A NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. (NISZ) 2012 óta támogatja az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyt (OSZTV), amelynek fő célkitűzései között az informatikai és távközlési szakképesítések társadalmi presztízsének növelése is szerepel. Az OSZTV-n a 14-18 éves, szakközépiskolások és gimnazisták vehettek részt, az ország minden tájáról. A területi előválogatók után márciusban került […]

Automatizált, élethelyzet alapú, valós idejű döntéstámogató keretrendszert fejlesztett a digitális banki szoftvercég, a W.UP Szolgáltató Kft. és a Budapesti Corvinus Egyetem konzorciuma; a közel 722 millió forint értékű beruházáshoz közel 500 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyertek – közölte a konzorciumvezető W.UP Kft. László Zoltán marketingigazgató közölte: […]

A Yettel korlátlan üzleti mobilcsomagokat jelentett be. Három, az üzleti piac számára fejlesztett csomaggal jelentkezik a Yettel. A kis- és középvállalkozások igényeire szabott, Business Prime nevű teljesen új tarifaportfólióban a fő hangsúlyt a korlátlan szolgáltatások, a gyorsított ügyfélkiszolgálás és az összevonható készülékkedvezmény kapják. A Yettel márka indulásával jelentette be a […]

Európai uniós és ukrajnai székhelyű távközlési szolgáltatók az EU és Ukrajna közötti megfizethető, illetve ingyenes barangolási szolgáltatásokra és nemzetközi hívásokra vonatkozó nyilatkozatot írtak alá – közölte az Európai Bizottság. A brüsszeli testület közleménye kiemelte, az együttes nyilatkozat állandó keretet hoz létre, hogy segítse az Ukrajnában zajló háború elől lakóhelyüket elhagyni […]

Péntek kora reggel több néző is jelezte, hogy nem elérhetőek a „közmédia” csatornái, a probléma a DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. kábelhálózatát érinti, ahol bizonyos csatornák, köztük a „közmédia” néhány adója sem elérhető – közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Sajtó és Marketing Irodája. A tájékoztatás szerint a szolgáltatónál […]

Nehéz idők jönnek, egyre több veszély leselkedik a vállalatok informatikai rendszereire. Íme néhány fontos lépés, amelyeket a szlovák it-biztonsági társaság, az ESET szakértői szerint érdemes megtennie a vállalkozása biztonsága érdekében. Frissítse (vagy készítse el) az üzletmenet folytonosságát biztosító tervet. Tervezze meg, hogyan működhet a vállalkozás folyamatosan egy esetleges kibertámadás alatt, […]

Az Európai Unió 1,445 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatásával elindult az e-bejelentő szolgáltatás. Az e-bejelentővel a kormány olyan ingyenes szolgáltatást vezetett be, amely nemcsak a közigazgatási ügyintézésnél csökkenti az adminisztrációs terheket, hanem a szolgáltató szektorban is egyszerűbb és hatékonyabb ügyintézést tesz lehetővé. Az e-bejelentő szolgáltatással minden adatváltozást és közműátírási […]

Bemutatták a háztartások és felhasználók számára a jelenleg elérhetőhöz képest huszonötszörös sebességnövekedést ígérő internetelérést biztosító technológiát. A kínai ZTE fejlesztése mostantól minden hazai szolgáltató rendelkezésére áll. A ZTE 50G PON prototípusa, amely ötven gigabites sávszélesség biztosítására képes üvegszálon. A bemutatott ultraszéles sávú, alacsony válaszidő ingadozással és késleltetéssel rendelkező prototípus rendkívül […]

Csökkent az Oracle nyeresége, miközben bevétele növekedett a 2022-es pénzügyi évének harmadik negyedévében a cég honlapján publikált beszámoló alapján. Az informatikai szolgáltató konszern nettó nyeresége az egy évvel korábbinál 54 százalékkal kisebb, 2,3 milliárd dollár lett a harmadik negyedévében. A vállalat 10,5 milliárd dollár bevételre tett szert a februárral zárult […]

Egy friss veszélyhelyzeti kormányrendelet lehetővé teszi, hogy a mobiltelefon-szolgáltatók úgy lássák el a menekülőket előre fizetős sim-kártyákkal, hogy azok ne kerülhessenek illetéktelen kezekbe. Több mobilszolgáltató jelezte, hogy előre feltöltős sim-kártyákat osztana az Ukrajnából menekülőknek, ám a kezdeményezésük azzal a biztonsági kockázattal jár, hogy a megsegítettek beazonosíthatóságának hiányában a kártyák rossz […]