Az EU elfogadta az új európai-amerikai adatvédelmi egyezményt

EU-USAElfogadta ez Európai Bizottság a személyes adatok transzatlanti áramlásának erőteljesebb védelmet biztosító új európai-amerikai egyezményt. Az új rendszer annak a „biztonságos kikötő” (safe harbor) egyezménynek a helyébe lép, amelyet tavaly októberben érvénytelennek nyilvánított az Európai Unió legfelsőbb szintű bírósága, s amelynek alapján amerikai vállalatok hozzáférhettek uniós polgárok adataihoz, ha vállalták az EU adatvédelmi előírásainak betartását. Az Európai Bíróság (ECJ) akkor indoklása szerint „az amerikai cégek hajlamosak figyelmen kívül hagyni a safe harbornak a magánélet védelmét szolgáló előírásait, amikor azok ütköznek az amerikai nemzetbiztonság vagy a köz érdekével, vagy a rendvédelmi szabályokkal”. A bírósági döntés a halálát jelenthette volna annak az üzleti támogató rendszernek, amelyet 15 évvel korábban hoztak létre az egyezmény alapján, és amelyet több ezer cég használ. A safe harbour hiányában a személyes adatok átadása csak költségesebb és időigényesebb eszközökkel tehető meg.

Az új, adatvédelmi pajzsnak nevezett rendszer szigorúbb és jobban érvényesített adatvédelmi normákat, a kormányzati hozzáférésre vonatkozó biztosítékokat és panasz esetén az egyéneket megillető, egyszerűbb jogorvoslati lehetőségeket tartalmaz, helyreállítva a fogyasztók bizalmát adataik transzatlanti továbbításakor – tették hozzá. Az új megállapodás szerint az amerikai kereskedelmi minisztérium rendszeres frissítéseket és felülvizsgálatokat végez azért, hogy a részt vevő vállalatok betartsák az általuk vállalt szabályokat. A bizottság szerint az Egyesült Államok biztosítékokat adott az EU-nak, hogy a közigazgatási szervek bűnüldözési vagy nemzetbiztonsági célú adathozzáférése terén egyértelmű korlátozásokat, biztosítékokat és felügyeleti mechanizmusokat fog alkalmazni, valamint minden uniós polgár igénybe vehet jogorvoslati mechanizmusokat. A megállapodás szerint Washington kizárta az Egyesült Államokba továbbított személyes adatok megkülönböztetés nélküli tömeges megfigyelésének lehetőségét.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Na végre: a Magyar Telekom kezdi ledolgozni az "adósságát"

sze júl 13 , 2016
ShareTweetPinShareA Magyar Telekom országos vezetékes hálózatkorszerűsítési programja keretében Budapest több kerületében is jelentős fejlesztéseket hajt végre. Az elmúlt év során indult fejlesztéseknek köszönhetően  Angyalföldön (XIII. kerület) 68 ezer, Csepelen (XXI. kerület) 8700 háztartásban vált, illetve válik elérhetővé a társaság nagy sebességű, széles sávú internetszolgáltatása. 2016 első félévében Kőbányán (X. kerület) […]

És még ez is...