A SES-14 műhold mégis jó állapotban van
Az Ariane-5 kilövése során keletkezett anomáliát követően a SES sikeresen kapcsolatba lépett SES-14 műholdjával. A SES bejelentette, hogy az Ariane-5...
Az Ariane-5 kilövése során keletkezett anomáliát követően a SES sikeresen kapcsolatba lépett SES-14 műholdjával. A SES bejelentette, hogy az Ariane-5...
A magyar kis-, és középvállalkozásoknak (kkv) csupán fele aktív digitálisan, több mint felének honlapja sincs, ezért a kkv-szektornak a digitális...
2018. március 22-én immár harmadik alkalommal rendezik meg az Ecommerce Expót. 2018. március 22-én immár harmadik alkalommal gyűlhet össze a...
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárásban vizsgálja a Magyar Telekom Nyrt. és a Telenor Magyarország Zrt. között létrejött, szélessávú szolgáltatásaik...
A magyar kormány támogató gazdasági környezet megteremtésével, átfogó programokkal, finanszírozási forrásokkal segíti a digitalizáció megvalósulását, a technológiai váltást - mondta...
Az LG Electronics (LG) a vállalat minden üzletágára kiterjeszti szabadalmazott gépi mélytanulás (deep learning) alapú mesterséges intelligencia (Artificial Intelligence, AI)...
A napokban derült ki, hogy eladósorba került a Telenor magyarországi leányvállalata, s máris távozik az egyik felső vezető: a Telenortól...
A kormányzat nyitott a blockchain technológiák bevezetése iránt, keresi a partnereket, akik segíthetnek megadni a közös választ erre a kihívásra,...
Nem volt szabályozott és szabályszerű az Antenna Hungária Zrt. (AH) pénzügyi-számviteli feladatellátása és vagyongazdálkodása - közölte az Állami Számvevőszék (ÁSZ) pénteken,...
Nyolc év folyamatos expanzió után tavaly csökkent az okostelefonok értékesítése Kínában, a világ legnagyobb mobilpiacán, igaz néhány belföldi gyártó eladásai...
A ME3D nevű cég mérnöki érdeklődésű magyar klinikusai és orvosai fejlesztették ki azt a 3D nyomtatást is alkalmazó módszert, melynek...
Rupert Murdoch amerikai médiamágnás nyílt levélben szólította fel a Facebook és a Google internetes óriáscégek tulajdonosait, hogy fizessenek a tekintélyes...
Közel egymilliárd eurós bírságot szabott ki az Európai Bizottság szerdán a Qualcomm amerikai mobiltelefonchip-gyártóra az uniós trösztellenes szabályok megsértése miatt....
Második alkalommal szervezett regionális digitális csúcstalálkozót a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a budapesti Bálnában. Lepsényi István, a szaktárca gazdaságfejlesztésért és szabályozásért...
Az eMAG összegyűjtötte a tíz legkeresettebb keresőszót és a tíz legfurcsább keresési kísérletet az elmúlt évből. Az oldal látogatói 2017-ben...