A mesterséges intelligencia lehetőség, amely alapjaiban változtathatja meg az egészségügy működését, de addig még sok innovációs projektre és úttörő vállalati kezdeményezésre lesz szükség. A mesterséges intelligencia (MI) bevezetése az egészségügyben jelentős erőforrásokat válthat ki, amelyek hatékonyabb betegellátást és javuló szolgáltatásokat eredményezhetnek. Ezekből pedig a betegek is profitálni fognak állítják a […]

A kvantumpöttyök felfedezéséért és előállításáért Moungi Bawendi, Louis Brus és Alekszej Jekimov kapja az idei kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia szerdai stockholmi bejelentése szerint. Az akadémia közleménye szerint a díjazottak – akik mindhárman az Egyesült Államokban dolgoznak – a nanotechnológia egy fontos magját vetették el. A kvantumpöttyök (vagy […]

A folyamatok gördülékenyebbé tételével jelentősen csökkenhetnek a várakozási idők a járóbeteg-ellátásban. Az országos elektronikus járóbeteg-időpontfoglalási rendszer bevezetéséről tartott sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az elmúlt években a kormány komoly erőfeszítéseket tett a járóbeteg-ellátás színvonalának emelése érdekében. (Kormány, erőfeszítés, egészségügy. Ez a három szó így együtt oximoron. A -szerk- megj.) A kormányzat erőfeszítései […]

< Fél évezred ex libriseit tette szabadon hozzáférhetővé az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK). Az OSZK újonnan kialakított Könyvjegytár elnevezésű online tartalomszolgáltatásán keresztül elsőként a Régi Nyomtatványok Tárában található közel 1100 darabos régi ex libris-állomány, valamint a Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár modern ex libriseinek tízezer darabos gyűjteményegységéből 3400 dokumentum és ezek […]

A finanszírozás komoly kihívást jelent a korai szakaszban lévő startupok számára. Különösen igaz ez a közép-, kelet- és dél-európai vállalkozásokra. Az Európai Unió és a tagállamok intézményei által az elmúlt években elősegített fontos változásoknak köszönhetően ma már számos program foglalkozik ezekkel a kihívásokkal, és a startupok számára sokkal könnyebbé vált […]

A digitalizáció a magyar gazdaság kitörési pontja. El kell érni, hogy 2030-ra Magyarország az EU tíz digitálisan legfejlettebb országa közé tartozzon, amihez jók az alapok – mondta Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a Huawei Tech4Value – ICT Day, azaz Technológia az értékért elnevezésű konferencia és technológiai kiállításon. A magas színvonalú hazai […]

Amerikai kutatók szerint „példátlan” eredményeket sikerült elérni a „karcsúsító oltással” elhízott serdülőknél: hosszú hetekig tartó szemaglutid-kezelés után a vizsgálati csoport tagjainak csaknem fele eléggé lefogyott ahhoz, hogy már ne minősüljön elhízottnak – írja a The Guardian. A Minnesotai Egyetem munkatársa, Aaron Kelly vezette kutatásban 201 elhízott, 12 és 18 év […]

Ismert orvosok nevével élnek vissza és hirdetnek gyógyhatásúnak mondott szereket alulfejlett erkölcsökkel rendelkező ismeretlenek vásárlásra és fogyasztásra buzdítva az embereket. A Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) közleménye szerint a szolgálat vizsgálatot folytat olyan ügyekben, amelyekben ismert orvosok nevével visszaélve olyan szereket hirdetnek, melyek Magyarországon hivatalosan nem engedélyezettek. Például Kincses Gyulával, a […]

A jövő egészségügye ma még elképzelhetetlen komplexitással szolgálja majd ki a páciensek egyedi igényeit. Mindazonáltal a robbanásszerű digitális fejlődés még mindig elmarad a más iparágakban tapasztalttól, így a szektor szereplőinek számos lehetősége akad javítani a hatékonyságon. Exponenciálisan nő az egészségügyi adatok mennyisége és összetettsége, ez azonban önmagában még nem jelenti […]

Németországban az egészségbiztosítók 2019 óta megtéríthetik a receptre felírt digitális egészségügyi applikációk költségeit, a magyar orvosok azonban – német kollégáikkal ellentétben – még nem írhatnak fel hasonló alkalmazásokat a pácienseiknek. Ennek alapvető oka, hogy nincs olyan rendszer, amely megkülönböztetné a biztonságos és hatékony digitális terápiákat a piacon elérhető több ezer […]