Új navigációs szoftveren dolgozik az izraeli magánszemélyek mellett amerikai befektetők tulajdonában lévő, de a fejlesztéseket Magyarországon végző NNG Szoftverfejlesztő és Kereskedelmi Kft. — jelentette be a társaság A kétmilliárd forint összköltségvetésű projektet, amely hatvan új kutató-fejlesztő munkahelyet teremt, közel egymilliárd forinttal a Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Alap támogatta – […]

A 2017 őszén indult Digitális jólét program támogatásával 2018 végére a tervek szerint 1500 programpont létesül, összesen ötmilliárd forintból, helyszínenként mintegy kétmillió forintért — mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár, Kara Ákos. Mint elmondta jelenleg hatszáz programpont működik országszerte. Kiemelt célja a kormánynak, hogy a […]

A 4iG Nyrt. 100 százalékos tulajdonú leányvállalata, a Humansoft Kft. konzorciumi tagként három keretszerződést kötött a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatósággal (KEF), nyílt közbeszerzési eljárások első részének eredményeként – tette közzé a társaság. A közbeszerzési eljárások nyílt szabványokon keresztüli teljes együttműködést biztosító szoftverlicencek, it-biztonságtechnikai megoldások, VMware virtualizációs szoftverlicenszek és kapcsolódó szolgáltatások […]

Az olasz Gabriele D’Annunzio katona-költőnek tulajdonított mondás szerint “a háború komolyabb dolog annál, hogy tábornokokra lehessen bízni”. Nem zárható ki teljesen, hogy ennek a mondásnak a szellemében választották ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkárait is, ugyanis Palkovics László miniszter kivételével -aki járműgépész, s a szakma által is elismert […]

A Magyar Telekom Csoport fenntarthatósági jelentését a Deloitte Zöld Béka Díj közép-európai döntőjében különdíjjal jutalmazták április 12-én, Varsóban. A régió legjobbja a CEMEX (Lengyelország) lett, a 2018-ban első alkalommal kiírt „Legjobb integrált jelentés” kategóriában pedig az Orlen Group (Lengyelország) vehette át az elismerést. 2017 novemberében a Magyar Telekom Csoport már […]

Az amerikai Microsoft korrupciógyanús ügyeket vizsgáltatott ki a magyar leányvállalatnál – írja a 24.hu. A vizsgálat tényét a Microsoft sem tagadta, de a céljáról nem árultak el részleteket, ám annyi kiderült, hogy a nyomozás főleg az állami szektor milliárdos Microsoft-szerződéseivel foglalkozott. Az eredmények nem nyilvánosak, de nem igazán lehet kétség […]

Autistáknak készít infokommunikációs alapú akadálymentesítő alkalmazást az Autisták Országos Szövetsége (AOSZ), a fejlesztést a kormány 450 millió forinttal támogatja – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár. Czibere Károly közölte, áprilisban hirdetett meg a kormány egy négymilliárd forintos keretösszegű pályázatot az Országos Fogyatékosságügyi […]

Izraeli hírszerzők buktatták le a Kaspersky Lab orosz számítógépes cég vírusirtó programjával titkos amerikai iratokat megszerző orosz kormányzati hackereket — közölte a ynet. Az izraeli kibernyomozók az orosz kormány hackereit követték 2015-ben, amikor észrevették az amerikai kormányzati számítógépeket megcélzó orosz internetes behatolási kísérleteket, majd figyelmeztették erre az amerikaiakat. Miután az […]

“A világ ura” lesz az az ország, amelyik elsőségre tesz szert a mesterséges intelligencia kifejlesztése terén – jelentette ki Vlagyimir Putyin, a jaroszlavli Projektorija elnevezésű tudományos-technikai diákfórumon. “Nagyon nem lenne kívánatos, hogy ez a monopólium konkrétan valakinek a kezében összpontosuljon” – mondta Putyin. “A mesterséges intelligencia nemcsak Oroszország jövője, hanem […]

