Eljegyeznéd a kedvesed még ebben az évben?

ékszerkirály.huNincsenek egyszerű helyzetben a férfiak, hiszen megannyi szempontot kell figyelembe venniük akkor, amikor úgy határoznak, megkérik szívük választottjának a kezét.

Feltehetően a biztos igen tudatával legalább azon nem kell izgulni, hogy vajon igent mond-e a szerelmed, de ne aggódj, még így is bőven akad olyan dolog, amin agyalhatsz.

A tökéletes időzítés ugyanis meglehetősen fontos, hiszen innen indul el a közös életetek, erre a momentumra mindig vissza fogtok emlékezni, érdemes hát olyan élménnyé varázsolni, amely elkísér benneteket a házasságotok évei alatt. Ki tudna többet a pontos időzítésről, ha nem az Ékszerkirály csapata?

Pro és kontra

Biztosan felmerült már benned is, hogy mi lenne, ha a karácsonyfa előtt állva hívnád el párodat a közös, egy életen át tartó utazásra.

Ha felmerült, akkor pedig valószínűleg már te is latolgattad az előnyeit és a hátrányait ennek az időpontválasztásnak. Számtalan cikk, mém és poszt születik ebben a témában, de bárhonnan is nézzük, neked kell tudnod, hogy ez illik-e a kapcsolatotokhoz, vagy ti inkább extrémebb páros vagytok?

Hogy valódi hátránya van-e? Nos, azt kell, hogy mondjuk, nincs. Csupán fanyalgók vannak, akik ezt túl giccsesnek, túl romantikusnak, túl mindennek érzik. De nem ők állnak majd ott veled a fa alatt, hanem a szerelmed. Szóval ne hallgass másra, csakis a szívedre és a megérzéseidre!

És mikor is sikerülhetne jobban a lánykérés, ha nem karácsonykor?

Alapvetően is hetek óta készültök, készítitek a lelketeket az ünnepre, átjár titeket a szeretet, meghittség önti el a szobát, csend és béke honol, sőt szerencsés esetben még a kinti hóesés is tovább emelheti az ünnep hangulatát.

Szépen felöltözve, mesés díszletek között a szokásos ajándékokon túl várhatja a kedvesedet egy kisebb csomag is a fa alatt. Amikor pedig ahhoz a különleges kis dobozhoz ér, a karácsonyi hangulat átalakul valami egészen mássá!

Jegyespár tér nyugovóra!

El tudsz képzelni annál nagyobb boldogságot, mint hogy egy csodás karácsonyi ünnep után immáron menyasszonyként és vőlegényként térjetek nyugovóra?

Milyen érzéseket hoz ez elő belőled? Feltehetően örömöt, elégedettséget és egy annyira meghitt miliőt, amire igazán ritkán kerül csak sor.

Ugye, te is látod, hogy nem érdemes azokra hallgatni, akik irtóznak ettől a variációtól?! Dönts hát, és válassz az Ékszerkirály eljegyzési gyűrűi közül, és tedd még különlegesebbé az idei karácsonyt!

Nagy utazás

Mi sem lehet szebb időpont a közös életetek mérföldkövéhez, mint a szeretet ünnepe! Milyen jó lesz, majd ezután minden karácsonykor visszagondolni arra, hogy mi is történt ezen a karácsonyon a feldíszített fenyőfa árnyékában!

Legyen a szeretet ünnepe a ti szerelmetek ünnepe is egyben, és kezdjétek a csodás közös életutatokat egy ünnepi és meghitt napon!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Lítum akkumulátor-gyár épül Debrecenben

csü dec 9 , 2021
ShareTweetPinShareMagyarországon hozza létre első, Dél-Koreán kívüli gyárát a lítium akkumulátorokhoz szükséges katódok gyártásával foglalkozó EcoPro BM, a 264 milliárd forint értékű beruházással 631 új munkahely jön létre Debrecenben. A hajdúsági városban évente 108 ezer tonna katódot fognak előállítani, ez 1,35 millió elektromos autó akkumulátorának legyártásához megfelelő mennyiség. Az építkezés első […]
akkumulátor

És még ez is...