Az informatikai szolgáltató piac nem bővül, az államigazgatáson kívül kevés nagy informatikai projekt van jelenleg, ezek leginkább kisebb innovációk — állítja Szabó Péter, az S&T Consulting Hungary Kft. ügyvezető igazgatója. Véleménye szerint a gazdasági körülmények hatására a vevői oldal árérzékenysége tovább nőtt, nagyon kevés ügyfél képes és hajlandó megfizetni a […]

Neves tudósok és vállalatvezetők nyílt levélben tettek hitet a mellett, hogy biztosítani kell: a mesterséges intelligencia területén folyó kutatások az emberiség javát szolgálják. Az emberiség létét fenyegető veszélyek mérsékléséért dolgozó Future of Life Institute (Az Élet Jövője Intézet) által megfogalmazott nyílt levélben, amelyet több százan írtak alá, köztük Stephen Hawking […]

London és Berlin az informatikai innovációval foglalkozó feltörekvő vállalkozások, a startup cégek legfontosabb európai központja a kockázatitőke-befektetések alapján – mutatta ki az EY (korábban Ernst and Young) könyvvizsgáló és pénzügyi tanácsadó cég. A Die Welt-ben ismertetett elemzésében azt vizsgálták, hogy a kockázatitőke-befektető társaságok mely európai városokban juttattak tőkéhez startup cégeket […]

Legyőzhetetlen pókerprogramot fejlesztettek kanadai kutatók. A tudósok szerint az algoritmus úgy játssza a póker népszerű verzióját, a Texas Hold’emet, hogy sosem hibázik. A szinte tökéletes stratégia hasznos lehet többek között a biztonsági berendezéseknél. A programnak olyan a stratégiája, hogy valószínűleg egy végigpókerezett emberöltő alatt sem lehetne legyőzni – tudósított a […]

Videó-konferencián népszerűsíti az online kereskedelmet a gazdák körében a Magro.hu mezőgazdasági piactér január 21-én és 22-én – közölte a szervező cég szerdán az MTI-vel. A tájékoztatás szerint a mezőgazdaságban még kevésbé alkalmazott módszert kínálnak majd a magyar agrárszereplők számára. A Gazdag Gazda Web-konferencia ugyanis arról szól majd, hogy miként hozhat […]

A Goode Intelligence kutatói portál jóslata szerint az évtized végére közel 600 millió felhasználó vásárol majd mobil biometrikus olvasóberendezéseket. Az InfoSec Institute tanulmánya szerint a számítógépes bűnözésre fordított éves költségek 26 százalékkal növekedtek az előző évhez képest, azaz összesen 11,6 millió dollárt költöttek hasonló kiadásra különböző szervezetek. A Kaspersky Lab […]

Az Epson által megkérdezett több, mint száz kéttannyelvű általános iskolákban használt nyomtatók 75 százaléka lézernyomtató, amelyeknek a jó része öt évnél idősebb. A pályázó háromnegyede ezernél több oldalt nyomtat ki havonta, amelyek többsége nyelvórákhoz, környezetismerethez szánt segédanyag. Egy kutatás szerint naponta 150-szer „nézünk rá” telefonunkra, tíz emberből pedig már nyolccal fordult […]

Először mutatkozhat be egy vizuális jegyzetelésre alkalmas szoftver önálló magyar standon a Párizsban kedden kezdődött LeWeb digitális innováció konferencián. A budapesti Loffice közösségi irodaház által meghirdetett pályázat segítségével kijutó Ziteboard egy interaktív prezentációs eszköz és vizuális jegyzetelésre alkalmas fejlesztés. A megoldás egy minden eszközön (számítógépen, okostelefonokon, és digitális táblákon) a […]

Az Albacomp RI Rendszerintegrációs Kft. uniós források felhasználásával, 499 millió forint összköltséggel valósít meg technológiai fejlesztést, amelynek eredményeképpen a társaság működéséhez szükséges villamos energiát a jövőben környezetbarát módon és gazdaságosan tudják előállítani – közölte a cég az MTI-vel. Az elnyert 249,5 millió forint uniós támogatás segítségével májusban kezdődött el a […]

A telekommunikációs szektor teljesítménye továbbra is nagyon erős, 2014 harmadik negyedévében a teljes eladás értékben 13 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. Míg a hagyományos (feature) telefonok folyamatosan veszítenek a népszerűségükből – 40 százalékot csökkentek értékben tavalyhoz képest -, addig az okostelefonok szárnyalnak, értékben közel 20 százalékkal mutatnak […]