gyógykezelésére hivatkozva; ugyanilyen bűncselekmény miatt már korábban is elítélték. A Zalaegerszegi Törvényszék szóvivője, Vándor Virág közölte: a nő 2019 novemberétől nehéz anyagi helyzetének javítása érdekében az egyik közösségi oldal […]

Újra pályázhatnak az általános iskolák a High-Tech Suli programban elérhető, kétszázmillió forint értékű támogatásra. A programot létrehozó Mészáros Csoport közleménye szerint idén újabb öt intézmény csatlakozhat a programhoz, és ezzel együtt 39 iskola diákjai élvezhetik már a minden igényt kielégítő, digitális tanterem adta lehetőségeket. A közlemény szerint Várkonyi Andrea, az […]

Az Ukrajna elleni galád orosz invázióra válaszul a Közép-európai Egyetem (CEU) 2022 tavaszán elindította a Láthatatlan Egyetem Ukrajnáért (IUFU) elnevezésű online oktatási programját.  Január 21-27. között az IUFU budapesti téli iskolája 36 kiválasztott, különböző régiókból és intézményekből érkező, és jelenleg nyolc különböző országban élő hallgatónak nyújt lehetőséget arra, hogy Budapesten […]

Váratlanul elhunyt Guttray László, társunk a minuszos.hu megalapításában. 1982-ben a Magyar Televízió Riporter kerestetik című tehetségkutató vetélkedője elődöntőjének egyik versenyzője volt. A nyolcvanas évek közepén, második felében a Magyar Ifjúság, a Közlekedés és a Közalkalmazott című lapokban jelentek meg cikkei. 1989-ben már a Hajó-Daru című üzemi lap főszerkesztője. Nagyjából ugyanabban […]

A győri Széchenyi István Egyetem „modern technológiák és kiberbiztonság joga” mesterszakot indít magyar és angol nyelven szeptembertől, amelyre február 15-ig lehet jelentkezni.  A Széchenyi István Egyetem új mesterképzésén részt vevők okleveles modern technológiai és kiberbiztonsági jogi szervező végzettséget szereznek. „A Széchenyi István Egyetem hatalmas előnye, hogy kilenc kara tizenegy tudományterületet ölel […]