Véget ért a Nemzeti Tehetség Program keretében tavaly meghirdetett, fiatal vállalkozóknak szóló Start program. A Start program a képzéseken és az anyagi segítségen túl azzal is hozzájárult a kezdő vállalkozást indító fiatalok sikeréhez, hogy a résztvevőket új ismeretekkel gazdagította, és segített olyan kapcsolatokat építeni, amelyek a későbbi építkezés során értékesek […]

Hetedik alkalommal hirdette meg az MVM Csoport az MVM Edison startup versenyt, idén öt témakörben és két kategóriában összesen több mint száz jelentkező pályázott innovatív ötletével. Az MVM közleménye szerint a jövő energetikai megoldásai mellett a jövő otthona, a jövő városai, a digitális infrastruktúra, az ügyféloldali fizetési megoldások, illetve a […]

Lezárult az informatikai startup cégek piaci terjeszkedését támogató Input Program. A konzorciumvezető Neumann János Nonprofit Közhasznú Kft. közleménye szerint a program a Széchenyi 2020 keretében 6,3 milliárd forint uniós támogatásból jött létre, megvalósításában a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség konzorciumi partnerként vett részt. 2016-os kezdete óta több mint 430 kezdő vállalkozás […]

A Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) keresztül teremtené meg a startup-finanszírozás lehetőségét a magántőke számára a STRT Holding – jelentette be Balogh (Petya) Péter ügyvezető, többségi tulajdonos. A tavaly alapított cég régiós szinten is vezető szerepre tör a kezdő vállalkozások támogatásában – közölte. A STRT-hoz eddig csaknem harminc befektető társult körülbelül 350 […]

Morgan Stanley: a tavalyinál kétszer több, összesen tíz start-up részesülhet befektetésben és szakmai támogatásban. Az Inclusive Ventures Lab (MSIVL, vagy Labor program) nevű akcelerátorprogrammal a vállalat a nők és a különböző kisebbségi etnikumokhoz tartozó vállalkozók cégeit-támogatja. A program keretében másodszor várják a jelentkezőket az EMEA régióból. Közülük tíz résztvevőt választanak […]

A SEON online csalásmegelőző technológiai startup felvásárolta a pénzmosás elleni küzdelem területén ügyfélátvilágítási szolgáltatást kínáló Complytront – közölte a sikeres exitet záró Hiventures. A kockázati tőkealap-kezelő közleménye szerint a két cég technológiája kiegészíti egymást, a SEON integrálja a Complytron megoldását. A SEON digitális lábnyom alapú személyazonosítását és a Complytron automatizált ügyfélátvilágítási […]

A tehetségek megtartása és a digitalizáció terén is kitörési pont lehet Magyarország számára a startup-ökoszisztéma fejlesztése, amihez jó alapokkal rendelkezik, mégis le van maradva európai és régiós versenytársaitól ezen a téren. A McKinsey tanácsadó cég friss tanulmánya szerint amennyiben a hazai startupok a többi európai országokhoz hasonló arányban és mértékben […]

A csúcsokat döntő 2021-es év után negatív rekordot hozott a 2022-es év a digitális pénzügyek piacán: egy év alatt értéke közel a felét vesztette el a tőzsdén jegyzett fintech cégek teljesítményét mérő index 56 cége. A Fintech.hu és a Gibraltárban bejegyzett Peak Card Services Limited közös kiadványa szerint a legnagyobb […]

Ismét lehet pályázni a 15 millió forint összdíjazású Vodafone Digitális Díjra, amelyet a Vodafone Magyarország Alapítvány már ötödik alkalommal hirdetett meg – közölte a távközlési vállalat. A korábbiakhoz hasonlóan most is három – kis- és középvállalkozások digitalizációja, FinTech és Fenntartható energia – kategóriában várja a pályamunkákat a zsűri. A pályázattal […]

Az árbevétel alapján a leggyorsabban növekvő technológiai cégeket díjazó Deloitte Central Europe 2022-es Technology Fast 50 programjára 16 közép-európai országból 400 pályázat érkezett, a rangsorba három magyar cég került be. A könyvvizsgáló és adótanácsadó közleménye szerint a jelentkező cégek idén rekord, 2351 százalékos átlagos növekedést értek el, tavaly a bővülés […]