A Deloitte Tech Trends sorozata évről-évre követi a technológia gyorsuló átalakulását és prognózist ad az elkövetkező másfél-két év meghatározó trendjeire. Idén tágabb perspektívából vizsgálták a core-rendszerek modernizációját: olyan kihívásokra összpontosítottak, mint az elöregedő hálózatok, a generatív mesterséges intelligencia (MI) adatkezelésre gyakorolt hatásai, a vállalatirányítási (ERP) rendszerek megújítása, valamint az utóbbi […]

A közelmúltban, 2023. július 1-én életbe lépett a kiterjesztett gyártói felelősség (EPR). A díjfizetési és adminisztrációs kötelezettség a legtöbb e-kereskedőt is érinti. A bevezetett gyártói felelősségi rendszerben a termékek gyártói viselik a pénzügyi felelősséget a hulladékkezelésért a termék hulladékká válása után, mindemellett pedig jelentős adminisztrációs kötelezettségük is keletkezik. Az új […]

Újgenerációs szélessávú internet hálózatokat épített ki a NET-TV Zrt. a mórahalmi járásban. A projekt költsége 821,77 millió forint volt, amelyből 739,59 millió forintot tett ki a vissza nem terítendő európai uniós támogatás. A fejlesztés eredményeként több mint száz kilométer optikai hálózatot építettek ki Mórahalom, Ásotthalom, Pusztamérges, Zákányszék, Ruzsa, Öttömös, valamint […]

A belga tulajdonosi hátterű, információ-technológiai tanácsadással foglalkozó Delaware Consulting Hungary Kft. a vállalat budapesti központja mellett Debrecenben is irodát nyit. A 2,7 milliárd forint értékű projektet a Magyarországon élő magyar állampolgárok csaknem hatszázmillió forinttal támogatják. Első körben hetven új munkahelyet hoznak létre Debrecenben még idén — jelentette ki Jezsoviczky Ádám, […]

A Deutsche Telekom (DT) német távközlési cég vezetője, Timotheus Höttges az európai uniós figyelmeztetések ellenére kitart a Huawei kínai telekommunikációs vállalat 5G-berendezései mellett – írta a Light Reading. A telekommunikációs híroldal szerint Höttges a Német Iparszövetség által szervezett konferencián felszólalva azt nyilatkozta, hogy továbbra is szembeszáll az Európai Unióval, és […]

Az online rendeléseknél a magyar vásárlók 74 százaléka a gyors házhoz szállítást tartja az egyik legfontosabb tényezőnek, különösen igaz ez élelmiszerek vagy gyógyhatású készítmények rendelésénél. A DODO logisztikai társaság legfrissebb, idén március és április között készített felmérése szerint a megkérdezettek 37 százaléka az elmúlt egy évben azért szakította meg az […]

A bankszámlacsomagok tudatos megválasztásával jelentősen csökkenthetők a számlavezetési költségek, évente akár több ezer forintot is megtakaríthatnak az ügyfelek. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) közleménye szerint a jegybank folyamatosan nyomon követi és elemzi a banki ügyfelek által fizetett pénzforgalmi díjak alakulását. Az MNB 2021-es díjkimutatások adatainak felhasználásával készített tájékoztatót, eszerint jelentős […]

A háztartások távközlési kiadásainak jelentős részét a mobiltelefon- és az ahhoz kapcsolódó mobilinternet-szolgáltatások 11 ezer forintos díja teszi ki, ez jellemzően két előfizetés költsége. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss kutatásáa szerint tízből kilenc család biztos, hogy előfizet a televízióra, melynek átlagosan 4200 forint az előfizetői díja. Ezt […]

A nemzetközi együttműködés sikere is az Artemis-1 űrrakéta felbocsátása, ami inspiráció a jövő generációi számára. Az amerikai külügyminisztérium közleménye szerint nemzetközi együttműködés erőfeszítései eredményezték a sikeres felbocsátást, annak érdekében, hogy még az évtized végén tartós és széleskőrű emberi jelenlétet alakíthassanak ki a Holdon. A program egyben felkészülés az első emberi […]

Öt év alatt kilencszer több gigabájtot használtunk el internetezésre: egyre többet böngészünk, videocsetelünk és nagyobb felbontásban élvezzük a streamelt médiát – közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kommunikációs igazgatósága. A hatóság szerint ha egy jelentős technológiai fejlődést kell megemlíteni a 2000-es évekből, akkor az internetezésre is alkalmas okostelefonok […]