171 bátor magyar panaszai rendeződtek

kosárpanasz idegesAz uniós tagállamok közül a második legnagyobb mértékben nőtt az internetet vásárlásra is használók aránya Magyarországon az elmúlt öt évben — áll az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közleményében. Az elektronikus kereskedelem rekordot rekordra halmoz hazánkban. Az Eurostat közelmúltban közzétett adatsora szerint a 2016-os 48 százalékhoz képest tavaly már a hazai internethasználók 74 százaléka vásárolt webáruházból. Az öt év alatt bekövetkezett 26 százalékpontos bővülés a második legmagasabb az Európai Unióban, mindössze egyetlen egységgel marad el az aranyérmes cseh mutató mögött. Az internetes és csomagküldő kereskedelem felpörgését látványosan igazolja a hazai statisztika is. Az online értékesítés éves forgalma tavalyelőtt lépte túl először az ezermilliárd forintot, 2021-ben pedig jócskán 1300 milliárd forint fölé nőtt. A legutóbbi december a legerősebb havi adatot hozta 148 milliárd forinttal, a megelőző hónap 147 milliárdos csúcsát adva át ezzel a múltnak.

Az e-kereskedelem felgyorsult térnyerésével párhuzamosan egyre inkább felértékelődik a digitális fogyasztóvédelem szerepe is. A kormány 2016-ban szigorította, a korábbi 15-500 ezer forintról akár kétmillióra emelte fel a webshopok ismételt jogsértéseire kiszabható bírságösszegeket. Az ITM kiemelten kezeli a fogyasztók fokozott védelmét az online térben. 2021 nyarán élesedett a veszélyes termékeket forgalmazó honlapok hatósági blokkolásának lehetősége. A tárca nemzetközi szinten egyedülálló it-laboratóriuma eddig több mint 1100 webáruház ellenőrzéssel tett a megtévesztő gyakorlatok kiszűréséért. Mielőtt egy fillért is kiadnánk a kezünkből, mindenképpen érdemes fellapozni a jogsértő webáruházak adatbázisát, amelyben két évig érhetők el a mulasztáson ért kereskedők adatai, jelenleg több mint hatszáz határozat. A minisztériumban működő Európai Fogyasztói Központ 2021-ben több mint 2500 ügyben adott tanácsot a belföldi és határon átnyúló online vásárlásokkal kapcsolatban. Közreműködésükkel 171 magyar vásárló uniós vállalkozásokkal szembeni panaszai rendeződtek sikeresen, akik így összesen tízmillió forintot kaptak vissza.

Az ITM tanácsai

  • A weboldal címének .hu végződése vagy a magyar nyelvű szövegek, termékleírások nem feltétlenül jelentik azt, hogy az üzemeltető egy hazai vállalkozás.
  • Nézzünk körül a honlap kapcsolat menüpontjában, és inkább mellőzzük a vásárlást, ha csak egy e-mail címet vagy online kitölthető űrlapot találunk ott.
  • A magyar fogyasztókat akkor is megilleti a jog, hogy a vételtől 14 napon belül indoklás nélkül elálljanak, ha más uniós tagállamban bejegyzett vállalkozás webshopjában vásároltak. A visszaküldés költsége ekkor a fogyasztót terhelheti, ám garanciális probléma esetén, ha a minőségi kifogás jogosnak bizonyult, ez az összeg is visszajár.
  • A vételár bankkártyás kiegyenlítése a bankoknál kérhető chargeback útján biztonságos visszatérítési lehetőséget nyújt, ha nem érkezne meg a megrendelt termék.
  • Külföldi rendeléskor érdemes fontolóra venni, hogy a termék kedvező vételára és a kiszállítási költség együtt is olcsóbb-e a hazai beszerzésnél. Könnyen előfordulhat, hogy a szükség szerinti visszapostázás többe kerül, mint amennyit magáért az árucikkért fizettünk.
  • Magyarországon a sávos jótállás bevezetésével az eladási ártól függően akár két-három év jótállás vonatkozhat a drágább termékekre. Az ár mellett ezt a szempontot is érdemes figyelembe venni, mielőtt külföldi webshop mellett döntenénk a hazai vásárlással szemben.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Next Post

A Western Union leállítja az Oroszországon belüli pénzküldést

ked febr 8 , 2022
A Western Union pénzküldési rendszer április 1-jétől leállítja tevékenységét Oroszországon belül. “2022. április 1-jétől a Western Union leállítja a belföldi pénzküldéseket Oroszországban. A vállalat a hagyományosan igényelt nemzetközi pénzküldési szolgáltatás fejlesztésére összpontosít, és folytatja egy többcsatornás platform fejlesztését, amely lehetővé teszi a Western Union partnerei számára, hogy gyorsan és a […]
Western Union

Friss, ropogós