Már megint közeleg a XX. Simonyi Konferencia

Simonyi KonferenciaImmáron huszadik éve rendezik meg a kizárólag hallgatók által szervezett informatikai rendezvényt, a Simonyi Konferenciát.

A XX. Simonyi Konferencia március 21-én délben kezdődik a BME I épületében. A rendezvényt a cégekkel való kapcsolattartástól kezdve, a többkamerás közvetítésen és hangosításon át a helyszíni munkálatokig egyetemi hallgatók bonyolítják le a tanulmányaik mellett, a szabadidejükben. A konferencián az ipar úttörő technológiáival ismerkedhetnek meg az érdeklődők: többek között a Budapesti Innovációs Kampuszban zajló fejlesztéseinek kulisszái mögé vezet be minket a Bosch: Borda Péter előadásában nyerhetünk betekintést a MEMS-érzékelők működési mechanizmusaiba.

A Nokiától Novák Szabolcs mutatja be az egészségügy jövőjét a 6G-vel, Pepó Tamás a KUKA által fejlesztett robotikai ökoszisztémákról tart előadást. A konferencián előad Dudás Levente, a BME HVT tanszék adjunktusa, aki a Műegyetemen fejlesztett zsebműholdakról fog beszélni. Mellette az egyetem másik munkatársa, Békési Angéla beszél majd a bioinformatikában rejlő lehetőségekről, az élet molekuláival kapcsolatos adatok természetéről. A szakkollégium jelenlegi tagjai is kipróbálhatják magukat a közönség előtt: idén Bogár György Richárd tart előadást a Deep Learning Alapú Lokalizáció és Térképgenerálásról, amely segít minél nagyobb pontossággal megadni egy eszköz térbeli helyzetét valós időben.

A szakkollégium tagsága olyan gyakran hiányolt lehetőséget is elhoz a villamosmérnöki és informatikai szakma iránt érdeklődők számára, mint az interaktivitás. A két teremben zajló előadások után a hallgatóságnak lehetősége nyílik kérdéseket feltenni az előadóknak a legfrissebb technológiákkal kapcsolatban. Emellett a rendezvény egyik sajátossága az előadások szüneteiben zajló expó, amellyel a konferencia hidat teremt a munkaerőpiacra újonnan belépők és a cégek között. A konferencia két termének előadásait Full HD-minőségű, több kamerás közvetítés segítségével követhetik az érdeklődők.

A konferencia regisztrált résztvevői között értékes nyereményt, egy vezeték nélküli Samsung Galaxy Buds2 Pro-t sorsolunk ki. A 2003 óta megrendezett konferencia iránt évről évre nagyobb az érdeklődés, a regisztrálók száma akár az ezer főt is meghaladja. A rendezvénylátogatás ingyenes, ám a részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Nemzetközi matematikatanítási konferencia lesz júliusban Budapesten

vas márc 5 , 2023
Európa legnagyobb matematikai oktatásmódszertani tanácskozását tarják július közepén Budapesten az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) és a Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet szervezésében. Az ELTE közleménye szerint az European Society for Research in Mathematics Education (ERME) július 10. és 14. között Magyarországon rendezi meg a 13. CERME- (Congress of the European Society […]
I love ELTE

És még ez is...