2

A T-Systems Magyarország szerint kötelességük volt rendőrségi feljelentést tenni a BKK online jegyértékesítési rendszerét ért támadás miatt. A társaság közleménye szerint a T-Systems Magyarország az informatikai rendszerét ért jogosulatlan befolyásolás miatt ismeretlen tettes ellen (és nem egy konkrét személy ellen) tett feljelentést. A T-Systemsnek – szigorú belső protokollja szerint – […]

Átmeneti kimaradások lehetnek a K&H e-bank, e-posta és mobilbank szolgáltatásában – közölte a K&H hétfőn. A pénzintézet tájékoztatása szerint a hiba elhárításán jelenleg is dolgoznak — írja az MTI. Vélemény: Két év alatt közel hatmilliárd forintot fordít szolgáltatásainak a digitalizálására a K&H Bank — jelentette be épp egy éve, a […]

Az infokommunikáció elengedhetetlen eszköz a gazdaság és a társadalom átalakítására – mondta Solymár Károly Balázs, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Budapesten, az Invitech InnoMax díjak átadásán. Solymár, aki a zsűri tagja is volt, a díjátadón hangsúlyozta: azok innovációk a legfontosabbak, amelyek átalakítják az életet és az […]

Nagy veszetség érte a magyar it-társadalmat: elhunyt Rónai Balázs (Blázi) az ABESSE Informatikai Tanácsadó Zrt. vezérigazgatója. Blázi informatikus mérnök volt, PhD tanulmányokat is informatikából folytatott az MBA diplomáját pedig a munka mellett szerezte meg. Ahogy írja a blogjában, “az élet azt dobta, hogy összesen egy-két évig voltam eddig alkalmazott. Az […]

A digitalizációnak nem helyettesítenie, hanem támogatnia és erősítenie kell a hagyományos oktatási módszereket — mondta a digitális oktatási tartalomfejlesztésért felelős kormánybiztos szerdán Budapesten, a XIV. kerületi Jókai Mór Általános Iskolában, amely a Világ legnagyobb tanórája program keretében meghirdetett Okos Iskola Kupa első helyezettje lett. Czunyiné Bertalan Judit az okostanterem avatóünnepségén […]

1

Az LMP törvénymódosító javaslatot nyújt be a mobil adótornyok felállításának és működtetésének szigorúbb szabályozása érdekében. A mai jogszabályi környezet következtében a szolgáltatók néhány könnyen teljesíthető jogszabályi előírást betartva bejelentés és engedély nélkül jogosultak átjátszók elhelyezésére, ha megállapodást kötnek az építmény tulajdonosával. Mindezt annak ellenére tehetik, hogy a mai napig nem […]

1

Egyesül a távelérési, -felügyeleti és távtámogatási megoldásokkal foglalkozó LogMeIn Inc. a szerverszoftverekre specializálódott Citrix Systems GoTo üzletágával — közölte a LogMeIn az MTI-vel. Az egyesített vállalat bevétele várhatóan meghaladja az egymilliárd dollárt, világszerte több mint kétmillió ügyféllel. Az egyesüléstől mindkét cég jelentős – az első év végére 65 millió, a második […]

Magyarországon mintegy ötvenezer betöltésre váró álláshely volt az idei első negyedévben, egyes ágazatokban, illetve régiókban már komoly munkaerőhiány alakult ki. A betöltetlen állások aránya az információ és kommunikáció nemzetgazdasági ág vállalkozásainál, száma pedig a feldolgozóiparban volt a legmagasabb a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által közzétett statisztikai tükör elemzése szerint. Az […]

Elkészült és a nyár végére a kormány elé kerül a Digitális Oktatási Stratégia, szeptemberben pedig hozzákezdenek annak végrehajtásához — jelentette be a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos. Deutsch Tamás kiemelte: a stratégia minden elemében illeszkedik a köznevelési, a szakképzési, a felsőoktatási és a felnőttképzési rendszert fejlesztő kormányzati elképzelésekhez. (Megjósolható, […]

