A Siemens csatlakozik a kormány beszállítófejlesztési programjához — az erről szóló szándéknyilatkozatot hétfőn írta alá Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Dale A. Martin, a Siemens Zrt. elnök-vezérigazgatója Budapesten. Az elnök-vezérigazgató kiemelte, az együttműködés révén további lehetőség nyílik a magyar kis- és középvállalkozások számára, hogy kapcsolódjanak a Siemens beszállítói láncához. A […]

Az autóelektronikai és telekommunikációs berendezéseket gyártó amerikai Sanmina-SCI 2010 óta hétmilliárd forintot költött tatabányai gyárának fejlesztésére – ismertette a társaság vezérigazgatója. Hoffmann Károly elmondta, a vállalatnál most 1200 ember dolgozik, jövőre kétszáz fővel szeretnék növelni a létszámot. A szervizeléssel foglalkozó részlegbe nyolcvan munkatársat, a termelő üzembe pedig százhúsz dolgozót keresnek. A […]

A közép-európai térségben egyedülálló, teljes egészében a legmodernebb, digitális technológiákra épülő logisztikai központot hoz létre a Bosch Hatvanban – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán a német iparvállalat vezetőivel Stuttgartban folytatott tárgyalásai után. A 17 milliárd forintos beruházás 250 munkahelyet teremt, az építkezés napokon belül megkezdődik és jövő […]

Az Albacomp RI Rendszerintegrációs Kft. egymilliárd forint összköltséget meghaladó innovációs fejlesztés keretében gépjárművekbe utólag beszerelhető eCall fedélzeti eszközt és kommunikációs rendszert fejleszt, amihez 678,85 millió forint uniós támogatást nyert a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban. A székesfehérvári cég közleménye szerint a projektet az Albacomp a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel […]

Februárban 2,7 százalékkal nőtt az ipari kibocsátás volumene az egy évvel korábbihoz képest – írja a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az ipar belföldi értékesítése 1,1 százalékkal, ezen belül a feldolgozóiparé 4,1 százalékkal kisebb volt az előző év azonos hónapjához viszonyítva. A vegyipar eladásai 28,4 százalékkal, a textil-, ruha- és bőriparé […]

Októberben az ipari termelés 2,1 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az előző hónaphoz képest a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás két százalékkal nőtt októberben. Az ipari export volumene négy százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A feldolgozóipari exportértékesítés több mint felét adó […]

A GE budapesti digitális kutatóközpontja szakértői szoftverfejlesztéssel, az üzleti folyamatok és alkalmazások rugalmasságát javító informatikai megoldásokkal, informatikai infrastruktúra építéssel és működtetéssel foglalkoznak majd. Ezen túl adatelemzési megoldásokhoz nyújtanak hozzáférést a vállalat ügyfeleinek. A világ az adatalapú, digitális ipar korszakába lép. Amelyik ország erre a rendkívül éles váltásra nem tud reagálni, […]

A digitális átállás akár tízmillió új munkahelyet hozhat létre Nyugat-Európában a fejlett gyártási technológiák által teremtett új munkakörök révén — állítja a Roland Berger német stratégiai elemző cég. A Roland Berger elemzésében rámutat: a negyedik ipari forradalom jóval több technológiai kérdésnél, ez paradigmaváltást eredményez majd az ipari vállalatok gyártási stratégiájában, […]

Élen jár az ipari robotok alkalmazásában az Európai Unió, de a legnagyobb növekedés az elkövetkező években Kínában várható — állapítja meg az International Federation of Robotics (IFR) csütörtökön közzétett jelentése. A 2016 World Robotics Report tanulmány kimutatása szerint az ipari robotok alkalmazásában a világátlag felett álló országok 65 százaléka az […]

Az ipari gyártással foglalkozó vállalatok 67 százaléka digitalizációs fejlesztéseket tervez a következő három évben, a fejlesztésektől a megkérdezettek 91 százaléka a termelés folyamatainak jobb nyomon követését, 85 százaléka a tervezés hatékonyságának növelését, 78 százaléka pedig a termelési hibák erőteljes csökkentését várja – derül ki a Siemens Zrt. megbízásából a GKI […]