A fotón jobbról balra: Pintér Attila (Dr. Pintér Attila ügyvédi iroda), Tóth Attila (Minero ), Sárközi Zoltán (Minero ), Szekeres Viktor (Gloster), Murvai Attila (Minero), Kovács Ákos (Absolvo Consulting Kft.)

A Fülöp-szigeteken fektet be a Gloster

Mesterségesintelligencia-kutatásba és új külföldi fejlesztőközpontba fektet a Gloster Infokommunikációs Nyilvánosan Működő Részvénytársaság. A Gloster saját leányvállalatot alapított a Fülöp-szigeteken, amely számottevő bérköltségelőnyt és nemzetközi növekedési lehetőségeket biztosít a társaság számára — áll a társaság közleményében. A létrejött leányvállalat Cebu városában cloud-mérnöki és szoftverfejlesztői központot fog létrehozni, amelynek kapacitását 2030-ra ötven főre kívánja növelni. A helyi…

Részletek
forint

Bruttó 700 ezer forintos kezdő fizetés már szinte alap

A friss diplomások soha nem látott ütemben szállnak versenybe a legjobb állásokért, miközben bérigényeik is egyre merészebbek. A HR-szolgáltató WHC szakértői elemzése szerint a logisztika, a pénzügy, az építőipar és az informatika területén már nem ritka a bruttó 700 ezer forintos kezdő fizetés, sőt, olyan eset is előfordul, hogy a pályakezdők többet kérnek, mint a…

Részletek
Nemzeti Közszolgálati Egyetem

Európai kiberbiztonsági hálózat tagja lett az NKE

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kara által vezetett Kiberbiztonsági Kutatóintézet sikeresen pályázott az Európai Unió által 2024-ben létrehozott, több mint száz akadémiai és ipari szereplőt összefogó nemzetközi kiberbiztonsági hálózatba (Industry Academia Network) való bekerülésre. Az NKE szervezete a már eddig is működő hazai ipari és kutatóintézeti kapcsolatai megerősítése mellett a nemzetközi…

Részletek
forint

Rémes történetek – a legújabbak

A rendőrségi tapasztalatok azt mutatják, hogy a bűnözők tárháza kifogyhatatlan, de a cél ugyanaz, megtudni az áldozatok banki adatait, hozzáférni a számlájukhoz. Így, vagy úgy, de a pénzünket akarják csalárd módon megszerezni a kíberbűnözők. Szinte minden nap, de egy héten belül biztosan többféle online csalás miatt tesznek feljelentést Tolna megyében is a megkárosított internetezők. Egyre…

Részletek
Gyarmati Csaba, az iCentre ügyvezető igazgatója

Gyarmati az iCentre élén

Gyarmati Csaba veszi át az iCentre ügyvezetői feladatait 2025. január 20-tól. Az Apple termékek kereskedelmében nagy tapasztalattal rendelkező vezető feladatai közé tartozik a vállalat növekedésének támogatása, a prémium ügyfélélmény biztosítása és a kis- és középvállalati ügyfelek magas szintű kiszolgálása. Gyarmati 2001-ben szerzett marketing, illetve angol szakfordító diplomát a Pécsi Tudományegyetem Közgazdasági Karán. Karrierjét a British…

Részletek
fitnessz

Már az okostévé is lehet edző

A WHO ajánlása szerint heti legalább 150-300 perc közepes intenzitású mozgásra, 75-150 perc intenzív fizikai aktivitásra vagy a kettő kombinációjára lenne szükségünk. Az otthonunkban már most megtalálható, alapvetően másra használt elektronikai eszközeink is a segítségünkre lehetnek abban, hogy javítsunk fizikai állapotunkon. Edzőterem a televízióban A tévé általában központi helyet kap a lakásban, és jellemzően pont…

Részletek
internet hotline

A HONOR nyugdíjasok által üzemeltetett hotline-t indít

A HONOR új kezdeményezést indított Európa-szerte – egy idősek által működtetett, költségvetési tippeket adó forródrótot –, amely összekapcsolja a fiatalokat a takarékossághoz jól értő nyugdíjasokkal. A Magyarországon nem elérhető szolgáltatást egy ettől függetlenül érdekes új kutatás nyomán hozták létre, amelyből kiderült, hogy a fiatalok fele az ünnepi költekezést követően a januárt tartja az év legnehezebb…

Részletek
Horváth Zoltán, a Gépészmérnöki, Informatikai és Villamosmérnöki Kar dékánja, Erdős Ferenc, a konferencia szervezőbizottságának elnöke, Raffai Mária, a konferencia programbizottságának társelnöke, Kovács Katalin, az egyetem Informatika Tanszékének vezetője és Kosztyán Zsolt, a GIKOF és a konferencia programbizottságának elnöke. (Fotó: Adorján András/Széchenyi István Egyetem)

Nagy nevek az Országos Gazdaságinformatikai Konferencián

Bő húsz éve, 2003-ban Győrből indult, most pedig visszatért a győri Széchenyi István Egyetemre (SZE) az Országos Gazdaságinformatikai Konferencia. A jubileumi program fókuszában a mesterséges intelligencia (AI) állt. A kétnapos eseményen neves hazai és nemzetközi egyetemek, intézetek kutatói és hallgatói, valamint a témában leginkább érintett vállalatok szakemberei vettek részt. A SZE az első hazai felsőoktatási…

Részletek
Fel!