A nemzetközi együttműködés sikere is az Artemis-1 űrrakéta felbocsátása, ami inspiráció a jövő generációi számára. Az amerikai külügyminisztérium közleménye szerint nemzetközi együttműködés erőfeszítései eredményezték a sikeres felbocsátást, annak érdekében, hogy még az évtized végén tartós és széleskőrű emberi jelenlétet alakíthassanak ki a Holdon. A program egyben felkészülés az első emberi […]

Az Egyesült Államok újabb büntetőintézkedéseket jelentett be orosz kormányzati tisztségviselők, üzleti vállalkozások vezetői, illetve elsősorban a technológia és elektronikai cégek ellen. Az Egyesült Államok külügyminisztériumának közleménye szerint az újabb intézkedések célja – összhangban más szövetséges országok lépéseivel -, hogy további költségekkel terheljék meg Oroszországot az Ukrajna elleni “förtelmes agresszió” miatt. […]

A Pegasus kémszoftvert gyártó izraeli NSO Group nevű vállalat meneszti 100 dolgozóját, és távozik Salev Hulio, a cég vezérigazgatója is – jelentette a Haarec. A visszalépett vezérigazgató, a három alapító egyike, a lap szerint vevőt keres a cégnek. Hulio helyét Jaron Sohat, az eddigi operatív igazgató veszi át a helyét. […]

Kína tiltakozott az ellen, hogy Kanada a Huawei és a ZTE kínai távközlési vállalat kizárását tervezi az ötödik generációs (5G) hálózatokból. Kanada 2018 szeptemberében jelentette be, hogy kivizsgálja a Huawei berendezések alkalmazásából adódó nemzetbiztonsági kockázat lehetőségét. A Five Eyes (Öt szem) hírszerzési szövetség többi négy tagja – az Egyesült Államok, […]

Válaszul az Egyesült Államok által bevezetett szankciókra, Oroszországban beutazási tiltólistára került 29 amerikai felső vezető, üzletember, szakértő, újságírók, köztük Mark Zuckerberg a Facebook és anyavállalata, a Meta társalapítója. Az orosz külügyminisztérium közleménye rámutatott, hogy a lépés válaszintézkedés arra, hogy Joe Biden amerikai elnök kormányzata orosz állampolgárok egyre szélesebb körére terjeszti […]

Korlátozta a független orosz Eho Moszkvi rádióállomás és az ellenzéki Dozsgy online televízió adásának foghatóságát az orosz tömegtájékoztatási és távközlési felügyelet. A Roszkomnadzor szerint a két tömegtájékoztatási eszköz rendszeresen és célzottan közölt hamis információkat Oroszország ukrajnai “különleges hadműveletéről”. A hatóság a főügyészség követelésére döntött az Eho Moszkvi és a Dozsgy […]

Oroszország leállítja a területén a Deutsche Welle (DW) adásának műholdas és egyéb sugárzását, válaszul a német nyelvű, orosz állami RT DE tévécsatorna németországi betiltására – közölte az orosz külügyminisztérium. Moszkva bezárja a DW oroszországi tudósítói irodáját, alkalmazottjainak akkreditációját pedig visszavonja. A válaszlépések közé tartozik mindazoknak a német állami és társadalmi […]

A NATO a következő napokban együttműködési megállapodást ír alá Ukrajnával a kibervédelem megerősítése érdekében – jelentette be Jens Stoltenberg a szervezet főtitkára. A főtitkár a közleményben határozottan elítélte, hogy péntekre virradóra ismeretlenek feltörték az ukrán kormány és több minisztérium weboldalát. Megerősítette, hogy a NATO kiberszakértői információt cseréltek a rosszindulatú számítógépes […]

Minden bizonyíték arra mutat, hogy a kijevi kormány több internetes oldala ellen a héten elkövetett kibertámadásért Oroszország a felelős, amelynek célja az ukrán állampolgárok megfélemlítése és az ország belső destabilizálása – állítja a digitális fejlesztésért felelős ukrán minisztérium. A Moszkva által folytatott hibrid háborúnak részei az információs és a kibertérben […]

Egyelőre ismeretlenek péntekre virradóra meghackelték az ukrán kormány és több minisztérium weboldalát – jelentette az Ukrajinszka Pravda hírportál. Az oktatási minisztérium közölte, hogy hivatalos honlapja ideiglenesen nem működik. Arra kértek mindenkit, hogy az oldal újraindulásáig más, alternatív forrásokból tájékozódjanak, azaz a tárca közösségi oldalairól. Hozzáfűzték, hogy jelenleg folyamatban van az […]