Gondok a Virgo Systemsnél: Ilia fogja rendbe tenni a céget (frissítve)

Ilia Istvánt nevezték ki a Virgo Systems szoftverfejlesztő cég operatív vezetőjének augusztus 1-jén. Az új vezető fontos feladata a korábban kijelölt stratégiai célokat megvalósító cselekvési terv kidolgozása, valamint stabil felső- és középvezetői réteg megszilárdítása a cégnél, illetve a vállalat kereskedelmi pozíciójának megerősítésére. A villamosmérnök végzettségű Ilia jelentős it-piaci tapasztalatokkal rendelkezik. A Navigator Informatikai Zrt.-től érkezett a Virgo System csapatába, előző munkahelyén a cég vezetésében vett részt, illetve az üzletfejlesztésért felelt. Azt megelőzően is technológiai-informatikai területen dolgozott a Synergonnál, a KFKI csoportnál és a távközlési szektorban.

A Virgo Systems korábbi ügyvezetője, Laczkovich Bence az operatív cégvezetői szerepkör átadásával a jövőben jobban kíván bizonyos stratégiai feladatokra koncentrálni. A szakember a termékek, szolgáltatások nemzetközi bevezetése mellett a cégcsoporton belüli szinergiák kihasználásának megteremtésével, illetve a Virgo Ventures-zel kapcsolatos kihívásokkal kíván foglalkozni. Utóbbi különösen jelentős szerepet kap, hiszen a Virgo Ventures esetében a cél 10-12 cég inkubálása, valamint piaci bevezetése.

Beszédes számok
A 2016-os eredmények ismeretében koránt sem csodálkozhatunk a vezetőcserén. Miközben Magyarország gazdasága kezd magához térni, a Virgo Systems-nek sikerül nem csak a 2015-ös, de a 2014-es évnél is gyengébb eredménnyel zárnia 2016-ban. A cég eredményei azt mutatják, hogy a 2011 óta folyamatosan növekvő forgalom tendenciája tavaly megtört, az üzemi eredmény pedig a harmadára esett vissza. Hogy az elmúlt év nem sikeredett fényesen az is mutatja, hogy az alkalmazottak létszáma a 46-os csúcsról 38 főre esett vissza.

Az a tény, hogy a cégcsoporton kívülről hoztunk új ügyvezetőt, nem a gondokra utalnak, sokkal inkább egy organikus fejlődés miatt lett szükség ennek a lépésnek a meghozatalára: az elmúlt egy-két évben megkezdődött a Virgo holdingosodása, aminek következtében bizonyos tevékenységeket kiszerveztünk más cégekbe, cégfelvásárlással és fúziókkal szélesítettük a szolgáltatási körünket, illetve ezzel együtt tisztítottuk a Virgo Systems portfólióját. Így a minuszos.hu által közölt adatok félrevezetőek és ebből adódóan hamis képet festenek a cégről — közölte a minuszos.hu-val a társaság képviselője. A cég képviselője és a minuszos.hu által összegyűjtött adatok valóban árnyalják a képet. Az alábbi táblázatból ugyanis az derül ki, hogy valóban nőtt a holding forgalma, igaz 880 millióról csak 902 millióra, azaz nagyjából 21 millióval, ám az üzleti eredmény 90 milliótól 35 milliós veszteségbe csapott át, azaz 125 millióval csökkent. Ezt a társaság képviselője azzal magyarázza, hogy az üzletfejlesztés pénzbe kerül, a nemzetközi terjeszkedés pedig még inkább. 2016-ban több németországi konferencián vettek részt, illetve irodát is nyitottak Münchenben, Pulsarweb néven. „Ez sajnos nem olcsó mulatság, de hiszünk abban, hogy a jövőbe fektetett pénz megtérül” — jelentette ki a társaság képviselője.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Határait feszegetné az online értékesítés?

csü szept 7 , 2017
ShareTweetPinShareAz internetes vásárlási gyakoriság növelése már fontosabb tényezője a piac bővülésének, mint az új vásárlók bevonása, rövid távon ugyanis nem várható új, érdemi vásárlóerővel rendelkező rétegek tömeges megjelenése a szektorban – derül ki a GKI Digital és az Árukereső.hu közös kutatás-sorozatának idei harmadik felméréséből. A tájékoztatás szerint az összesített online […]
bevásárló kosár, kiskereskedelem

És még ez is...