Meghalt a börtönben Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus — közölte pénteken az orosz Szövetségi Büntetés-végrehajtási Szolgálat (FSZIN).
A közlemény szerint a 48. életévében járó Navalnij pénteken séta után rosszul lett, és gyakorlatilag azonnal eszméletét vesztette a Harp településen lévő 3. számú büntetőtelepen, a Jamal-Nyenyec Autonóm Körzetben. Haladéktalanul egészségügyi alkalmazottak érkeztek az őrizeteshez, és mentőt is hívtak hozzá. A tájékoztatás értelmében az újraélesztési kísérletek nem jártak sikerrel, és az orvosok megállapították a halál beálltát.
Labitangi város kórházában az Interfax hírügynökségnek elmondták, hogy a mentő hét perc alatt érkezett meg Harpba, és két perc alatt jutott be a „Sarki farkas” néven emlegetett büntetőtelepre. A mentősök folytatták a börtön személyzete által elkezdett újraélesztési kísérleteket, és félórán át küzdöttek a páciens életéért. Vizsgálat indult annak megállapítására, hogy mi volt Navalnij halálának oka, a FSZIN a központi hivatal operatív, biztonsági és egészségügyi osztályának szakértőiből álló bizottságot küldött a helyszínre. A történteket a Nyomozó Bizottság (SZK) is vizsgálja.
Az állami RT médiaügynökség jól értesült forrásra hivatkozva azt írta, hogy a halált egy leszakadt vérrög okozta. A büntetés-végrehajtási intézményeket látogató jamali társadalmi megfigyelő bizottság szerint Navalnijnak nem voltak egészségügyi panaszai, és a hozzátartozóihoz sem érkezett ilyen értelmű kérelem. Lenyid Szolovjov, Navalnij ügyvédje a Rigában szerkesztett, ellenzéki Novaja Gazetának elmondta, hogy a család azt kérte, ne kommentálják a történteket, és hogy megpróbálja tisztázni, mi történt. Jogi képviselő utoljára szerdán járt az elítélt ellenzékinél.
Kira Jarmis, Navalnij sajtótitkára azt mondta, hogy a politikus ügyvédje a Jamal-Nyenyec Autonóm körzetbe repült, mert „egyelőre semmi sem erősítette meg” a FSZIN közleményét. Julija Navalnaja, a politikus felesége a müncheni biztonsági konferencián azt hangoztatta, hogy ha a hír igaz, akkor Putyin és környezete „nagyon hamar” viselni fogja a felelősséget azért, amit Oroszországgal, a családjával és a férjével tett, és világméretű összefogást sürgetett a Moszkvában uralkodó „rezsim” ellen.
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kijelentette, hogy Vlagyimir Putyin elnököt tájékoztatták a történtekről. Azt mondta, hogy a FSZIN az előírt protokoll szerint teszi a dolgát, és nincs szükség külön intézkedésre. Marija Zaharova külügyi szóvivő kifogásolta, hogy még a halottkémi vizsgálat sem készült el, de a Nyugat máris az ellenzéki politikus meggyilkolásával vádolta meg Moszkvát.
Koncepciós per végén börtönözték be Navalnijt
Navalnij Putyin politikájának bírálójaként vált világszerte ismertté. 2020 augusztusában, egy szibériai út során idegméreggel próbálták megölni. Külföldi gyógykezelése után, 2021 januárjában visszatért Moszkvába, ahol őrizetbe vették, majd hamis vádak alapján, az Yves Rocher cég pénzének elsikkasztása címén rá korábban kiszabott felfüggesztett büntetését februárban – a próbaidőre bocsátás előírásainak megsértése miatt – letöltendő szabadságvesztésre változtatták. Később egy moszkvai bíróság, az első üggyel összevontan, kilencévi fegyházra ítélte csalás és a bíróság megsértése miatt. Navalnij az ítélet szerint Vera Akimova bírónőt sértette meg, aki Ignat Artyomenko második világháborús veterán rágalmazási perén elnökölt.
Tavaly augusztusban szélsőséges csoport létrehozása, szélsőséges tevékenység finanszírozása, szélsőségességre való felbujtás, valamint az állampolgárok jogait sértő nonprofit szervezet létrehozása címén Alekszej Navalnij újabb 19 évi fegyházat kapott. Az elítéltet először a Vlagyimir környékén lévő pokrovi börtönben tartották fogva, ahonnan előbb egy, ugyanebben a régióban lévő, keményebb fokozatú büntetőtelepre szállították, majd onnan tavaly a Jamal-Nyenyec Autonóm Körzetbe helyezték át.
Alekszej Navalnij az orosz parlamenten kívüli ellenzék legismertebb alakja volt. A 2011-2012-es oroszországi hatalomellenes megmozdulások egyik fő szervezője volt, a 2013-as moszkvai polgármester-választáson pedig meglepetésre a második helyen futott be. Országos korrupcióellenes tüntetéseket kezdeményezett, több nem engedélyezett megmozdulás miatt elzárásra ítélték. A 2018-as elnökválasztáson Navalnij megpróbált Putyin kihívójaként fellépni, ám a Központi Választási Bizottság – függőben lévő büntetéseire hivatkozva – elutasította jelöltként való bejegyzését. Navalnij halála minden bizonnyal tovább szítja a feszültséget a Kreml és a nyugati demokráciák között, hiszen Oroszország kétéves Ukrajna elleni háborúja miatt a kapcsolatok már évtizedes mélyponton vannak. Pénteken a felháborodott amerikai elnök, Joe Biden nem hagyott kétséget az utóhatások lényegét illetően. Arra a kérdésre, hogy Navalnijt meggyilkolták-e, azt mondta: „nem tudjuk pontosan, mi történt”, azonban hozzátette, kétségtelen, hogy ez „valaminek a következménye, amit Putyin és gengszterei tettek”.
