Az egészségügy szinte összes területén egyszerűsíthetné vagy gyorsíthatná a folyamatokat különböző online megoldások alkalmazása. Ahogy világszerte is megfigyelhető a tendencia, úgy Magyarországon is egyre több szakember hiányzik az ellátórendszerből. Megoldásként szolgálhat, ha a digitális technológia segítségével átformáljuk az orvos-beteg kommunikáció, a diagnosztika és a logisztika területén a hagyományos gyakorlatokat. Becslések […]

Egy moszkvai bíróság 7,2 milliárd rubel (~98 millió dollár) bírsággal sújtotta a Google-t, amiért az ismételten elmulasztotta törölni az Oroszországban illegálisnak ítélt tartalmakat. Ez az első alkalom, hogy Oroszországban egy technológiai óriáscéget az éves forgalma alapján bírsággal sújtottak. A Google az AFP hírügynökségnek elmondta, hogy tanulmányozni fogja a bírósági döntést, […]

Jelentős nyilvános részvénykibocsátásra készül a China Mobile, Kína legnagyobb mobilszolgáltatója csaknem egy évvel azt követően, hogy el kellett hagynia a New York-i tőzsdét. Az előfizetők száma alapján a világ legnagyobb mobilszolgáltatójának számító vállalat a tervek szerint 56 milliárd jüanig (8,78 milliárd dollár) terjedő összeget gyűjtene a részvényjegyzési időszakban, ami az […]

A digitális oktatás támogatása, a járványügyi védekezés, a mesterséges intelligencia alkalmazása – számos aktuális, friss témára is reagáltak a szekszárdi Neumann János Nemzetközi Tehetségkutató Programtermék Versenyen (NJNTPV) induló, húsz évnél fiatalabb diákok. A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) és a Szekszárdi I. Béla Gimnázium által szervezett versenyen idén a legjobb […]

A hibák jelzését és a számlázást is segítik azok a mobilhálózaton kommunikáló okos mérőórák, amelyeket már 1500 fogyasztónál szereltek fel a Zalavíz Zrt. szolgáltatási területén – jelentette be a hálózati hátteret biztosító Telenor. A 161 településen mintegy 150 ezer ember ivóvízellátásáért és szennyvízkezeléséért felelős Zalavíz az eddigi 1500 fogyasztó mellé […]

Véget ért az AHa!Brainstore Startup Verseny 4.0., amelyen a nyertes termékek között volt okos babamonitor, mezőgazdasági drónrendszer, elektromos légi jármű és személyi vészjelző rendszer is – közölte az Antenna Hungária (AH). Az idén negyedik alkalommal mutatkoztak be az AH, és partnerei által meghirdetett AHa!Brainstore Startup Versenyen az ígéretes, prototípussal rendelkező […]

1

Klasszikus karórákra emlékeztető dizájnnal, nagyobb kijelzővel, vékonyabb készülékházzal, forgatható koronával és még strapabíróbb borítással ékezik Magyarországra a Watch GT 3. A Huawei legújabb, valódi stílusikon okosórájának előlapja rozsdamentes acélból, hátlapja polimer szálas kompozit anyagból készült, ami egyrészt ellenállóbbá teszi a környezeti behatásokkal szemben, másrészt igazán egyedi és különleges stílus-kiegészítővé válik […]

Külhoni régiókat bemutató feladatokkal bővült az Okos Doboz digitális oktatási portál – jelentette be a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára. Potápi Árpád János az államtitkárság által támogatott fejlesztés bemutatóján, a belvárosi általános iskolában hozzátette: az új feladatok segítségével a Magyarországon, a Kárpát-medence külhoni régióiban és a diaszpórában élő diákok mélyebben megismerhetik […]

Az élő szervezetekről adatokat gyűjtő, intelligens szenzorokra épülő rendszereket fejlesztettek ki a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatói egy 811 millió forintos uniós támogatást elnyert projektben. A közlemény szerint az infokommunikációs technológia egyik legdinamikusabban fejlődő területe az IoT (Internet of Things – a dolgok internete), amely lényege, hogy a mindennapokban használt eszközök […]

 Emberi irányítás nélkül képes feladatot végezni a CollMot Kft. új prototípus fejlesztése, az önellátó drón munkaállomás és annak okos repülő eszköze. A fejlesztők szerint az önellátó drónok munkavégzésével a repülő eszközök által nyújtott szolgáltatások új korszaka indulhat. A 2015-ben az ELTE drónrajos kutatási sikereire létrehozott startup, a drónrajok automatizációjával […]