Újabb fejezet nyílt csütörtökön a Brüsszel és a Google között zajló csörtében. Az Európai Unió versenyhatósága megerősítve látja azt a gyanút, hogy az amerikai cég az erőfölényével visszaélve következetesen a saját ár-összehasonlító szolgáltatását részesíti előnyben az internetes találati oldalain. A társaság másik bűne, hogy mesterségesen korlátozza a honlapokat abban, hogy […]

Elfogadta ez Európai Bizottság a személyes adatok transzatlanti áramlásának erőteljesebb védelmet biztosító új európai-amerikai egyezményt. Az új rendszer annak a „biztonságos kikötő” (safe harbor) egyezménynek a helyébe lép, amelyet tavaly októberben érvénytelennek nyilvánított az Európai Unió legfelsőbb szintű bírósága, s amelynek alapján amerikai vállalatok hozzáférhettek uniós polgárok adataihoz, ha vállalták az […]

Az Európai Bizottság (EB) június 10-én új, átfogó programot fogadott el a polgárok készségeinek fejlesztésére vonatkozóan. A témában készített tanulmányok szerint hetven millióra tehető azoknak az európaiaknak a száma, akik nem tudnak elég jól olvasni és írni, a számolási és a digitális készségek terén pedig még ennél is rosszabb a helyzet. Ugyanakkor […]

Új magatartási kódexet hozott nyilvánosságra kedden az Európai Bizottság az online gyűlöletbeszéd visszaszorítása érdekében, amelyet több internetes óriásvállalat, a Facebook, a Twitter, a YouTube és a Microsoft is támogatásáról biztosított. A magatartási kódex számos kötelezettségvállalást tartalmaz az Európában megjelenő online gyűlöletbeszéd „vírusszerű” terjedésének megállítására. A kódexet aláíró cégek elkötelezik magukat […]

Javaslatot nyújtott be az audiovizuális szolgáltatásokra vonatkozó európai uniós szabályok módosítására szerdán az Európai Bizottság, a tervezet egyebek mellett jelentősen megnövelné az európai tartalmak arányát az internetes műsorszórók kínálatában. A digitális egységes piaci stratégia részeként előterjesztett szerdai javaslattal a brüsszeli testület az utóbbi években jelentősen megváltozott médiafogyasztási szokásokhoz igazítaná az […]

Az Európai Bizottság a digitális egységes piac létrehozását célzó stratégiája megvalósításának részeként április 19-én bemutatta arra vonatkozó terveit, hogy az európai ipart, a kkv-kat, a kutatókat és a közigazgatási szerveket hozzásegítse az új technológiák adta lehetőségek lehető legteljesebb mértékű kihasználásához. A bizottság által bemutatott intézkedéscsomag célja az ipar és a […]

A nagyvállalatok adózásának nyilvános átláthatóságát megteremtő jogszabályokra tett javaslatot az Európai Bizottság – közölte Jonathan Hill, az Európai Bizottság pénzügyi stabilitásért felelős tagja kedden Strasbourgban. Elmondta, hogy a kedden elfogadott jogszabályjavaslat célja az uniós országok bevételében adókiesést okozó társaságiadó-kikerüléssel szembeni európai fellépés. Tájékoztatása szerint ez az összeg 50-70 milliárd eurót […]

Február végén jelent meg az Európai Bizottság (EB) országjelentése Magyarországról. E szerint hazánk tavaly javította a széles sávú infrastruktúráját. 2015. júniusában a háztartások 78 százaléka legalább 30 Mbps (megabit/másodperc) sávszélességű internetkapcsolattal rendelkezett, ez két százalékponttal magasabb a hat hónappal korábbi értéknél, és jóval az uniós átlag (71 százalék) felett van. A […]

Az Európai Bizottság létrehozott egy honlapot, ahová a fogyasztók regisztrálhatnak, és lehetőségük nyílik arra, hogy online vásárláshoz kapcsolódó jogvitáikat ezen keresztül rendezzék, elkerülve a bírósági eljárást. Attól, hogy egy fogyasztó részt vesz az online vitarendezési eljárásban, még nem veszíti el a jogát arra nézve, hogy az eljárás sikertelensége esetén más […]

Új adatvédelmi egyezményt fogadott el az Európai Unió és az Egyesült Államok az októberben érvénytelenített, úgynevezett Safe Harbor megállapodás helyett – jelentette be az Európai Bizottság szóvivője. A bizottság tájékoztatása szerint az új szabályozás szigorúbb kötelezettségeket ír elő az amerikai vállalatok számára és biztosítja a személyes adatok valódi védelmét. „Az állampolgáraink […]