Putyin ölette meg NavalnijtAlekszej Navalnij gyilkosság áldozata lett, haláláért Putyin orosz elnök a felelős – vélekedtek pénteken egybehangzóan vezető lengyel politikusok az orosz ellenzéki politikus halálhírére reagálva. „Alekszej Navalnij a Kreml-rezsim újabb áldozata” – írta Andrzej Duda elnök az X közösségi felületen. „Ez a brutalitás azonban a gyengeség jele. A putyinizmus végül elmúlik, és Navalnij öröksége győzni fog” – tette hozzá. Szymon Holownia, a parlament alsóházának (szejm) elnöke az X-en azt írta: „Navalnijt meggyilkolták, egy bűnöző gyilkolta meg a politikai foglyot, aki az ő bandita rezsimjével szembeni ellenállás legnagyobb jelképe volt”. „Alekszej, soha nem felejtünk el, soha nem bocsátjuk meg nekik” – írta Donald Tusk miniszterelnök a közösségi médiában. Navalnijnak az volt a bűne, hogy szembeszállt Vlagyimir Putyinnal” – mondta a PAP hírügynökségnek nyilatkozva Radoslaw Sikorski külügyminiszter. Az orosz ellenzéki politikust koholt vád, hamis bizonyítékok alapján ítélték el, és borzasztó körülmények között tartották fogva – húzta alá Sikorski. „Mindezért Vlagyimir Putyin a felelős” – tette hozzá. A varsói külügyminisztérium a honlapján közzétett hivatalos állásfoglalásban Navalnij halálának független vizsgálatát, halála összes körülményének tisztázását sürgette. „A tragédiáért a teljes felelősség az orosz kormányzatot terheli” – állapították meg. Katarzyna Pelczynska-Nalecz fejlesztési alapokért és regionális politikáért felelős miniszter, Lengyelország volt moszkvai nagykövete újságíróknak elmondta: Navalnij halála „Putyin személyes bosszúját jelenti”. Az orosz elnök „bosszút állt az őt bírálni merészelő emberen (…), és egyszerűen meggyilkolta őt”. Mateusz Morawiecki előző lengyel kormányfő az X-en közzétett bejegyzésében azt írta: Navalnij halála „azt bizonyítja, hogy Putyin semmitől sem riad vissza (…) Így tipor és gyilkol Oroszország”. |
Az EU az orosz rezsimet tartja felelősnek
Az Európai Unió az orosz rezsimet tartja felelősnek Navalnij tragikus haláláért – írta Charles Michel, az uniós tagországok vezetőit tömörítő Európai Tanács elnöke. „Navalnij a szabadság és a demokrácia értékeiért harcolt. Ideáljaiért a végső áldozatot hozta” – írta Michel. A tanács elnöke őszinte részvétét fejezte ki az orosz ellenzéki politikus családtagjainak és „mindazoknak, akik a legsötétebb körülmények között is küzdenek a demokráciáért a világ minden táján”. „A harcosok meghalnak. De a szabadságért folytatott harc soha nem ér véget” – olvasható Michel bejegyzésében. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke bejegyzésében azt írta, mélységesen felkavarta és elszomorította Navalnij halálhíre. „Putyin semmitől sem fél jobban, mint a saját népének ellenvéleményétől. Navalnij halála komor emlékeztető arra, hogy mit képvisel Putyin és rendszere. Küzdjünk együtt azok szabadságának és biztonságának védelméért, akik fel merészelnek lépni az önkényuralom ellen” – hangsúlyozta a bizottság elnöke. Roberta Metsola, az Európai Parlement elnöke úgy kommentálta az orosz ellenzéki politikus halálhírét, hogy „a világ egy olyan harcost veszített el, akinek bátorságára nemzedékeken át fognak emlékezni”. „Megdöbbentő a Szaharov-díjas Navalnij halála. Oroszország elvette a szabadságát és az életét, de a méltóságát nem. A demokráciáért folytatott küzdelme tovább él” – írta a Twitteren (X) közzétett bejegyzésében.
A szlovák vezetők független vizsgálatot követelnek
Alekszej Navalnij orosz ellenzéki vezető tragikusan halála előre látható következménye annak, ahogyan a putyini Oroszország bánik azokkal, akik szembeszállnak a korrupt rezsimmel — fogalmazott Zuzana Caputová köztársasági elnök a Twitteren (X). „Navalnij likvidálása már jóval a mai tragikus haláleset előtt elkezdődött. Őszinte részvétem a családjának és a barátainak” – mondta Caputová. Robert Fico miniszterelnök óvatosan nyilatkozott, szerinte az orosz ellenzéki vezető halálának körülményeit megfelelően ki kell vizsgálni, és ha mulasztás vagy szándékosság történt, felelősségre vonásnak kell következnie. „Ha börtönben hal meg egy politikus vagy egy politikai fogva tartott, az mindig komoly kétségeket vet fel” — mondta Fico.
Beszédes, hogy Magyarország kormányzati szereplői hallgatnak…