Tavaly a teljes magyar e-kereskedelmi piac a PwC Q1-Q3 közötti mérései és Q4-re vonatkozó előzetes adatai alapján 15 százalékos árbevétel-növekedés mellett 1920 milliárd forintos forgalmat érhetett el, melyből 17 százalékot – mintegy 330 milliárdot – már az import kereskedelem generált. Az import 2024-ben egyértelműen a növekedés motorjává is vált, mivel a […]

Csak a Yettel jelentett be egy új mobilinternetes csomagot, egyebekben azonban nem volt mozgalmas 2024 második fele – áll a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss, mobilpiaci díjcsomagokat vizsgáló jelentésében. A félévente megjelenő riport bemutatja a legnagyobb szolgáltatók díjcsomag- és tarifamódosításait, valamint ismerteti a megszűnő szolgáltatásokat és a frissen […]

A Microsoft ingyenesen elérhetővé tette a Copilot Chat-et, hogy ezzel is hozzájáruljon a mesterséges intelligenciára (AI) épülő megoldások elterjedéséhez. Ma világszerte a vállalatok háromnegyede alkalmaz mesterséges intelligenciára épülő alkalmazásokat. Az esetek 78 százalékában a dolgozók a saját eszközein futnak az AI-alkalmazások, ami nyilvánvaló biztonsági kihívásokat vet fel. A Microsoft Digital […]

A Google szerint öt éven belül érkeznek a kereskedelmi kvantumszámítógépes alkalmazások. A Google célja, hogy öt éven belül kereskedelmi kvantumszámítástechnikai alkalmazásokat adjon ki — nyilatkozta a Google kvantumtudományi vezetője a Reutersnek. Ezzel szemben az Nvidia még húsz évre teszi a kereskedelmi kvantumszámítógépek megjelenését. Tény, hogy az ágazat tavaly decemberben lendületet […]

Gondolja Végig Higgadtan! – a videójátékok veszélyeire hívja fel a figyelmet a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). Számos kutatás bizonyítja, hogy a fiatalok egyre több időt töltenek a videó- és számítógépes-, illetve az okoseszközökre letölthető játékokkal. A GVH ezért egyre nagyobb figyelmet fordít a sokak által nagyon kedvelt mobil- és videójátékok vizsgálatára, […]

A Google NeuralGCM modellje gyorsabb és pontosabb időjárás előrejelzést készít a hagyományos modelleknél. Az időjárás előrejelzése terén a technológia folyamatos fejlődése egyre pontosabb és megbízhatóbb prognózisokat tesz lehetővé. A mesterséges intelligencia (AI) és a gépi tanulás alkalmazása révén az előrejelzések gyorsabbá és részletesebbé váltak. A Google által kifejlesztett NeuralGCM modell […]

A Samsung Neo QLED és Lifestyle tévéit „EyeCare Circadian” („A cirkadián ritmushoz igazodó szemkímélő”) tanúsítvánnyal ismerte el a német elektrotechnikai tanúsító vállalat, a Verband Deutscher Elektrotechniker (VDE).  „A minősítés is alátámasztja, hogy elkötelezettek vagyunk olyan termékek fejlesztése iránt, amelyek a szem kényelmét és a vizuális megterhelés csökkentését előtérbe helyezve biztosíthatnak […]

Xiaomi öt új terméket jelentett be, bővítve a fejlődő AIoT és személyes egészségügyi eszközportfólióját. A legújabb Redmi Buds 6 és Redmi Buds 6 Pro elérhetővé teszi a részletgazdag, csúcskategóriás hangélményt csúcsminőségű funkciókkal, beleértve a továbbfejlesztett zajszűrést, a többdimenziós hang- és fejkövetést, valamint több interakciót. A felhasználók az intelligens, rendkívül valósághű […]

A rendőrségi tapasztalatok azt mutatják, hogy a bűnözők tárháza kifogyhatatlan, de a cél ugyanaz, megtudni az áldozatok banki adatait, hozzáférni a számlájukhoz. Így, vagy úgy, de a pénzünket akarják csalárd módon megszerezni a kíberbűnözők. Szinte minden nap, de egy héten belül biztosan többféle online csalás miatt tesznek feljelentést Tolna megyében […]

Nem kicsit meglepő az LG versenyképességi és növekedési stratégiájs: s vállalat a piaci környezethez, a gyorsan változó üzleti környezethez alkalmazkodna… William Cho, az LG Electronics (LG) vezérigazgatója, valamint a vállalat kulcsfontosságú vezetői egy Las Vegasban (Nevada, USA) tartott sajtótájékoztatón ismertették a vállalat 2025-ös üzleti stratégiáját. A vezérigazgató elmondta, hogy a […]