Már megint: márciusban Ecommerce Expo

2018. március 22-én immár harmadik alkalommal rendezik meg az Ecommerce Expót.

2018. március 22-én immár harmadik alkalommal gyűlhet össze a hazai kis- és középvállalkozók színe java a Lurdy Konferencia és Rendezvényközpontban, hogy részt vegyenek az idei Ecommerce Expon. A szervezők szerint az első hazai Ecommerce Expo megszervezésével sikerült egy lavinát elindítani, hiszen azóta sorra jelennek meg az e-kereskedelmi rendezvények és konferenciák. Az Expo sikereit azonban eddig senkinek sem sikerült túlszárnyalnia. A 2018-as eseményen több mint ötven elismert szakértő osztja majd meg tapasztalatait, az aktuális trendeket. Többek között arra is választ kaphatunk majd, hogy melyek a legújabb vevőszerző módszerek, miként tud lépést tartani a növekvő online rendelésekkel a logisztikai szektor, vagy várhatóan milyen hatással lesz a hazai e-kereskedelemre a sokak által emlegetett GDPR. Az expo nem csupán egy konferencia, hanem kiállítás is egyben. Így idén is 52 kiállító várja a résztvevőket. Ők a hazai e-kereskedelem összes szegmensét lefedik, így a látogatóknak bármilyen kérdése merülne fel a webáruházukkal kapcsolatban, biztosan találnak egy partnert, aki megoldással szolgál a problémájukra.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Lemaradnak a cégek mobilbarát weboldal nélkül

sze jan 31 , 2018
A magyar kis-, és középvállalkozásoknak (kkv) csupán fele aktív digitálisan, több mint felének honlapja sincs, ezért a kkv-szektornak a digitális fejlődéssel együtt mobilra optimalizált weboldal létrehozását javasolták a szakértők a Google Digital Workshopon. A tájékoztatás ismerteti: felmérések szerint a napi több órányi internetezés negyven százaléka mobilon történik, és a pénzügyi […]
mobil bank

És még ez is...