Világpiac: a vártnál jobban nőttek az okostelefon-eladások

okostelefonos alkalmazás - appA korábbi becslésnél kissé nagyobb mértékben nőttek az okostelefon értékesítések a világpiacon az első negyedévben – állapítja meg az amerikai International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató vállalat csütörtökön nyilvánosságra hozott elemzése.

Az első negyedévben 347,4 millió okostelefont értékesítettek világszerte, 4,3 százalékkal többet, mint egy évvel korábban és többet az IDC 3,6 százalékos növekedést jelző prognózisánál. A növekedés szinte kizárólag az öt legnagyobb gyártó közé bejutott három kínai vállalatnak volt köszönhető. Mindhárom cég, a Huawei, az OPPO és a vivo növelte piaci részesedését, miközben a két legnagyobb gyártó, a Samsung és az Apple piaci részesedése csökkent. A piacot változatlanul a Samsung vezeti az egy évvel korábbival megegyező 79,2 milliós készülék értékesítéssel az első negyedévben, ami piaci részesedésének 23,8 százalékról 22,8 százalékra való csökkenéséhez vezetett.

A rangsorban második Apple csak szerény mértékben növelte eladásait, 0,8 százalékkal 51,2 millióról 51,6 millióra, piaci részesedése viszont így is 14,9 százalékra csökkent 15,4 százalékról. A harmadik helyen álló Huawei 21,7 százalékkal 34,2 millióra növelte első negyedéves eladásait az egy évvel korábbi 28,1 millióról, és eközben piaci részesedését is 9,8 százalékra növelte 8,4 százalékról. Eladásait a legnagyobb mértékben, 29,8 százalékkal az OPPO növelte: az idei első negyedévben 25,6 millió okostelefont adott el a tavalyi 19,7 millió után, piaci részesedése pedig 7,4 százalékra bővült 5,9 százalékról. A rangsorban ötödik, a kínai vivo 23,6 százalékkal több okostelefont értékesített az idén mint tavaly, 18,1 milliót 14,6 millió után, ami az idén 5,2 százalékos piaci részesedésnek felelt meg a tavalyi 4,4 százalék után. Az összes többi gyártó eladásai egy százalékkal, 138,7 millióra csökkentek 140 millióról, együttes piaci részesedésük pedig 39,9 százalékra zsugorodott 42,1 százalékról.


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Elindult a hetvenéves Tiszatáj folyóirat online archívuma

hét máj 1 , 2017
Már több mint 11 ezer feldolgozott cikk érhető el a szegedi és a teljes magyar szellemi élet egyik fontos, idén hetvenéves folyóirata, a Tiszatáj online archívumában, amelyet a Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtárának munkatársai hoztak létre. A Tiszatáj első száma 1947. március 8-án jelent meg és kezdetben főként a szegedi irodalmi […]

És még ez is...