iPhone 5: szeptember 28-tól a Magyar Telekomnál

iPhoneA T-Mobile bejelentette, hogy szeptember 28-án, pénteken kezdi meg az iPhone 5 készülék, az eddigi legvékonyabb és legkönnyebb iPhone magyarországi forgalmazását. Bár egyelőre csak ennyi információ áll rendelkezésre, a T-mobile honlapján követhetők a legújabb fejlemények.

Az Apple új okostelefonját 2012. szeptember 12-én mutatták be az új iPod nano és iPod touch modellekkel együtt. A készülék szeptember 14-től volt előrendelhető, amelyből már az első 24 óra során több mint kétmillió darabra adtak le rendelést. A telefon bolti forgalmazása 2012. szeptember 21-én kezdődött, majd 2013. szeptember 10-én, utódainak megjelenésekor zárult le.

A Techcrunch szerint az új készülék hússzor olyan gyorsan fogyott el, mint a korábbi változata. Az AT&T Mobility szerint ez a telefon volt a leggyorsabban fogyó Apple okostelefon, mivel több mint ötmilliót adtak el a bevezető hétvégén. Az iPhone 5 eladása is lassult az Android piaci terjeszkedésével.

Megjelenése óta a korábbi iPhone készülékekre bevezetett kedvezményeknek köszönhetően az Apple fenntarthatta piacvezető szerepét az Egyesült Államokban és Japánben, de a globális piacot tekintve eladásaik elmaradnak az összes androidos készülékkel szemben.


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Korlátozások a plüss deszant miatt

vas szept 16 , 2012
  A belorusz internetezők elől elzárták a hozzáférést a flightradar24.com szájthoz. Ez a weboldal többek között lehetővé teszi, hogy a repülőgépek útját és mozgását kövessék az egész világon. A kiadott statisztika szerint napi 600-1200 belorusz látogatója volt az oldalnak a blokkolása előttig. Hírek szerint azért blokkolták az oldalt, mert július […]
ZX-81

És még ez is...