Okos: előre szólt a biztonsági őrnek, hogy mobiltelefont fog lopni

A Tatabányai Járási és Nyomozó Ügyészség szabálysértési értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás vétsége miatt nyújtott be vádiratot egy férfival szemben, aki egy tatabányai áruházban úgy követett el lopást, hogy előtte a biztonsági őrrel közölte, hogy mindenképpen pénzre van szüksége, ezért ne figyelje őt.

Az elkövető 2018. szeptember 21-én 13 óra 40 perckor ittas állapotban érkezett az áruházba. Ott a biztonsági őrrel közölte, hogy mindenképpen pénzre van szüksége, ezért megkérte hogy ne figyelje őt. A biztonsági őr felhívta a vádlott figyelmét arra, hogy a megfigyelést nemcsak ő, hanem a munkatársai is végzik, ez azonban a vádlottat nem tántorította el. A vádlott a műszaki osztályon egy – áruvédelmi dobozban lévő – 26 999 forint értékű mobiltelefont leemelt a polcról, majd egy próbafülkében az öngyújtója lángja segítségével kiszedte a dobozából. A férfi a telefont a ruházata alá rejtette, míg az üres az áruvédelmi dobozt visszavitte a műszaki osztályra. A vádlott ezt követően az önkiszolgáló kasszákhoz ment, de csak az ugyancsak nála lévő élelmiszert fizette ki. A vádlottat az áruházból való távozása előtt a biztonsági őr megállította, és rendőri intézkedésre került sor, ezért a lopási kár megtérült. A büntetett előéletű, különös visszaesőnek minősülő elkövetővel szemben az ügyészség arra tett indítványt, hogy a Tatabányai Járásbíróság börtönbüntetésre, valamint a közügyek gyakorlásától eltiltásra ítélje.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Bajban a Facebook

pén nov 2 , 2018
ShareTweetPinShareFelemásan sikerült a Facebook harmadik negyedéve: bár bevétele és felhasználóinak száma elmaradt a piaci várakozásoktól, nyeresége meghaladta a remélt szintet. A közzétett adatok szerint az amerikai közösségi hálózat árbevétele a szeptember 30-án véget ért három hónapban 13 milliárd 727 millió dollár volt, éves összevetésben 33 százalékkal nőtt. Ezen belül a […]
Facebook

És még ez is...