Jogszerűen juthatnak prepaid sim-kártyához az Ukrán menekültek

sim-kártyaEgy friss veszélyhelyzeti kormányrendelet lehetővé teszi, hogy a mobiltelefon-szolgáltatók úgy lássák el a menekülőket előre fizetős sim-kártyákkal, hogy azok ne kerülhessenek illetéktelen kezekbe.

Több mobilszolgáltató jelezte, hogy előre feltöltős sim-kártyákat osztana az Ukrajnából menekülőknek, ám a kezdeményezésük azzal a biztonsági kockázattal jár, hogy a megsegítettek beazonosíthatóságának hiányában a kártyák rossz kézbe kerülhetnek, akár súlyos visszaélésekre is alkalmat teremthetnek. A terrorizmus elleni küzdelmet szolgáló nemzetközi erőfeszítésekhez igazodva a magyar előfizetők évenkénti adategyeztetésre kötelesek, ha előre fizetős sim-kártyát használnak. A veszélyhelyzeti rendelkezések a kockázatok mérséklése érdekében kimondják, hogy a menekülőknek kiosztott sim-kártya a közeli hozzátartozók kivételével harmadik személy részére nem adható át. A szolgáltatóknak rögzíteniük kell az előfizető nevét, állampolgárságát, születési idejét, nemét és bemutatott okmánya azonosítóját. Az adategyeztetés az általános szabályoktól eltérően kizárólag személyesen végezhető el. Ha az előfizető nem tudja magát, kilétét saját okmánnyal igazolni, azt a menekültügyi eljárásban kiadott dokumentummal is megteheti. A szolgáltató az így kiosztott sim-kártyát azonban csak 168 órás időtartamra aktiválja, a további aktiváláshoz ismételten egyeztetni kell az adatokat.


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

A Telenorból One lett

sze márc 9 , 2022
Márkanevet vált a 4iG csoport tulajdonába tartozó Telenor Montenegro, amely új logóval és ONE márkanévvel folytatja működését a montenegrói mobilpiacon. A márkanévváltásra nem a társaság tavaly decemberi tulajdonváltása miatt került sor, hanem mert a norvég Telenor a podgoricai székhellyel működő mobilszolgáltató 2018-as értékesítésekor egyszeri hosszabbítást követően végül 2022. március végéig […]
ONE Crna Gora DOO

És még ez is...