Így találjuk meg álmaink állását

sszegedallas.huAz álláskeresés mindannyiunk életében egy hosszadalmas, nehézkes folyamat. Emiatt persze nem szabad félni tőle. Ha betartunk pár alapszabályt, akkor nagymértékben leegyszerűsíthetjük és felgyorsíthatjuk az álommunka meglelését. Nézzük is, hogy hogyan!

Kezdjük el időben!

Amikor eltervezzük, hogy munkát akarunk váltani, semmiképpen se halogassuk az álláskeresést. Amikor meghozzuk ezt a döntést, annak bizonyára számos oka van. Nem érezzük jól magunkat az adott környezettel, nem vagyunk elégedettek a fizetésünkkel, esetleg nem jövünk ki jól a főnökünkkel.

Ilyenkor mindannyiunk érdeke a környezetváltozás, hiszen egy rossz közeg a hangulatunkat is megkeseríti, illetve a teljesítményünket is lehúzza. Amennyiben Szeged környékén kívánunk munkát vállalni, érdemes szétnézni a szegedallas.hu oldalon!

Ezen a platformon ugyanis minőségi, válogatott munkaajánlatok szerepelnek, és a sok partnernek köszönhetően nagy kínálatból tudunk válogatni.

Visszatérve az álláskeresési folyamathoz, fontos tehát kiemelni, hogy már a felmondási időnk alatt aktívan kutakodjunk a lehetőségek között.

Hiszen így elérhetjük azt, hogy mikor kilépünk a régi állásunkból, máris ott találjuk magunkat az új lehetőség kapujában. Így számos stresszforrástól mentesülünk, illetve az anyagi biztonságunk is folyamatosan garantálva lesz.

Kérjünk segítséget!

Fontos levetkőzni magunkról azt az érzést, hogy szégyelljük a munkakeresést. Hiszen ha minél több emberrel megismertetjük a helyzetünket, akkor annál nagyobb esélyünk van rá, hogy segítő kezeket találunk. Így pedig könnyebben elérhetjük, hogy a számunkra ideális munkakörben folytathassuk a pályafutásunkat.

Egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy valamely ismerősünk által olyan kapcsolatra teszünk szert, ahol éppen van egy számunkra ideális nyitott pozíció. Így semmiképpen se szégyelljük ha állást keresünk!

Ezen felül az is fontos, hogy szánjunk kellő időt a megfelelő munka megtalálására. Ez sokszor naponta akár több órát is igénybe vehet, így nem érdemes félvállról venni a folyamatot. Érdemes minden cégnél személyre szabni a bemutatkozó levelünket, fel kell készülnünk az interjúkra, illetve számos egyéb dolog is vár ránk ebben az élethelyzetben.

Így szinte lehet úgy fogalmazni, hogy az álláskeresés maga is egy főállás, vagyis egy kimerítő folyamat, aminek ha jól csináljuk, biztosan meglesz az eredménye.

Találjuk meg az ideális platformokat!

A munkakeresésnél ne csak a munkaügyi központra, illetve a fejvadász cégekre alapozzunk, hiszen szinte garantálható, hogy nem itt fogjuk megtalálni álmaink állását. Legyünk proaktívak, és használjuk ki a közösségi média által nyújtott lehetőségeket! Lépjünk be különböző csoportokba, és mutassuk meg magunkat a szakmánk közönségének!

Fontos megemlíteni azt is, hogy kizárólag akkor fejezzük be a pályázást, ha már aláírt szerződés van a kezünkben, mivel egy szóbeli ajánlat esetén közel sem biztos az, hogy végül el is kezdhetünk dolgozni a felkínált pozícióban.

Minden esetben legyünk éberek és menjünk biztosra!


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Nagyon pesszimisták a magyar vállalatok

ked febr 21 , 2023
A közép-európai vállalatok pénzügyi vezetői átlagosan 0,33 százalékos GDP-növekedésre számítanak idén a 2022-es 2,3 százalékhoz képest; az idei közel van a 2021. évi, a koronavírus-járvány idején mért 0,25 százalékos várakozáshoz. A Deloitte könyvvizsgáló a közleményében azt írta, hogy Magyarországon a megkérdezettek több mint fele, 56 százalék szerint fél százaléknál kisebb […]
kétségbeesett

És még ez is...