Kispálya: 1,2 millió forintos pályázatot hirdetett a Magyar Telekom

A Magyar Telekom – a Kitchen Budapesttel együttműködésben – pályázatot hirdet, ahol többek között a közlekedés, utazás, esemény-orientált megoldások, otthoni környezet, illetve a logisztika területéről várnak NarrowBand-IoT (NB-IoT) alapú ötleteket. A pályázatra elsősorban egyetemisták, fejlesztők, mérnökök, közgazdászok, startupok vagy vállalkozások jelentkezését várják. Az érdeklődök június 5-ig egyénileg vagy csapatban nevezhetnek „ötlet” vagy „prototípus” kategóriában attól függően, hogy a találmányuk milyen kidolgozottsági fokon van. A pályázat összdíjazása mindössze 1,2 millió forint.

„Az NB-IoT technológia az élet számos területén nyit új lehetőségeket, amelyek kényelmesebbé tehetik az életünket vagy éppen hatékonyabbá a cégek működését. Mostani pályázatunkkal olyan NB-IoT alapú ötleteket keresünk, amelyek értékteremtő terméket vagy szolgáltatást jelenthetnek, és amelyek olyan piaci potenciállal rendelkeznek, hogy akár a Telekom portfóliójában is el tudjuk azokat képzelni” – mondta el a pályázat céljáró Dobó Mátyás, a Magyar Telekom innovációért felelős igazgatója.

Az NB-IoT egy olyan új, szabványosított mobil technológia, amely a szolgáltatók jelenleg meglevő hálózatain fog futni a dolgok internetére (Internet of Things, IoT) optimalizálva. Úgy tervezték, hogy nagyszámú, olcsó eszköz (szenzor) csatlakoztatható hozzá, beltéren is kiválóan használható, minimális az energiaigénye, továbbá a jelenlegi mobilhálózati lefedettség is lényegesen megnövelhető vele. Utóbbinak köszönhetően olyan területeken is használható, ahol nehéz használható jelerősséget biztosítani (pl. erdős területeken, vízaknában, csatornákban). A hálózatba kapcsolt elemek alacsony sávszélességen kommunikálnak egymással, innen a hálózat elnevezése (NarrowBand=keskeny sáv).

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.