Deutsch: nincs megállás

1

Még ebben az évben új intézkedésekkel bővül a digitális átalakítás programja, a tervezett lépések javítják a vállalkozások és a mezőgazdaság felkészültségét, de kiemelt cél többek között az infrastruktúra és foglalkoztatás fejlesztése is – mondta Deutsch Tamás, a Digitális jólét programért felelős miniszterelnöki biztos egy konferencián.

A miniszteri biztos közölte, hogy a kormány tervei szerint még az idén elkezdődhet a vállalkozások digitális felkészültségének felmérése, állami közreműködéssel pedig üzleti tudásfejlesztési portál és a digitális kompetenciát segítő programok indulnak. Deutsch kiemelt fejlesztési területnek nevezte az agráriumot is. Közölte, hogy az év közepére elkészülő gazdasági digitális stratégia részprogramjaként digitális agrárakadémia jön létre a termelők ismereteinek bővítésére. Fejleszteni kívánják az agrártanácsadók digitális felkészültségét, a termeléshez szükséges közadatokat pedig a mezőgazdasági adatintegrációs projekttel teszik elérhetővé – tette hozzá. Elmondta, az állami egészségügyi rendszert érintő digitalizációs projektek őszre befejeződnek, de az okoseszközök egyre szélesebb körű használatára épülő fejlesztésekre is szükség lesz a jövőben.

A fejlesztési területek közül kiemelte a sportgazdaságot, amely az Európai Unióban a munkavállalók 7,5 százalékát foglalkoztatja és a szórakoztatóiparnak is húzóágazata, ezért a digitális átalakulási stratégiából sem maradhat ki – fogalmazott. További fontos feladatnak nevezte az infrastruktúra fejlesztését annak érdekében, hogy Magyarország 2020 után az 5G-technológia felhasználása terén a világ élvonalába kerüljön. A miniszterelnöki biztos hangsúlyozta azt is, hogy fel kell készülni az új típusú foglalkoztatási formákra, már jelenleg is 25-30 ezer betöltetlen informatikus munkahely lehet Magyarországon, és a következő évek során ennél is nagyobb tömegben lehet szükség magasan képzett, digitálisan is felkészült munkavállalókra.

One thought on “Deutsch: nincs megállás

  1. Sose értettem, miért nem szakmabelit bíznak meg ilyen fontos területek koordinálásával. D.T. harcoljon inkább Bruxelles-ben.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Felvételi: tovább csökkent a műszaki területek vonzereje

ked ápr 4 , 2017
Az idén csaknem 106 ezer diák jelentkezett felsőoktatási intézményekbe, ez a szám megfelel a korábbi évek adatainak – közölte az oktatási államtitkár. Palkovics László az MTI-nek elmondta, bár a demográfiai adatok nem indokolják, az érettségizők száma csökken, a jelentkezők száma azonban 2014 óta 105 ezer és 111 ezer között mozog. A […]
taps

És még ez is...