Az egyik kis, kormányon nem lévő parlamenti párt felszólította a kormányt, hogy fordítson az eddiginél nagyobb figyelmet a magyarországi internethasználat arányának növelésére, valamint az internet semlegességének megőrzésére és a digitális oktatás fejlesztésére. Ikotity István, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője ugyan örömtelinek nevezte, hogy a kabinet korábban bejelentette, csökkentené az internetszolgáltatás áfáját, ugyanakkor […]

Hagyományosan az év végi értékelést a szerkesztőségek úgy készítik, hogy a szerkesztők és az újságírók összeírják a javaslataikat, a főszerkesztő oszt-szoroz, átlagol, azután kihirdeti az általa jónak talált sorrendet. Kicsi a mínuszos.hu szerkesztősége, legutóbb jó két hónapja futottunk össze, és akkor megfeledkeztünk ennek a megbeszéléséről, ezért – megúszva az osztást és […]

9

A Gyurcsány Ferenc vezette párt digitális Magyarországot, digitális rendszerváltozást szeretne és alapjoggá tenné az internetelérés lehetőségét – mondta a párt elnöke. Gyurcsány szerint ingyenesen vagy jelképes összegért kell mindenki számára biztosítani legalább egy olyan sávszélesség elérését, amelyik alkalmas arra, hogy a felhasználók megnézhessék leveleiket vagy betölthessenek egy híroldalt. Szerinte 10-15 […]

1

A hatékony telekommunikáció növeli lehetőségeinket, nyitottságunkat, szabadságunkat és biztonságunkat – fogalmazott Áder János köztársasági elnök a Nemzetközi Távközlési Egyesület (ITU) világkonferenciájának gálaestjén hétfőn, Budapesten. A telekommunikáció az első távírók óta mindig a tudásátadás eszköze volt; azé a tudásátadásé, amely az információk megosztása révén hihetetlen mértékben felgyorsult. Egy mai okostelefon százezerszer […]

1

A versenyképesség egyik előfeltétele a digitális világban való részvétel, ezért a technológiát közelebb kell vinni az emberekhez – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter kedden Budapesten, a Nemzetközi Távközlési Egyesület (ITU) világkonferenciáján. (Mit közel? Jobb lenne egyenesen beléjük vezetni. A -szerk- megj.) Elmondása szerint a magyarországi internethasználat terjedésének egyik gátja, hogy […]

1

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) köznevelésért felelős államtitkára szerint a digitális szakadék felszámolható, de legalábbis megállíthatók a negatív folyamatok a köznevelés rendszerében. Czunyiné Bertalan Judit kifejtette: a digitális szakadékot – amely az informatikai eszközök és tudás, valamint a rendelkezésre álló lehetőségek között van – “módszeresen, tudatosan” fel lehet számolni a […]

A magyar okostelefon-tulajdonosok közel nyolcvan százaléka szerint okostelefonjuk változtatta meg leginkább az életüket az elmúlt évtizedek technológiai találmányai közül – derült ki egy friss kutatásból, amelynek eredményét szerdán ismertették az MTI-vel. A felmérés szerint a magyar okostelefon-felhasználók huszonnyolc százaléka gyakorlatilag egész nap nyomkodja készülékét, és harmincegy százalék legalább óránként ránéz […]

Úgy tűnik sehogy sem sikerül meggyőzni a népeket arról, hogy fontos az internetről szóló nagy konzultáció. Talán ezért, talán nem ezért, de szeptember harmincadikáig meghosszabbították az internetről és a digitális fejlesztésekről szóló nemzeti konzultációt — olvasható az internetkon.hu-n. Hírek szerint mai napig csak nagyjából húszezren válaszoltak, ám a konzultáció felelőse, […]

A Microsoft 7800 dolgozójának elbocsátását és 7,6 milliárd dolláros értékcsökkenési leírást jelentett be szerdán, a leépítések elsősorban a Nokiától felvásárolt mobiltelefon üzletágat érintik. Az amerikai szoftvercég vezérigazgatója, Satya Nadella a dolgozóknak kiküldött e-mailben azt írta, az átszervezésre és az elbocsátásokra azért van szükség, mert a cég rövid távon “hatékonyabb és […]

