Elindult Magyarország első b2b fókuszú startup inkubátorháza

Összesen kétmillió eurós befektetési tőkével elindult a BnL Start Partners, Magyarország első b2b fókuszú inkubátorháza.

A BNL Start alapítói tapasztalt szakemberek, akik banki-informatikai cégeket álmodtak meg és vezettek a nemzetközi sikerekig: Vinnai Balázs, Nyíri József, Bálint Viktor, Tajthy Krisztina, és Szőke Márton. Az alapítók széleskörű vállalati kapcsolatrendszere, a széles nemzetközi network és egyetemekkel indított együttműködéseik mind azt a célt szolgálják, hogy olyan ötletek kapjanak támogatást, amelyek vállalatok igényeit szolgálják ki, illetve problémáit oldják meg elsődlegesen a diszruptív technológia segítségével. A program tehát elsősorban a vállalatközi, azon belül is a pénzügyi szektort célzó (fintech) megoldásokra fókuszál, de emellett kurrens szakterületeken is válogatnak, amilyen például a dolgok internete (IoT), a gépi tanulás, az adatelemzés, a felhő, a mesterséges intelligencia, a kiberbiztonság, a robotika, a 3D nyomtatás, vagy a 4. ipari forradalom.

A miskolci központtal működő BnL Start Partners egyike azoknak, akik a SZÉCHENYI 2020 Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében az „Innovációs ökoszisztéma építése (startup és spinoff)” pályázati konstrukcióban támogatást nyertek.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Next Post

CRM: a Google hátrányos helyzetű magyar fiatalokat segít

sze márc 15 , 2017
Hátrányos helyzetű fiatalok továbbtanulási és elhelyezkedési esélyeit akarja javítani a Google 87 millió forintos támogatásával induló Kódklub projekt – közölte a vállalat. A Google tájékoztatása szerint a projekt keretében Technológiai Oktatásért Alapítványnál képzett tanárok tavasszal és ősszel tíz héten át ingyenes technológiai foglalkozásokat tartanak nyolc magyarországi gyermekotthon mintegy száz lakójának. A hat […]

Friss, ropogós