A cégek ötöde szerint nem lehet megfelelni a GDPR-nak

Zala Mihály EYA szervezetek többsége nem tud teljes mértékben eleget tenni az európai általános adatvédelmi rendelet követelményeinek; az első hazai bírságot már ki is szabták a GDPR megsértéséért. A lemaradást elsősorban képzéssel igyekeznek behozni a vállalatok – derül ki az EY és az International Association of Privacy Professionals nemzetközi kutatásából. A felmérés rávilágít, hogy a cégek több mint fele leváltaná, vagy már le is cserélte valamelyik beszállítóját, hogy megfeleljen az előírásnak. A szakemberek háromnegyede (76 százaléka) tisztában van vele, hogy vállalata tevékenységére is vonatkoznak az európai általános adatvédelmi rendelet előírásai. A megkérdezettek ötöde szerint azonban lehetetlen megfelelni a szabályozás követelményeinek. A cégek kevesebb mint fele (44 százaléka) véli úgy, hogy működésével maradéktalanul vagy szinte teljesen eleget tesz a GDPR-nak közel egy évvel a hatályba lépést követően.

„Bármennyire tűnik lehetetlen küldetésnek a rendelet követelményeinek teljesítése, az Unió nem fog kihátrálni a GDPR mögül. A cégeknek muszáj megfelelniük a szabályozásnak, hogy elkerüljék a bírságokat. Azoknak a vállalatoknak, akik eddig nem tudtak eleget tenni a feltételeknek, érdemes külső szakértőt bevonniuk a hátralévő feladatok elvégzéséhez” – hangsúlyozta Zala Mihály, az EY Kiberbiztonsági üzletágának vezetője. A szakértő szavait a felmérés is alátámasztja, hiszen az európai adatvédelmi rendeletnek a vártnál könnyebben megfelelnek azok a cégek, akik kellő figyelmet és erőforrást fordítanak a teljesítésére. A társaságok 79 százaléka képzéssel, 64 százaléka adatvédelmi tisztviselő (DPO) kinevezésével, 57 százaléka technológiai fejlesztésekkel készült a megfelelésre. A válaszadók negyede már beszállítót is váltott annak érdekében, hogy teljesítse a GDPR előírásait, és további 30 százalékuk tervezi ezt a jövőben.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Turóczi lett a közlekedési szektor vezetője

szo márc 2 , 2019
ShareTweetPinShareÚj értékesítési vezetőt neveztek ki a közlekedési szektor irányítására az SAP Hungary Kft.-nél. Mostantól Turóczi Gábor tölti be a közlekedési szektorért felelős üzletágvezetői pozíciót. A szakértő korábban presales feladatot látott el e területen, ezt megelőzően pedig jelentős szerepe volt abban, hogy az SAP SuccessFactors vált a szoftvercég legsikeresebb felhőmegoldásává Magyarországon. […]

És még ez is...