Indián nyár és az őszi dekoráció

bonus-shopA szeptember végétől október közepéig, de sokszor már október végéig is eltartó naposabb, melegebb időszakot hívjuk indián nyárnak, amely egy szeptember eleji erősebb lehűlést követően mindig visszatér hozzánk, és mindig örömmel fogadjuk.

Ilyenkor már csípősebb, hidegebb reggelekre ébredünk, de mivel napközben még felemelkedik a hőmérséklet, ezért délutánonként el lehet tölteni valamennyi időt az udvaron, erkélyen, esetleg egy kis kerti sütögetéssel egybekötve. Érdemes ezért kint tartani még a kerti bútorokat és kiegészíteni egy kis őszi dekorációval.

A Bonus Shop webáruház készletkisöprő akciójával nemcsak az indián nyár szerelmeseinek kedvez. Ha egész nyáron halogattad a kerti bútor vásárlását, akkor most itt az alkalom! Nézz szét az oldalon, biztos találsz valamilyen kedvedre való kiegészítőt, szerszámot, okosterméket, ráadásul akciós árakon!

Mivel dekoráljunk ősszel?

Rendszerint a főbb, ún. piros betűs ünnepnapokon szoktuk kidekorálni a lakást, a kertet. Aztán eltelik az ünnep és minden díszt, égősort elteszünk a dobozba, és akár egy évig nem is vesszük elő. Pedig érdemes lenne ősszel, tavasszal is használni olyan átmeneti dekorációkat, amelyek visszahozzák a többi hónapnak és a kisebb ünnepeinknek is a melengető érzéseit.

A hűvösebb időjárás beköszöntével érdemes időjárásbiztosabb és olyan díszítőelemeket használni, melyek nem kötődnek egy konkrét alkalomhoz. Ilyenek pl. a különféle kerti lampionok, melyek attraktív formáikkal és változatos színvilágukkal bármelyik évszakban feldobják a ház körüli területeket és az odalátogatók hangulatát. Lampionok jól mutatnak a fedett teraszokon, erkélyeken is.

A Bonus Shop webáruház dekorációs választéka bőven kínál számodra olyan lampionokat, kerti lámpákat, amelyekkel mesés fényeket varázsolhatsz az otthonodba.

Minden évszakban színes égősorokkal

Ilyen időtálló dekorációs darab az égősor. De vigyázzunk, mert ha kültéren szeretnénk használni, akkor mindenképpen vízálló, akár LED-es égősorokat szerezzünk be! Ez jó választás arra az esetre is, ha meg szeretnénk tartani őket a későbbi hónapokra is. Fontos, hogy ha több izzófüzér csomagot vásárolunk, akkor valahogy össze tudjuk azokat kombinálni, így igazán lélekemelő hangulatot tudunk egy kertbe varázsolni a nyár elmúltával is.

Hasznos és visszafogottabb kiegészítők a szolárlámpák, melyek azon túl, hogy segítik a sötétben való eligazodást, megadják a hozzánk érkezők számára az alaphangulatot.

Halloweenhez közeledvén

Ha egy alkalomra szeretnénk feldíszíteni a lakásunkat, a Bonus Shop webáruház egy különlegességet is ajánl, a LED-es projektort. Ez a készülék több cserélhető kártyát tartalmaz, amelyek segítik felidézni az ősz kedvességét, báját, meleg színeit pl. a levélalakzattal.

Akár csak néhány jóbarát jön vagy egy nagyobb társaság, a kellemes zenéről, a változatos repertoárról illik gondoskodni. A megfelelő minőség eléréséhez jó szolgálatot tehetnek a Bluetooth hangszórók. Mindezeket megtalálod sok más kellék társaságában a Bonus Shop webáruházban.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Céges zöldítés, másképp

csü nov 4 , 2021
A céges zöldítés sok esetben kimerül pár fa ültetésében vagy épp a szelektív hulladékgyűjtésben. Pedig lehet ezt másképp is, és nem csak ilyen jól kommunikálható, olykor inkább csak látszatintézkedésekkel véghez vinni. Mutatunk neked pár példát is erre, hogy lásd, mi a különbség. A céges zöldítések nyomában A zöld cégek többsége […]
dreamjobs

És még ez is...