A fogyókúrások álma a kínai okos evőpálcika


Felismeri az ételeket, minőségüket, kalóriatartalmukat is jelzi a Kínában fejlesztett okos evőpálcika, amelynek okostelefonos alkalmazása használóinak étrendjét is követi, így a fogyókúrában is segíthet – írja a South China Morning Post hongkongi napilap nyomán az MTI. A lap a fejlesztő céghez, a kínai keresőóriás Baiduhoz közel álló forrásokat idézte és a vállalat által még tavaly ősszel benyújtott, a héten nyilvánosságra hozott szabadalmi kérelmek dokumentumait elemezte. Az okos evőpálcika ötletét a cég még 2014-ben ismertette, akkor azt a képességét emelték ki, hogy felismeri az ételek savasságát, kalóriatartalmát, az elkészítésnél felhasznált olaj minőségét.

Az azóta napvilágot látott információk szerint az okos készülék négy ételkategória – főtt ételek, italok, hús és gyümölcsök – adatait képes elemezni és okostelefonra továbbküldeni. Az elemzés vagy magával a pálcika ételhez érintésével, vagy a szintén rendszerbe kötött okos mérőpohárba való öntésével válik lehetővé. Mindkét berendezés a felhasználók telefonjára letöltött alkalmazásnak továbbítják az adatokat, melyeket az részletesen elemez. Meg tudja állapítani, hogy a vizsgált, “gyümölcs” kategóriába sorolt étel alma-e, honnan importálhatták és hány kalóriát tartalmaz. Az adatokat az alkalmazás ezután az elfogyasztott ételek lajstromában tárolja.

A telefonos alkalmazás a telefon tulajdonosának étkezési szokásait is képes elemezni a hosszabb időn át követett statisztikák alapján, rámutatva az esetleges hibákra, így a túlzott hús- vagy cukorfogyasztásra, a túl kevés tápanyag bevitelére, ezzel a fogyókúrában vagy az egészségtudatosabb táplálkozásban is segíti a felhasználókat. A Baidu evőpálcikákkal kapcsolatos pontos tervei továbbra sem ismertek — írja az MTI.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.