Az MVM startup versenyén hat kezdeményezést díjaztak

Thomas Alva EdisonKihirdették az MVM Edison startup verseny idei győzteseit; az innovatív kezdeményezéseket ötlet és érett (scale up) fázis kategóriákban díjazták. Az ötlet fázisban a Diverzum diákokat és márkákat összekötő platformja állt a dobogó legfelső fokára, második az automatizált otthoni kertészetet megvalósító MikroKert, a bronzérmes pedig az okos hulladékkezelésre ösztönző GreenMap csapata lett. Az érett fázisú fejlesztések között az első helyezést a városnézést új szintre emelő szabadulószoba-alkalmazás, a CityRoom érte el, második a fiataloknak ökotudatos, digitális közösségi alkotóműhelyt létrehozó RoboKaland, és harmadik az elektromos autók számára töltés-asszisztencia szolgáltatást biztosító Green Assistance csapata lett.

A versenyt 2016-ban szervezték meg először, azóta minden évben megtartották; eddig összesen csaknem félezer pályázat érkezett, 59 döntőst mentoráltak és 16 csapat került a nyertesek közé. Idén 186 pályázat érkezett be a vállalathoz. A szervezők olyan ötleteket díjaztak, amelyek valós problémákra kínálnak megoldásokat, miközben hatékonyabbá teszik az energetikai szektor működését – írták. Az érett és az ötlet fázis első helyezettjei ötmillió forintos fődíjat kaptak, a második és harmadik helyezettek pedig három, illetve egymillió forintot nyertek.


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Next Post

Az Európai Unió is védené a gyermekeket

szo máj 14 , 2022
Az Európai Bizottság javaslatcsomagot terjesztett elő a gyermekbarát internetelérés előmozdítására, hogy biztosítsa az életkornak megfelelő digitális szolgáltatásokat, valamint a gyermekek jogainak tiszteletben tartását az online térben is, emellett új szabályokat javasolt a gyermekek szexuális bántalmazása elleni küzdelem fokozására. Az Európai Bizottság javaslatcsomagjának egyik elemét az a rendelet jelenti, amely a […]
gyermekvédelem

Friss, ropogós