Szemléletváltásra van szükség a közoktatásban a digitális készségek kialakítása érdekében, mert a munkaerőpiacon elvárt digitális írástudási készségre a jelenlegi oktatási szemlélettel nem lehet felkészülni — jelentette ki Horváth Ádám az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetségének (IVSZ) oktatási szakértője. A szövetség oktatási szakértője arra hívta fel a figyelmet, hogy 2000 […]

Finnországban a negyedik generációs (4G) mobil internet előfizetők ugyanazért az összegért adatforgalomban az európai átlag tízszeresét kapják, illetve ötvenszeresét a németországinak és százszorosát a magyarországinak – derül ki a finn Rewheel piackutató vállalat politico.eu portál által idézett tanulmányából. Európában 35 euró előfizetési díj ellenében az ügyfelek átlagosan öt gigabájt adatforgalomhoz […]

A rendes munkaerő, percre pontosan ledolgozza a munkaidejét, és annak végén leállítja az operációs rendszert,  s amikor leállt a számítógép áramtalanítja, majd a jól végzett munka tudatával elindul haza, a kocsmába, bevásárolni, a gyerekért, a párjáért. (A sorrend persze variálható… mondjuk kocsma után ne menjünk a csemetéért.) Nem gondolom, hogy a […]

“Az e-mail, az azonnali üzenetküldés és a mobiltelefonok csodálatos kommunikációs képességeket biztosítanak, azonban mindannyian a saját kis világunkban élünk és dolgozunk, ezért ez a kommunikáció rendezetlen” — állítja Marilyn Vos Savant, publicista, aki elvileg a világ legokosabb embere, a maga 228-as IQ-jával. Túlnyomó többségünk örül, ha feleekkora intelligenciahányadossal rendelkezik, mégis […]

Támogatni kell a vezeték nélküli internetszolgáltatást biztosító, magyar tulajdonban lévő szolgáltatókat – mondta Deutsch Tamás miniszterelnöki biztos. Az internetről szóló nemzeti konzultáció előkészítéséért és lebonyolításáért felelős miniszterelnöki biztos a vezeték nélküli internetszolgáltatást biztosító alternatív szolgáltatók képviselőivel folytatott szakmai egyeztetést. Úgy nyilatkozott, hogy Magyarországon a különböző településtípusokon elérhető szolgáltatások színvonala tekintetében […]

Elégedettek lehetnek az internetről szóló konzultáció eddig elért eredményeivel a szerkesztők. Legalább is ez derül ki a tegnap kiküldött hírlevélből. Mint abban olvasható: “Bevált, helyes az az elképzelés, hogy a nemzeti konzultációk történetében először a Kormány nem azt mondta, hogy van egy fontos téma – jelesül most az internet –, […]

A tavalyi közönségdíjas autós közlekedést segítő app lett az idei legjobb platformfüggetlen alkalmazása az Appra magyar! győztese. A kereskedelmi kategória győztese a Barion, a minden hivatalos engedéllyel rendelkező új generációs mobilpénztárca, amely érzékeli, hogy milyen boltban vagyunk és milyen más Barion felhasználók vannak körülöttünk, feledtetve a QR-kód és az NFC […]

Hagyományosan az ilyen év végi értékelést a szerkesztőségek úgy készítik, hogy a szerkesztők és az újságírók összeírják a javaslataikat, a főszerkesztő oszt-szoroz, átlagol, a nagyobb szerkesztőségekben még gyököt is von, azután kihirdeti az általa jónak talált sorrendet. Mi kis szerkesztőség vagyunk, legutóbb jó két hete futottunk össze, és akkor megfeledkeztünk […]

A Hilti, a Microsoft, és a Provident végeztek első helyen az Aon Hewitt idei legjobb munkahely felmérésében, amelynek során több mint 34 ezer munkavállaló mondta el véleményét munkahelyéről. Az Aon Hewitt MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a legjobb munkahelyeket a hiteles felsővezetés, a teljesítményközpontú kultúra, valamint a vonzó és hiteles munkáltatói […]

