Egy 12 ezer forintos melegítőruhával kezdődött, üzletszerűen elkövetett csalás lett a vége

melegítő ruhaA fővárosi rendőrök befejezték a nyomozást azzal a férfivel szemben, aki a gyanú szerint 67 embertől összesen több mint egymillió forintot csalt ki.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság IV. Kerületi Rendőrkapitánysága csalás vétség miatt folytatott eljárást ismeretlen tettes ellen, aki egy év alatt összesen 67 embert ejtett tévedésbe és károsított meg az egyik közösségi oldalon közzétett hirdetéseivel. A nyomozás adatai szerint a csaló 2019 novemberében az egyik közösségi portálon egy melegítőruhát kínált eladásra, amelyért egy nő 12 ezer forintot utalt át a hirdető által megadott bankszámlára. Az eladó elérhetetlenné vált, és a terméket sem juttatta el a póruljárt vásárló részére. A nyomozás kiszélesítésével növekedni kezdett a csaló bűnlajstroma, egyre több megkárosított került látókörbe, akiket már mobiltelefonok, szórakoztató elektronikai eszközök vagy ruhák eladásának ígéretével károsítottak meg. A csaló egy év alatt – több álprofil és álnév felhasználásával – összesen 67 embert szedett rá. Az eljárás során a rendőrök azonosítottak egy 29 éves lajosmizsei férfit, akit gyanúsítottként hallgattak ki hatvanhét rendbeli, üzletszerűen elkövetett csalás vétség miatt. A fiatal férfi a sértetteknek összesen 1 millió 300 ezer forint kárt okozott; a terhére rótt bűncselekmények elkövetését elismerte.

Hogyan előzheti meg a csalást?
– Legyen mindig körültekintő a hasonló felületeken közzétett hirdetésekkel kapcsolatban! Soha ne utalja előre a közösségi oldalon keresztül eladásra kínált termékek vételárát. Minden esetben ragaszkodjon az utánvétes, deposit számlás vagy a személyesen történő készpénzes fizetéshez!
– Tekintse át hirdető profilját, korábbi bejegyzéseit, látható adatait, hogy nem álprofillal van-e dolga! Gyanús, ha az eladó nem a saját nevén vezetett számlaszámra kéri az ellenérték megfizetését.
– Amennyiben mód van rá, kérjen telefonos elérhetőséget, amelyet tárcsázva ellenőrizze, hogy valóban él-e a szám és az eladóhoz tartozik!
– Az eladásra kínált termékről kérjen több, saját készítésű fotót a hirdetőtől, illetve kérje annak személyes átvételét, hogy megbizonyosodhasson róla, valóban azt a terméket kívánják eladni, amelyet a hirdetésben megjelöltek!

Mit tegyen, ha már pénzt utalt a csalónak?
– Ha az átutalást már végrehajtotta, de a kívánt termék nem érkezett meg az Ön részére, haladéktalanul jelezze az esetet a bankja felé annak központi telefonszámán, e-mail címén, vagy személyesen bármelyik bankfiókban, illetve tegyen rendőrségi feljelentést!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.