Önálló holding társaságba vonja össze űripari és technológiai érdekeltségeit a 4iG Nyrt; a tőkepiaci társaság az űripar- és műholdfejlesztés, dróngyártás és drónvédelem, valamint a védelmi digitalizációval foglalkozó cégeinek részesedéseit a 100 százalékos tulajdonú leányvállalatába, a 4iG Space and Technology Zrt.-be (4iG S&T Zrt.) apportálja. A társaság tájékoztatása szerint a 4iG […]

Szándéknyilatkozatot írt alá az albán kormánnyal a 4iG Csoport az Egyiptom és Albánia között húzódó tenger alatti nagy kapacitású adatkábel-beruházás megvalósításának támogatásáról. A magyar infokommunikációs vállalat közleménye szerint a megállapodást Fekete Péter, a 4iG Csoport vezérigazgatója és Enkelejda Mucaj, Albánia infrastrukturális és energiaügyi miniszterhelyettese írta alá, Edi Rama albán miniszterelnök […]

Nemzetközi jelentőséggel bíró innovatív optikai kábelbehúzó berendezést fejlesztett több mint 210 millió forint felhasználásával a Hungaro Cabel Technology Kft. A távközlési hálózatok fejlesztésével, tervezésével, építésével foglalkozó, néhány fős cég közleménye szerint a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap 146 millió forintos támogatásával kifejlesztett berendezéssel áttörést lehet elérni az optikai kábelrendszerek […]

Tavaly először lett piacvezető az Apple az okostelefonok kiszállítása terén a világon. Az International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató vállalat legfrissebb jelentése szerint a tavaly globálisan eladott okostelefonok száma 1 milliárd 166 millió 900 ezer volt, 3,2 százalékkal kevesebb a 2022. évi 1 milliárd 205 millió 900 ezernél. […]

Újra működnek a Vodafone és a Magyar Telekom szolgáltatásai, miután kedden délelőtt áramszünet okozott szolgáltatáskiesést. A nagyrészt a 4iG tulajdonában lévő Vodafone Magyarország ügyfelei január 2-án délelőtt rövid kimaradást tapasztalhattak a szolgáltatások működésében. A kimaradást áramszünet okozta az egyik szerverközpontban, a forgalom átirányításának ideje alatt a szolgáltatások az ország több pontján […]

Kínában éves összevetésben 19,7 százalékkal, 29,16 millióra nőttek a mobiltelefon-eladások októberben. A kínai Ipari és Információtechnológiai Minisztérium tudományos központja, az Informatikai és Kommunikációs Kutatóintézet adatai szerint továbbra is a helyi márkák uralták a piacot: a kínai gyártók 18,01 millió telefont szállítottak ki, 7,2 százalékkal többet a tavaly októberinél. A vizsgált […]

A mobiltelefonos adatforgalom továbbra is dinamikusan emelkedik, évi átlagos 37 százalékos növekedést mutat, miközben a hívásforgalom korábban tapasztalt növekedése az elmúlt 1,5 évben megállt – közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH). A jelentés szerint míg a SIM-kártyák mennyisége csak lassú ütemben emelkedett 2019-től, addig a mobilinternet-forgalom jelentősen bővült. […]

Idén 35. alkalommal adták át a technológiai innováció, műszaki és mérnöki kutatómunka terén mutatott kiemelkedő teljesítmények elismeréseként a Gábor Dénes-díjakat. A társadalmi fejlődés csak magas szinten képzett alkotó emberek közreműködésével biztosítható, ezért társadalmi érdek a kutató, fejlesztő, feltaláló, oktató szakemberek kiemelkedő teljesítményének elismerése és sikereik példaként állítása. Ezt célozzák a […]

Újabb településeken válik elérhetővé a 4iG többségi tulajdonában lévő Vodafone Magyarország gigabites internet-szolgáltatása. A közelmúltban nyolc megye hetvenegy településén végzett hálózatfejlesztési munkálatokat a Vodafone, így november végétől újabb közel 180 ezer háztartásban lesz elérhető a szolgáltató gigabites vezetékes internet-szolgáltatása. A szolgáltató azt közölte, hogy a fejlesztéssel a szolgáltató üzemeltetésében lévő […]

A magyar rádiózás napja december 1., 1925-ben ezen a napon indult el a rendszeres rádióadás Magyarországon. Papp-Gerlei Gyöngyvér a 4iG többségi tulajdonában lévő Antenna Hungária (AH) operatív vezérigazgató-helyettese a magyar rádiózás napja alkalmából rendezett ünnepségen elmondta, hogy az első kísérleti adásokat már 1923-ben megkezdte az AH „elődje”, a Magyar Királyi […]