A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) középvállalati platformjára, a BÉT Xtendre az okosotthon-rendszerek fejlesztésével foglalkozó Chameleon Smart Home Nyrt.-t vezették be. A Chameleon 28 296 511 darab, egyenként egy forint névértékű, dematerializált törzsrészvényével indult el a kereskedés.A társaságot 2017-ben alapították, okosotthonok fejlesztésére fókuszáló technológiai startupként. A társaság által fejlesztett platformfüggetlen okosotthon-rendszert már […]

Intelligens parkolásmenedzsment-szoftverével lépett a portugál piacra a magyar tulajdonban lévő EPS-Global Zrt. – közölte a társaság. A cég, miután – három másik magyar vállalkozással együtt – részt vett tavaly októberben a lisszaboni Portugal Smart Cities Summiton, stratégiai megállapodást kötött az Urban Motionnal, egy portugál okosvárosokkal foglalkozó céggel. A megállapodás értelmében […]

A Rejoy szervizlaborjának munkatársai szerint érdemes betartani néhány szabályt, amelyekkel meghosszabbítható az okostelefonok élettartama. Ne merítsd le és ne töltsd fel teljesen az akkumulátort! A mai okostelefonok akkumulátorát nem kell, de nem is ajánlott 0 százalékig meríteni sem az első használat előtt, sem máskor. Már lehetőleg 20 százalék körüli töltöttségi szintnél […]

Van, hogy az ünnepi ajándékbeszerzés az utolsó pillanatra marad, de pánikra semmi ok: egy menő mobilos kiegészítőt, például fülhallgatót vagy okosórát még most sincs késő beszerezni. Mobilok 0 forinttól Az új mobil beszerzését sokan karácsonyra tartogatják, a Yettelnél pedig érdemes körbenézni a korlátlan belföldi adatmennyiséget tartalmazó Prime tarifákkal elvihető készülékajánlatok […]

Az okoseszközök működtetése is rejthet adatvédelmi kockázatokat az ESET tanulmánya szerint. Az ESET közleménye szerint a gyártók a piacért folyó versenyben sokszor spórolnak a biztonságon, aminek következtében termékeik szoftvere sebezhetővé válik: előfordulhat az is, hogy az okosjátékok adatokat rögzítenek, és azokat titokban elküldik egy harmadik félnek, vagy érzékeny adatokat kérnek […]

Alig három hét van hátra a 22., Katarban megrendezett labdarúgó-világbajnokság döntőjéig. Ilyenkor érzik sokan, hogy alig másfél éve vásárolt száz colos készülékük jobban fog mutatni a kilenc négyzetméteres gyermekszobában, cserében egy még hatalmasabb, még csodálatosabb készülékkel ajándékozzák meg magukat… úgyis nyakunkon a karácsony. A vásárlást eldöntő mérlegelés alapja a tévéméret, […]

Nyolc százalékos tulajdonrészt szerez a kiberbiztonságra szakosodott ViVeTech Nyrt. a Hotelify okoshotel szolgáltatásokat fejlesztő magyar startupban – jelentette be a vállalat. A részesedésszerzés tőkeemelés útján, új részvények kibocsátásával történik, amely során a ViVeTech 478 260 darab, egyenként egy forint névértékű és 418 forint kibocsátási értékű részvényt jegyez. A tőkeemelés teljes […]

Az Év Digitális Faluja címre ismét négy kategóriában pályázhatnak az innovatív digitális megoldásokat alkalmazó, ötezer főnél kisebb lélekszámú települések szeptember 9-ig – közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM). A díj okos módszerek és technológiák alkalmazására, a bevált jó gyakorlatok megosztására ösztönöz a vidéki közösségek megerősítése, a helyi életminőség javítása […]