Az Unicreditnél a távoli munkavégzés már a járvány megjelenése előtt is bevett gyakorlat volt számos területen, így a kiterjesztett távoli munkavégzést rövid idő alatt megszervezték, a szükséges bővítésekkel – közölték. Ehhez adott volt mind a belső szabályozási, mind pedig az informatikai háttér – tették hozzá. Minimális a dolgozóik száma, akik […]

Már több mint 140 millió forint GDPR-bírságot szabtak ki a Magyarországon működő cégekre, a legtöbb szervezet késik a GDPR megfeleléshez szükséges it-fejlesztések befejezésével, amivel további bírságokat kockáztatnak – hívja fel a figyelmet az EY. A közlemény szerint esetenként átlagosan 2,5 millió forint értékben, eddig összesen 58 alkalommal szabott ki bírságot […]

Gyorsított eljárásra vonatkozó kérelmet nyújtott be egy amerikai bíróságon a Huawei, hogy tegyék semmissé azt a tiltó rendeletet, amelynek értelmében a kínai vállalat nem vásárolhat alkatrészeket vagy technológiát amerikai cégektől az Egyesült Államok kormányzatának engedélye nélkül – adta hírül a CCTV kínai állami televízió. A CCTV közzétette Szung Liu-ping, a […]

A szervezetek többsége nem tud teljes mértékben eleget tenni az európai általános adatvédelmi rendelet követelményeinek; az első hazai bírságot már ki is szabták a GDPR megsértéséért. A lemaradást elsősorban képzéssel igyekeznek behozni a vállalatok – derül ki az EY és az International Association of Privacy Professionals nemzetközi kutatásából. A felmérés […]

Hétfőn az Európai Unió egész területén érvénybe lép az az uniós rendelet, amely megszünteti az indokolatlan területi alapú korlátozásokat az elektronikus kereskedelemben. A rendelet azt a célt szolgálja, hogy a más tagállamban termékeket és szolgáltatásokat vásárolni kívánó ügyfeleket – fogyasztókat és vállalatokat – ne érhesse megkülönböztetés az értékesítési vagy fizetési feltételeket […]

Az Európai Unió Tanácsa elfogadta az egységes digitális kapuról szóló rendeletet, amely az online hozzáférés javítását kívánja szolgálni az információkhoz és az eljárásokhoz az EU egészében – közölte az uniós tanács. Az uniós versenyképességi tanácsülésen elfogadott rendelet által létrejövő új ügyfélkapu az online információkhoz és eljárásokhoz, valamint segítségnyújtó és problémamegoldó […]

Elsejétől minden magyarországi közfinanszírozott egészségügyi szolgáltató köteles használni az úgynevezett elektronikus egészségügyi szolgáltatási tér (EESZT) rendszert, amely számos – a betegeket is érintő – újdonsággal szolgál. A EESZT egyik – a betegeket leginkább érintő és foglalkoztató – eleme az e-recept. A kezdeti időszakban – november 1-jét követően – is megmaradnak […]

A kiberbiztonságról írt alá elnöki rendeletet csütörtökön Donald Trump amerikai elnök. A rendelettel a republikánus elnök a szövetségi kormányzat számítógépes rendszereinek és az országos infrastruktúra fontos elemeinek védelmét kívánja biztosítani a számítógépes támadások ellen. A választási kampányban és megválasztása után is Trump a kormánya egyik legfontosabb feladatának nevezte a számítógépes […]

2

Négymilliárd forintos nyílt, gyorsított eljárást írt ki a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság. A tender célja keretmegállapodás kötése a Költségvetési Gazdálkodási Rendszer (KGR) alrendszerét képező Intézményi Könyvelési Modul (IKM) szoftverelemeinek támogatási, jogszabály követési és fejlesztési feladatainak ellátására. Az ajánlattevőnek összesen négy olyan gazdasági és/vagy programozói felsőfokú végzettségű szakembert kell bevonnia a […]

Az elektronikus hírközlési előfizetői szerződések részletes szabályairól szóló 2/2015. (III. 30.) Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) rendelet valamennyi előírását a szolgáltatóknak december 1-től végérvényesen alkalmazniuk kell, a jogszabály egy részét már szeptembertől be kell tartaniuk. Az új szabályozás az előfizetőket a szolgáltatók egyenlő partnerévé teszi, erősíti a felhasználók jogi […]