Ismét durva elbocsátások az NNG-nél

Az NNG Szoftverfejlesztő és Kereskedelmi Kft. eredményei (Forrás: nyilvános cégadatok, minuszos.hu gyűjtés.)Csoportos létszámcsökkentést jelentett be az autós navigációs és kibervédelmi megoldásokat fejlesztő NNG Szoftverfejlesztő és Kereskedelmi Kft. (NNG) — írja az Index. A döntés a társaság alkalmazottjainak húsz százalékát érinti, ami akár százötven-százhatvan főt is jelenthet. A leépítés minden területet érint a cégnél. A döntést részben a Covid-19 járvánnyal magyarázzák, amely az autógyártókat éppen olyan érzékenyen érinti, mint a beszállítóikat, és az NNG úgy látja, a szűkülő piacon a cégeknek lassítaniuk kell. Az NNG már korábban belefogott egy nagy átszervezésbe. Egy évvel ezelőtt ez az akkori 932 fős létszám tíz százalékát érintette, és akkor is az autóiparban bekövetkezett változásokkal magyarázták a leépítést. Az Index szerint kicsi az esélye annak, hogy az állam dobjon a társaságnak mentőövet a járvány miatt, mert az informatika és a szoftverfejlesztés nem tartozik azon veszélyeztetett iparágak közé, amelyre érvényes lehet az állami bértámogatás.

Azt tudta,
hogy a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálatnál online rendszer segíti a foglalkoztatók és a hr-osztályok dolgozóinak hatékonyabb munkavégzését, nehogy megerőltető legyen a munka a tömeges kirúgások idején? Az alkalmazás például lehetővé teszi, hogy a foglalkoztatók egyszerűen és gyorsan tegyenek elegetbejelentési kötelezettségüknek, az elbocsátott dolgozók adatainak elektronikus rögzítésével. A rendszer előnye, hogy nem szükséges papír alapú formanyomtatványokat beszerezni, majd kézzel kitölteni, hiszen az online rendszerbe rögzített adatok könnyedén kinyomtathatóak és beküldhetőek az illetékes foglalkoztatási főosztályokba. A foglalkoztatók adatszolgáltatási terhe nagymértékben csökken, hiszen a korábban rögzített adatok másolhatók, a szándékbejelentés adatai a létszámleépítési döntés adataival összekapcsolhatók, a munkavállalók adatai excel-állományból feltölthetők. Lehetőségük nyílik arra is, hogy időt takarítsanak meg az adatbejelentéssel, miután a rendszer számos kényelmi funkciót (másolás, listából választás, kódszótárak stb.) tartalmaz.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Indulj újra: az IVSZ Windows üzemmódra váltana

pén ápr 10 , 2020
Az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetségének (IVSZ) friss felmérése alapján szükségesnek tartja a gazdasági mentőakciók részeként egy digitális újraindítási program haladéktalan megtervezését és elindítását. A programnak különösen az oktatásra, a munkavállalók és a kisvállalkozások digitális felkészültségére, illetve a válság által leginkább sújtott ágazatok digitális fejlesztéseire kell fókuszálnia. A felmérés […]

És még ez is...