Az internetet.hu szerint gyors a magyarok internete

internetGyors netet kapnak a pénzükért a magyar internetezők, akik átlagosan havi 5300 forintot fizetnek a szélessávú internetért – közölte az Internetet.hu távközlési ár-összehasonlító portál az MTI-vel. Az elemzés szerint ez az ár a szolgáltatók által kínált csomagok díjainak átlaga alá esik, vagyis a magyar internetezők többsége olcsóbb csomagokra fizet elő, miközben ezért az összegért már viszonylag nagy letöltési sebességű szolgáltatást vásárolhatnak. A portál harminc internetszolgáltató háromszáz csomagját figyelembe véve kiszámolta, hogy Magyarországon átlagosan hatezer forintba kerül egy szélessávú internetcsomag.

A portál szerint az említett összeg önmagában alacsonynak számít Európában, az egy főre jutó GDP arányában azonban már Magyarország „kisebb” lemaradásban van. Az ország jóléti szintjéhez mért internetdíj tekintetében a világ 64 vizsgált országa között Magyarország a 25. helyen áll, megelőzve Lengyelországot és Romániát, de lemaradva Szlovákiától és Csehországtól. A lista első három helyezettje Luxemburg, Ausztria és Dánia, ahol közel háromszor, másfélszer, illetve kétszer többet fizetnek a felhasználók a szélessávú internetért.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Horror: feldarabolnák a keresőcégekez

pén nov 28 , 2014
ShareTweetPinShareAz Európai Parlament elfogadta csütörtök délután azt a határozatot, amely a digitális egységes piac megvalósítását sürgeti, s ennek keretében szorgalmazza, hogy az Európai Bizottság fontolja meg a keresőszolgáltatások más kereskedelmi tevékenységtől való szétválasztását. A 384 igen szavazattal, 174 nem ellenében és 56 képviselő tartózkodása mellett elfogadott határozat szerint a feldarabolás […]
Google

És még ez is...