A Yettel elsőként indított Magyarországon a vezetékes internetet kiváltani képes új, 5G technológián alapuló otthoni internetszolgáltatást – jelentett be a mobilszolgáltató. A korlátlan adatforgalmat kínáló, lakossági ügyfeleknek szóló, vezeték nélküli szolgáltatással 5G-hálózaton akár a vezetékes hálózatoknál ismert sebesség is elérhető: meghatározott eszközzel és módon akár a másodpercenkénti 1000 Mbit letöltési […]

Mintegy kétszázezer előfizetővel lett kevesebb előfizetője a Netflix streamingszolgáltatónak az idei első negyedévben, és arra számítanak, hogy további kétmilliót veszítenek a második negyedévben. Januári jelentésük szerint 221,84 millió előfizetőjük volt tavaly év végén. A kedden frissen közzétett számok alapján a január elejétől március végéig terjedő időszakban – amikor a Bridgerton […]

Országos hálózatfejlesztést jelentett be a Yettel. A telekommunikációs társaság a szolgáltatások javításával indokolta a fejlesztéseket, amelyek új lehetőségekkel bővítik az intelligens eszközök közötti kapcsolatot. Csaba Tamás hálózati stratégiai tanácsadó kifejtette, hogy az IoT („Internet of things”, internetre kapcsolódó eszközök hálózata) sokféle eszközt szolgál ki, tehát ma már a szolgáltatási igények […]

Az első negyedévben 823 millió forintos, a tavalyi azonos időszakhoz képest több mint kilencszeres nyitott rendelésállománnyal kezdte az évet a Gloster Infokommunikációs Nyrt. Az összesítés szerint az elmúlt két évben egyszer sem ért el ilyen szintet a társaság rendelésállománya. A növekedés azért is jelentős, mert az év eleje ebben az […]

A Magyar Telekom csupa szív: „non-stop biznisz” csomagokkal siet a vállalkozók „segítségére”. A Magenta 1 non-stop Business egy olyan csomag, amelyet a Magyar Telekom a kimondottan a vállalkozások igényeihez és elképzeléseihez igazított. A csomag részeként a folyamatos online elérést és a nagy sebességű adatkapcsolatot a választható sávszélességű új üzleti vezetékes […]

Az Európai Unió 1,445 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatásával elindult az e-bejelentő szolgáltatás. Az e-bejelentővel a kormány olyan ingyenes szolgáltatást vezetett be, amely nemcsak a közigazgatási ügyintézésnél csökkenti az adminisztrációs terheket, hanem a szolgáltató szektorban is egyszerűbb és hatékonyabb ügyintézést tesz lehetővé. Az e-bejelentő szolgáltatással minden adatváltozást és közműátírási […]

A Microsoft bemutatta az Azure for Operators új változatát, az Azure Operator Distributed Services-t, ami egy újgenerációs hibrid felhő platform. Ez nagyobb automatizációt, rugalmasságot és skálázhatóságot, a döntési folyamatban és a működtetésben is felhasználható óriási adatmennyiséget, és az 5G hálózaton értékesíthető szolgáltatásokat kínál a mobilszolgáltatóknak. Az új szolgáltatás a 2020 […]

Közösségi energiatárolást támogató felület, okos hulladékkezelésre ösztönző applikáció, innovatív kerékpártároló, decentralizált, a talaj nélküli növénytermesztést jelentő hidroponikus kertészet, diákokat és a márkákat összekötő platform, gyerekeknek készült, környezetvédelmi tematikájú társasjáték, egy, a hazai energiamérleg kiegyensúlyozását segítő megoldás, az elektromos autózás jövőbeli információs platformja, digitális közösségi alkotóműhelye, egy csapatépítő szabadulószobás – városnéző […]

„Magyarország biztosítja az orosz televíziók vételét beszüntető uniós döntés végrehajtását” – közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH). Az Európai Unió Tanácsa rendeletet hozott arról, hogy egységesen, minden tagállamban felfüggeszti a Russia Today (RT) és a Sputnik médiumok adásait. A döntés indokolása szerint Oroszország folyamatos dezinformációs kampányt folytat az […]

A Magyar Telekom a szolgáltatásai fejlesztésével is segíti az Ukrajnából Magyarországra érkező menekülteket, a segélyszervezeteket és az önkénteseket – közölte a vállalat. Az elmúlt napokban ellenőrizték a teljes hálózati infrastruktúrát az ukrán határ mentén, a nagyobb forgalom kiszolgálása érdekében bővítették a kapacitásukat, és akkumulátorokat is cseréltek, hogy ne szűnjön meg […]