A BM közleménye a KÉR megszüntetéséről

BelügyminisztériumKorábbi cikkünkben a jelen.media cikkének tartalmi összefoglalóját közöltük. Ebben megírtuk, hogy az 1567/2021. számú kormányhatározat szerint megszűnik az egységes kormányzati ügyiratkezelő rendszer érkeztető programja (KÉR), ami eddig nagyjából 14 milliárd forintjába került az adófizető polgároknak. Ahogy az eredeti cikk is, úgy mi is közöltük a Belügyminisztérium válaszát amelyet a jelen.media megkeresésére adott. Tegnap a Belügyminisztérium az alábbi közleményt küldte el szerkesztőségünknek, amit egy elütés javításán kívül betühíven tárunk az olvasóink elé.

Lebecsülik Olvasóikat
A Belügyminisztérium elkötelezett az elektronikus ügyintézés széles körű bővítése, minőségének javítása és hatékonyságának növelése mellett. Az ideiglenes jelleggel létrehozott Kormányzati Érkeztető Rendszer (KÉR) 2015. január 1-jétől 16,56 millió darab papír alapú postai küldeményt, 166 millió oldalnyi dokumentumot dolgozott fel a Magyar Posta Zrt. Budapest VIII., Kőbányai út 14-18. szám alatti logisztikai központjában. A feldolgozott küldemények száma napjainkra jelentősen csökkent, az eltelt időben végrehajtott informatikai fejlesztések pedig lehetővé tették, hogy az érintett intézmények önállóan érkeztessék, majd hiteles elektronikus iratokká alakítsák a papír alapon érkező küldeményeket, ezért a Kormány úgy döntött, hogy a KÉR-t ebben a formájában ütemezetten megszünteti.
A jelen.media 2021. szeptember 4-én közzétett közlése a megszüntetést – tévesen – annak hallgatólagos beismerésének tekintette, hogy a KÉR csődöt mondott, mi több, azt „senki nem használta, annyira szar volt”. A közlést jegyző Ónody-Molnár Dóra szerint a rendszer megszüntetését már egy tervezési hiba előre vetítette, hiszen az „érkeztető központot kihelyezték egy agglomerációs településre”.
Józsefváros nem az agglomeráció része. A 16,56 millió darab ügyirat intézése nem csőd, 166 millió oldalnyi dokumentum digitalizálása a rendszer használata nélkül ilyen gyorsan, pontosan és hatékonyan nem történhetett volna meg. A KÉR létrehozására és működtetésére fordított források többszörösen megtérültek az ügyintézési idő lerövidülésével, az ügyfelek adminisztrációs terheinek csökkenésével, az eljárások és a szervezeti folyamatok egyszerűbbé válásával.
Nyilvánvaló tények nem vitathatóak. A jelen.media és Ónody-Molnár Dóra, valamint az ezt az irományát minden fenntartás nélkül másodközlő alfahir.hu; civilhetes.net; index.hu; k-monitor.hu; ma.hu; minuszos.hu; napi.hu; nyugatifeny.hu; telex.hu; 168ora.hu és 444.hu lebecsüli olvasóit azzal, hogy valótlan információkat tesz közzé.

Belügyminisztérium Kommunikációs Főosztály

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.