Az NNG a what3words iGO navigációs motorba való beépítésével próbálja kelendőbbé tenni az autógyártóknál a terméküket. A what3words funkcióval felszerelt járművek vezetői csupán három szó megadásával bárhová pontosan odatalálhatnak. Mint a társaság közleményében írják: sokszor bonyolult és időigényes feladatot jelent, ha a vezetőnek külön be kell írnia a címet a […]

Új marketingigazgatót neveztek ki az NNG térképszoftver-szállító menedzsmentjébe — jelentette be a társaság. A szigorú tekintetű Heikki Laine több mint 15 éves tapasztalattal rendelkezik a navigációs termékek több mint 15 éves tapasztalattal rendelkezik a navigációs termékek piacán. Laine elsősorban a versenyképes stratégiával, a terméktervezéssel és a portfóliókezeléssel foglalkozik majd. A […]

Csoportos létszámcsökkentést jelentett be az autós navigációs és kibervédelmi megoldásokat fejlesztő NNG Szoftverfejlesztő és Kereskedelmi Kft. (NNG) — írja az Index. A döntés a társaság alkalmazottjainak húsz százalékát érinti, ami akár százötven-százhatvan főt is jelenthet. A leépítés minden területet érint a cégnél. A döntést részben a Covid-19 járvánnyal magyarázzák, amely […]

Idén márciusban komoly elbocsátások voltak az NNG-nél, ahol akkor több mint 900 munkavállalót foglalkoztattak. Az index.hu akkori cikke szerint egy belső emailben Giles Shrimpton vezérigazgató arról értesítette a dolgozókat, hogy bár stabil a vállalat helyzete, kénytelenek körülbelül tíz százalékkal csökkenteni a létszámot. Nyilvános céginformációk szerint komoly oka volt a leépítésnek, […]

Szeptembertől marketing-kommunikációs igazgatói poszttal bővül az autóipai szoftverfejlesztő NNG vezetése. Az új pozíciót Ludvig Orsolya tölti be. „A tulajdonosok elvárása az, hogy a cég külső kommunikációját újabb szintre emeljem, stratégiai alapokra helyezzem.” – nyilatkozta Ludvig. A szakember 2017-től a kecskeméti Mercedes Benz gyár kommunikációs és kormányzati kapcsolatokért felelős igazgatói posztját […]

Komolyabb mértékű elbocsátások zajlanak az NNG-nél, ahol több mint 900 fő fejleszt többek közt fedélzeti navigációs rendszereket különböző autógyártóknak — írja az Index. Egy emailben Giles Shrimpton vezérigazgató arról értesítette a dolgozókat, hogy bár stabil a vállalat helyzete, mégis csökkenteni kell a létszámot körülbelül tíz százalékkal. A portál érdeklődésére az […]

Várakozáson felüli harmadik negyedéves eredménye ellenére több mint tíz százalékot veszített a holland TomTom részvényének az árfolyama, miután meghiúsult a navigációs rendszerek és szolgáltatások szállításáról a Volvóval kötött megállapodás – számolt be az Automotive News. A TomTom részvénye tizenegy százalékot veszített a bejelentés hatására. A Volvo-hír tovább rontja a TomTom […]

Elindult az NNG C++ Grand Prix nevezési időszaka. A legtehetségesebb egykori játékosok közül többen ma már az NNG fejlesztői csapatát erősítik, és a verseny szervezőiként abban vállalnak szerepet, hogy az ország egyik legrangosabb programozóversenyén idén is találkozzanak azon tehetségekkel, akikkel később együtt formálhatják az iparág jövőjét. A többhetes selejtező körökben […]

A magyar autósok 90 százaléka lehetségesnek tart egy autós hackertámadást, és 55 százalékuk szerint a hackerek a jövőben még komolyabb veszélyt jelentenek majd az autósokra nézve – derül ki az NRC Médiakutató és az NNG Kft. közös kutatásából. A reprezentatív kutatás szerint az autóval rendelkezők kilencven százaléka – nagyjából 2,2 […]

A tűzoltók, bányászok és a tengerészek mellett, kevesen tudják, de a programozóknak is van védőszentje. Ő Sevillai Szent Izidor, aki az informatikusok mellett az internethasználók patrónusa is, és április 4-én ünnepeljük. Az NNG rendhagyó kampányt indított az alkalomra azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a programozó szakma szépségeire.

Friss, ropogós