5

Hétfő hajnalban, életének 72. évében elhunyt Pándi András, aki nyugdíjas korában is aktívan érdeklődött a világ dolgai iránt, s az érdeklődésétől távol eső informatika világába is beleásta magát. A mínuszos.hu indulását is élénk figyelemmel kísérte, s haláláig, minden nap olvasta az oldalt, kattintgatott szorgalmasan, hogy ezzel is segítse az oldalt, […]

1

…tette fel a költői kérdést egy ismerősöm, az idei felvételi pontszámok láttán. Persze nem igaz a kérdésben megfogalmazott állítás, ezek a gyerekek okosak, szorgalmasak, de ha ennyivel felveszik őket, minek feszülnének? Azért az nagy szerencse, hogy emberéletek nem függenek majd a munkájuktól… pedig dehogynem. Akiknek nem okoztak sokkot az idei […]

Az Európai Unió által szabályozott roaming díjaknál a Magyar Telekom Travel & Surf napi és heti barangolási adatdíjcsomagjai még kedvezőbb díjakat, valamint kiszámítható, kontrollálható használatot biztosítanak. További előnyöket kínál a Travel & Talk roaming díjcsomaghoz választható napidíjas Travel & Talk Plusz opció. A Magyar Telekom Travel & Talk roaming díjcsomagjához napidíjas konstrukcióban […]

1

A szálláskupon piac üdvöskéje, a Lealkudtuk.hu szálláshely közvetítő június elejétől Vatera,hu Sztárajánlatok néven működik tovább, a Vatera egy aloldalaként. A Vatera kínálata ugyanis újabb szolgáltatással bővül: a Grando online pláza kínálatának átköltözése után már a Lealkudtuk.hu ajánlatai is az online piactér kínálatában érhetők el. Az Allegro Group tagjakénr 2011 májusában […]

A Nokia bővíti magyarországi kutatás-fejlesztési központját. A vállalat 150 szoftverfejlesztő mérnököt keres Magyarországon, amelyhez az állam 211 millió forint vissza nem térítendő támogatást biztosít. A megállapodást követően a cég magyarországi létszáma közel 1 400 főre emelkedik. A fenti kezdeményezés kiegészítéseként a Nokia egy innovatív internetes toborzási kampányt is útjára indít […]

Az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) megtartotta 2014. évi közgyűlését. A tagvállalatok küldöttei megválasztották a Szövetség három új alelnökét, és egy új elnökségi tagot is. Laufer Tamás, az IVSZ elnöke értékelte a tavaly elért eredményeket, valamint meghatározta a következő évek prioritásait, és céljait, ám ezekről a szövetség közleménye […]

A főként (illusztrációnk nem követendő kivétel) a fürdőszobák magányában, a tükörbe villantva készülő, többnyire előnyösnek gondolt pózba merevedett képre, önarcképre utaló selfie kifejezés előfordulása egyetlen év alatt 17 000 százalékkal nőtt az angol nyelvű szövegekben, a KULTer portál ennek apropóján rendezi meg a portál profiljához illő fotópályázatot! A versenyre bárki […]

Mínuszjel, pluszjel nem forog, de én mínuszost olvasok. S mivel a hírek ott gazdagok, az eszem, az bezzeg forog. Kedves olvasónk Pándi András küldte a verset, nem tudjuk megállni, hogy ne osszuk meg az oldal rajongóival. -szerk-

  A rezsicsökkentés első fordulója után nyakunkon a második forduló: az ígéretek szerint húsz százalékkal csökkennek a távfűtés-, a villany- és gázszámlák. De miért is állnánk meg itt? A megoldásra hamar rá fognak jönni a kormánypárti észkombájnok: annyi még itt a népszerűtlen, népfosztogató közmű, mint a nyű. Hiszen most, hogy […]

“Igazi startup meglepetésekkel készülnek a konferencia szervezői az idei Startup Undergroundra, április 18-án. Idén  ellátogat a rendezvénye Andre Haddad az eBay egyik volt vezetője. Haddadról annyit mindenképp érdemes tudni, hogy a Shopping.com CEO-jaként évekig az e-kereskedelem egyik meghatározó szereplője volt, jelenleg pedig a Prezi board tagjaként erősíti a magyar startup […]