A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) mintegy 200 millió forintos bírságot szabott ki a Vodafone Magyarország Zrt.-re megtévesztő tájékoztatás miatt. A versenyhivatal a közleményében kiemelte, hogy a bírság kevesebb mint a fele annak, amire a Vodafone többszörös visszaesőként (lásd a lenti táblázatunkat) számíthatott, mivel a hivatal úgy ítélte meg, hogy a telekommunikációs […]

  A Sanmina-SCI bevételének kétharmada a járművek elektronikai alkatrészeinek gyártásából származik. Előrejelzésük szerint 2020-ra egy autó értékének 60 százalékát az elektronika adja majd. Az Oracle felmérése szerint az online vásárlók 35 százaléka örülne, ha drónokkal vagy vezető nélküli autókkal szinte valós időben kapnák kézhez megrendelt termékeiket, 43 százaléka rendkívül örülne, […]

Ilia Istvánt nevezték ki a Virgo Systems szoftverfejlesztő cég operatív vezetőjének augusztus 1-jén. Az új vezető fontos feladata a korábban kijelölt stratégiai célokat megvalósító cselekvési terv kidolgozása, valamint stabil felső- és középvezetői réteg megszilárdítása a cégnél, illetve a vállalat kereskedelmi pozíciójának megerősítésére. A villamosmérnök végzettségű Ilia jelentős it-piaci tapasztalatokkal rendelkezik. A […]

A Magyar Telekom igazgatósága döntött arról, hogy 2017. november 1-jétől a kis-és középvállalati szegmensbe sorolt ügyfelek kiszolgálása új szervezeti keretek között folytatódik a Magyar Telekomnál: a cég SoHo (kisvállalkozások) ügyfelei a Lakossági szegmenshez, a középvállalatok pedig a T-Systemshez fognak tartozni. Ezzel összhangban november 1-jei hatállyal a Kis- és középvállalati szolgáltatások vezérigazgató-helyettesi […]

A megközelítőleg 4,1 millió magyarországi háztartásban közel 3,5 millió előfizetéses televíziós szolgáltatást vesznek igénybe. A fennmaradó 600 ezer háztartás többségében a tető- vagy szobaantennával fogható digitális földfelszíni sugárzású adásokat nézik. A gyorsjelentésben szereplő szolgáltatók 2017. március végén 3,281 millió előfizetést tartottak nyilván. A szolgáltatók előfizetőinek 75 százaléka vett igénybe digitális […]

A korábbi becslésnél kissé nagyobb mértékben nőttek az okostelefon értékesítések a világpiacon az első negyedévben – állapítja meg az amerikai International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató vállalat csütörtökön nyilvánosságra hozott elemzése. Az első negyedévben 347,4 millió okostelefont értékesítettek világszerte, 4,3 százalékkal többet, mint egy évvel korábban és többet […]

A Magyar Telekom – a Kitchen Budapesttel együttműködésben – pályázatot hirdet, ahol többek között a közlekedés, utazás, esemény-orientált megoldások, otthoni környezet, illetve a logisztika területéről várnak NarrowBand-IoT (NB-IoT) alapú ötleteket. A pályázatra elsősorban egyetemisták, fejlesztők, mérnökök, közgazdászok, startupok vagy vállalkozások jelentkezését várják. Az érdeklődök június 5-ig egyénileg vagy csapatban nevezhetnek […]

Az élet minden területét érintő digitális revolúció hatására 3-10 éven belül több millió ember veszítheti el munkáját Európában, miközben az újonnan alakuló iparágakban tombol majd a munkaerőhiány. Az április 5-i SMART 2017 okos technológiai konferencia egyebek mellett arra is keresi a választ, hogy melyek azok az új, formabontó oktatási módszerek, […]

Az okostelefon-hamisítás a súlyos egészségi és adatbiztonsági kockázatok mellett jelentős gazdasági veszteséget is okoz, az Európai Unió legális piaci szereplői évente átlagosan 14 millió készülék eladásától esnek el – derült ki az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalának (EUIPO) legfrissebb jelentéséből. A Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) közleménye az EUIPO jelentése […]

Vigné Szalontai Katalint nevezték ki az MVM NET Szupergyors Internet Projektjének (SzIP) új vezetőjének. Vigné -akit még februárban neveztek ki a SzIP új vezetőjének-, korábban a Magyar Telekom nagykereskedelmi igazgatóságát vezette, 23 évig dolgozott a nagykereskedelmi piacon. Részt vett a magyar távközlés jelentős átalakulásában, a liberalizációs folyamatban, a mobil szolgáltatók piacra […]