Amikor nagy erőkkel készülünk a lakásfelújításra, azon belül is a falfestésre, akkor nagyon fontos, hogy a megfelelő alapanyagokat válasszuk a munkához. Ezzel egyrészt megkönnyítjük a dolgunkat, másrészt pedig tartós és esztétikailag is tökéletes végeredményre tehetünk szert.
Ma már meglehetősen széles kínálatból válogathatunk, ahol olyan speciális termékek is elérhetőek, mint a foltálló festékek. Jó példa erre a Bíborfesték Üzletház webáruháza, ami ezen a termékkategórián belül Héra Prémium és Polifarbe Platinum márkájú festékeket is forgalmaz.
Sokan vannak, akik még nem találkoztak a foltálló festékekkel, vagy ha hallottak is már róla, nem igazán tudják, hogy mire is gondoljanak. Ezt az írásunkat most elsősorban nekik készítettük, hogy ezzel is segítsük őket a megfelelő termékek kiválasztásában.
Mik azok a foltálló festékek?
Ha belegondolunk, a lakásunknak számos olyan pontja van, ahol a falfelületek fokozottan ki vannak téve a szennyeződéseknek. Tipikusan ilyen a gyerekszoba, ahol a csemeténk előszeretettel maszatolja össze a kezével a falakat, de megemlíthetjük a konyhát is, ahol könnyedén ki tudnak fröccsenni – gyakran egyenesen rá a falra – a folyékony alapanyagok, élelmiszerek.
Egy-egy ilyen folt nagyon el tudja csúfítani a belső tereket, különösen ha azokat még csak le sem tudjuk mosni, emiatt pedig ott éktelenkednek egészen addig, amíg úgy nem döntünk: itt az ideje a falak újrafestésének!
Ezekre a “balesetekre” kínálnak egyszerű és kényelmes megoldást a foltálló festékek, amik ha valamilyen oknál fogva bekoszolódnak a falon, akkor egyszerűen meg tudjuk tisztítani őket, ezzel eltávolítva a zavaró foltokat. Ezek a falfelületek nemcsak lemoshatóak, hanem dörzsölhetőek is, így a makacs szennyeződéseket sem kell évekig néznünk a konyhaasztal mellett vagy a csemeténk játszásra kijelölt területe körül.
Hol érdemes használni őket?
A foltálló festékeket a lakás bármely pontján lehet használni, hiszen sosem tudhatjuk, hogy hol lesz épp koszos a fal. Ugyanakkor kifejezetten ajánlott ezekkel a termékekkel kifesteni az olyan helyiségeket, amik jobban ki vannak téve a szennyeződéseknek, foltoknak, mint mások.
Ilyen például az előszoba, ahol könnyen hozzáérhetünk a falakhoz a cipőnkkel, valamint az a helyiség, ahol alszik, vagy gyakran tölt időt a háziállatunk. Mindezek mellett pedig a korábban már említett konyhát és gyerekszobát is idesorolhatjuk.
Melyiket válasszuk?
A megfelelő változat kiválasztásakor az egyik legfontosabb szempont, hogy pontosan hol és milyen felületen – falon, fán, fémen stb. – kívánjuk alkalmazni a festéket. Emellett az is befolyásolhatja a döntésünket, hogy milyen árnyalatot keresünk, de még ami ezeknél is fontosabb az nem más, mint a minőség.
Láthatjuk, hogy ma már tényleg nagy választék áll a rendelkezésünkre, ha a tökéletes festékek nyomába erednénk. Többek között találkozhatunk a foltálló változatokkal is, amik a nevükhöz hűen remekül ellenállnak a szennyeződéseknek, foltoknak. Ez azt jelenti, hogy ha véletlenül koszosak lesznek, akkor könnyen tisztíthatóak.