1

Nem vitás, Magyarországon, ahogy a világban mindenütt, nagy a hiány az informatikusokból. Az informatikushiányt az Informatikai- Elektronikai és Távközlési Vállalkozások Szövetsége (IVSZ), illetve a tagvállalatai érezték meg 2006-ban. Akkor azt írták egy közleményükben, hogy “a hazai felsőoktatási rendszer csupán évi 3000 informatikai szakembert, mérnököt bocsát ki, jóllehet hazánk versenyképességének megőrzéséhez és […]

1

Az elmúlt héten szerdán jelentette be az UBER magyarországi képviselete, hogy ideiglenesen felfüggesztik a szolgáltatást Magyarországon, mert a kormányzat oly módon változtatta meg a vonatkozó szabályokat, ami a partnereik egzisztenciáját veszélyeztetheti. Az elképesztően cinikus kormányzati reakció után megkerestük a magát a digitális gazdaság élharcosaként feltüntető Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetségét […]

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) tudomásul veszi az Uber döntését, miszerint a cég inkább kivonul Magyarországról, minthogy vállalja a törvényes működést, az adófizető magyar taxisokkal való tisztességes piaci versenyt és az adófizetést — közölte az NFM szerdán az MTI-vel. A tárca az Uber szerdai, a szolgáltatás felfüggesztéséről szóló bejelentésére reagálva […]

A Kóka János által vezetett Cellum Global Zrt. tavaly viszonylag alacsony, közel 300 milliós forgalmat ért el, és durván veszteséges évet zárt — derül ki nyilvános cégadatokból. A nyereségesség téren azért történt előrelépés, a korábbi 370 milliós veszteséget sikerült 200 millióra lefaragni, igaz a társaság létszámát is, a 2014 csúcs […]

1

Digitálisjólét-alapcsomagok segíthetnek a rendszeres internethasználat elterjedésében – közölte a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában. Deutsch Tamás elmondta: tárgyalnak a szolgáltatókkal arról, hogy 2017 januárjától valamennyiük kínálatában elérhető legyen digitálisjólét-alapcsomag, amelynek ára legalább tizenöt százalékkal alacsonyabb a jelenleg elérhető legolcsóbb konstrukcióénál. A szolgáltatók […]

3

A digitális eszközök használata, alkalmazása a fenntartható gazdaság kulcsa, amellyel a gazdasági növekedés is felgyorsítható — mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke csütörtökön Győrben, a Modern Vállalkozások Programja – Vállalkozz Digitálisan! című projekt nyitókonferenciáján, amelyet a kamara, az Informatika a Társadalomért Egyesület és a Kormányzati Fejlesztési […]

A kormány partnere a piaci szereplőknek abban, hogy több mérnök és informatikus legyen az országban — jelentette ki a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fogyasztóvédelemért és infokommunikációért felelős államtitkára csütörtökön a győri Széchenyi István Egyetemen, a távközlési világnap alkalmából rendezett szimpóziumon. Kara Ákos felidézte, a vállalatok egyértelműen jelezték, hogy szükségük van […]

2

Az y generáció tagjai komoly elvárásokkal lépnek ki a munkaerőpiacra, amelyhez a munkaadóknak is alkalmazkodniuk kell – fogalmazódott meg a napokban a Microsoft kerekasztal beszélgetésen. A Microsoft komoly hangsúlyt helyez a fiatal munkavállalók alkalmazására, de a vállalat szerint jelentős munkaerő-piaci potenciált jelent a női pályaorientáció erősítése is. Az y generáció […]

Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a magyar kormány és az NNG Kft., amelynek értelmében a főként navigációs szoftvereket gyártó cég az iparági trendekkel ellentétben nem keres olcsóbb munkaerőt, hanem továbbra is Magyarországon tartja központját és a fejlesztési feladatokat – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a szerződés aláírását követő sajtótájékoztatón. Az […]

1

Az it-szektor szinte korlátlan munkaerőt képes felszívni, azonban az informatikai szakemberképzés óriási kihívásokkal küzd. A jelenlegi oktatási rendszerek nem képesek kielégíteni az ipar igényeit. Ennek fő okai a kibocsátott szakemberek alacsony száma, a tanulmányaikat félbehagyók magas aránya (akár ötven százalék), valamint a képzések sokszor nem megfelelő minősége. Az ország vezető […]